galéria megtekintése

Portik: Tízmilliót vittem Rogánnak

168 komment


Bita Dániel

Tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át Rogán Antalnak a Károly körút 26. alatti ingatlan megszerzése fejében – állította Portik Tamás a bíróságon. Hazugságáradat – így reagált a külföldön tartózkodó Rogán Antal Portik Tamás vádjára lapunknak.

Alighanem már bánja Rogán Antal, hogy néhány nyilatkozat és Facebook-bejegyzés miatt személyiségi jogi pert indított Juhász Péter ellen. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egymillió forintot követel azért, mert az Együt alelnöke bűnözőnek nevezte, és azt állította, bűnözőkkel üzletel. Csakhogy a remélt sérelemdíjnál jóval nagyobb politikai ára lehet annak a per eredményétől függetlenül, hogy a magyar alvilág egyik legismertebb – több gyilkossági ügyben megvádolt, a Prisztás-ügyben tizenöt év fegyházbüntetésre ítélt – figurája, Portik Tamás a bíróságon azt állította: tízmillió forintot adott át Rogánnak.

Portikot a TEK kilenc kommandósa őrizte folyamatosan, óránkénti váltásban a Fővárosi Törvényszék a Fő utcai épületében. Polgári per tárgyalásán ritkán látni gépfegyvereseket, mint ahogy Portik meghallgatásának sok más eleme is formabontó volt. Juhászék már a tavaly áprilisban indult eljárás kezdetén indítványozták a bűnöző meghallgatását, amit Rogán ügyvédjei arra hivatkozva elleneztek, hogy ha a miniszter – belvárosi polgármesterként – Portikkal üzletelt, annak nyoma lesz szerződésekben, ingatlannyilvántartásokban, nincs szükség tanúvallomásra. Juhászék szerint viszont kettőjük viszonyát egy szembesítés tisztázhatja. A szembesítés pénteken nem történt meg, miután Rogán – aki eddig egyetlen alkalommal sem jelent meg a bíróságon – halaszthatatlan külföldi programja miatt távol maradt.

Portik azt állította, hogy a 2000-es évek közepe-vége óta ismeri Rogánt, többször találkoztak, az is megesett, hogy a politikus egy terepjáró megvásárlásának szándékáról tájékoztatta.

 

A per egyik főszereplője Pápa Marianne, Habony Árpád nagybátyjának – a korábban a józsefvárosi piacot üzemeltető Szetlik Ferencnek – az özvegye. Pápa érdekeltségei több ingatlant is vásároltak a belvárosi önkormányzattól, ezek közé tartozik a Károly körút 26. alatti helyiség, a Képcsarnok korábbi kiállítóterme is. Ezt a belvárosi önkormányzat 2011 decemberében adta el a Pápához köthető Classic Immo Kft.-nek, amely fél évvel később dupla áron, 52 millió forinttal többért továbbértékesítette orosz vállalkozóknak.

Portik elmondta, bizalmas kapcsolatot ápolt Pápa Marianne-nal, sok időt töltöttek együtt itthon és külföldön is. Ez alkalmakkor hallotta azt, hogy a nő és Habony – akár Skype-on – V. kerületi ingatlanok piaci áron aluli megszerzéséről beszélgettek. Ezeket pedig elmondása szerint Rogán intézte, volt is egy lista róluk.

Portik mindenkit becézett: Rogánt Tóninak, Habonyt Árpinak, Vajnát Andy-nek nevezte. Felidézte, hogy egyszer Pápa kérésére vitt el tízmillió forintnak megfelelő eurót Rogánnak a Centrál Kávéház melletti szűk utcába, emlékei szerint egy pártirodába. „Nagyon drága a Tóni" – emlékezett Pápa szavaira, majd arra is, hogy később mégis úgy hallották: Rogán kevesellte a pénzt, amit szerinte a Károly körúti 26. megszerzéséhez nyújtott segítségéért kapott, „az ügyintézésért".

Portik arról is beszélt, hogy Habony a Pápa Marianne-nal folytatott beszélgetések alkalmával azt ígérte, Rogán segédkezik a piaci árnál kedvezőbb értékbecslések elkészültében. És meglehetősen pontosan ismertette azt a modellt is, amelynek révén a bérlők – akár a régi bérlőket váltó újak is – jelentős kedvezménnyel vásárolhattak ingatlant a Belvárosban. A bűnöző számos, Pápa érdekeltségébe került ingatlanról beszélt (volt ilyen a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy úton is), a bíró kérdésére azonban, hogy ő maga is üzletelt-e az önkormányzattal, úgy válaszolt: erről nem szeretne beszélni, „a fantáziájára bízom".

Portik beszélt arról is, hogy milyen közeli barátság fűzte Andy Vajnához, a NOBU étterem megnyitóján is ott volt, Habonyról pedig azt állította: Pápa Marianne pénzéből élt.

Rogán: Hazugság, amit Portik állít

Hazugságáradat – így reagált a külföldön tartózkodó Rogán Antal Portik Tamás vádjára lapunknak. A miniszter hivatala pedig közleményében állítja: Rogán Antal soha, sehol nem találkozott Portik Tamással, Pápa Marianne-t sem ismeri.

Hozzátették: tanúkat fognak megidézni – az ügyben releváns információkkal rendelkező rendőröket –, akik cáfolni tudják Portik Tamás hamis állításait. Rogánék szerint „a mai nap is fényes bizonyíték arra, hogy kapcsolat Juhász Péter és Portik Tamás között van”.

A közlemény kitért arra is, Portik Tamás azért állt most elő a kenőpénzes történettel, mert egy 2008-as lehallgatási jegyzőkönyv szerint ígéretet tett arra Laborc Sándornak, aki a Gyurcsány-kormány alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, hogy fideszes politikusok kompromittálására gyűjt vagy gyárt információkat. Az egyik lejáratandó politikusként Rogán Antalt említették meg akkor. Ezen tények ismeretében bármi, amit Portik Tamás mond, teljes mértékben hiteltelennek tekinthető, legalábbis Rogánék szerint.

Cs. I.

A per tárgya az, hogy Juhász bűnözőnek nevezte Rogánt, és egyebek mellett azt állította: Portikékkal üzletelt. Rogánék jogi képviselője előzetesen hangsúlyozta: Portik elítélt bűnöző, így nem szavahihető. A tárgyaláson arról kérdezte Portikot, hogy baloldali politikusokkal állt-e kapcsolatban. Erre azt válaszolta, soha nem azt nézte, kinek milyen a pártállása. Rákérdezett arra is, hogy 2008-ban a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjével találkozva hajlandóságot mutatott-e arra, hogy részt vegyen jobboldali politikusok lejáratásában. Portik erre azt mondta, nem emlékszik, lehetséges, „de nem értem, hogy jön ez ahhoz, hogy Tóninak pénzt adtam át".

Juhász ügyvédje azt kérdezte, az általa ismert ingatlanügyletekben volt-e fekete rész, mire Portik azt válaszolta: „Stimmel". Arra a kérdésre pedig, hogy korrupciós költségről van-e szó, úgy felelt: „Ha ön annak nevezi."

Rogán korábban az eljáró bírói tanács elnökének a kizárását kezdeményezte az eljárás elhúzódása és részrehajlás miatt, kizárási kérelmét azonban elutasították.

Ügyvédei a pénteki tárgyalás előtt ismét megpróbálkoztak elérni, hogy ne Portikot, hanem – zárt tárgyaláson – Felhősi László alezredest, aki a TEK műveletirányító parancsnokaként vezette Portik elfogását, illetve Bolcsik Zolán vezérőrnagyot, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját hallgassák meg. A bíró ehhez eljárási okokból nem járult hozzá, mondván, túl későn jött a kezdeményezés, és a tanúk amúgy sem pótolják Rogán meghallgatását. Juhászék pedig arról érdeklődtek, honnan tudják, hogy az említett rendőröknek milyen szerepük volt a Portik elleni eljárásban.

Rogán jogi képviselői természetesen kétségbe vonták Portik szavahihetőségét is, még ha tanúként – nem úgy mint az ellene indult eljárásokban – igazat kell is mondania.

Az ügy várhatóan ősszel folytatódik, és még az is lehet, hogy szembesítik Rogánt és Portikot. Ezt ugyanis az alperes és a felperes is kezdeményezheti.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.