galéria megtekintése

Hihetetlen szenvedésben volt része halála előtt a másfél éves gyöngyösi kislánynak

14 komment


Doros Judit

Többször is próbáltak bejutni a védőnők annak a családnak a gyöngyösi otthonába, ahol a múlt héten éhen halt egy másfél éves kislány, de nem jártak sikerrel. Jelezték is a problémát. Több sebből is vérzik az ellátórendszer – fogalmaz a város polgármestere, Hiesz György.

– A gyerekorvos, aki korábban megnézte a kicsit, itt ült le nálam, szinte rároskadt a székre. Azt mondta, hihetetlen szenvedésben volt része a másfél éves kislánynak, aki mindössze három kilót nyomott. A rendőrök is sápadtan járkáltak itt az utcában, hogy ilyet még nem láttak. Rá volt száradva a bőre a testére, az arcára.

A gyöngyösi Ringsted utcában egy kis üzlet tulajdonosa meséli elborzadva, mi történt a szüleinek kiszolgáltatott, védtelen kisgyerekkel, akit hónapok óta nem látott orvos, védőnő, nem kapta meg a kötelező oltásokat, nem vitték az ilyen korban kötelező státuszvizsgálatokra, s aki az elsődleges vizsgálatok szerint kínok közepette halt éhen.

Pedig a családra oda kellett volna figyelniük azoknak, akiknek a gyerekek védelme a dolguk: a kislány most négy és féléves nővére 2013-ban szintén a látókörükbe került, hasonló problémákkal, vészesen lefogyva. Akkor – mondják a helyiek – időben léptek a hatóságok, s kötelezték az anyát, hogy vigye orvoshoz a gyereket, akiről megállapították, hogy autoimmun betegségben szenved, speciális étkezést igényel. Őt most védelembe helyezték, amíg ki nem derül pontosan, mi történt az elmúlt hetekben, hónapokban a családba.

 
Ebben az utcában történtek a borzalmak
A szerző felvétele

A tragédia Gyöngyös egyik konszolidált társasházának harmadik emeleti lakásában történt, ahol albérlőként élt az ötvenes éveinek elején járó kőfaragó apa – afféle művészlékek, hallottuk többektől is – és gyesen lévő, jóval fiatalabb párja. Utóbbinak egy korábbi kapcsolatából állítólag már volt gyereke, akit később az apánál helyeztek el.

A nemrégiben épült, rendezett, belül is tiszta és komfortos társasház lakói nem beszélnek. A bejárati ajtónál szinte elfut előlünk egy bevásárlókosárral érkező asszony, s csak azt hajtogatja, nem ismerte a családot. A harmadik emeleten először a tragédia helyszínére csengetünk, de nem nyit ajtót senki. Így járunk a szomszédokkal is, mindössze egyetlen ajtó nyílik résnyire, de a mögötte álló fiatal, terhes nő szinte azonnal visszarebben, mikor megtudja, jövetelünk okát. Azt kéri, ne haragudjunk, de nem mond semmit, mert az ő állapotában nem szeretné felizgatni magát.

Beszédesebb a sorház egyik földszinti üzletének tulajdonosa, aki közelebbről is ismerte a családfőt. Arról, hogy éhezik a gyerek, ő sem tudott, s az apa arról sem beszélt, hogy anyagi gondjaik lennének.

– Ha kirakták volna azt a szegény kisgyereket ide a ház elé, még aznap elviszi valaki, s akkor ma is élne. Még egy teknősbékának is keres új gazdát valaki, ha megunta, nemhogy egy gyereknek! Az asszony nem hozta le a lányokat a levegőre szinte soha, alig mozdult ki a házból, legfeljebb havonta egyszer-kétszer láttam. A nagyszülők viszont rendszeresen jöttek hozzájuk, megpakolt kosarakkal, jól szituált, entellektüel-forma emberek. Legalább a nagymamának feltűnhetett volna, hogy a kisebbik unoka egyre csak soványodik, ő elmehetett volna a hatóságokhoz, s akkor a gyerek még ma is élhetne – mondja. Hozzáteszi: többször is találkozott óvónőkkel, akik azért keresték a családot, mert a nagyobbik lány nem járt óvodába, s erről nem értesítették az intézményt.

A nagyszülők – miként a velük egy utcában lakó Hiesz Györgytől, Gyöngyös polgármesterétől megtudom – köztiszteletben álló emberek, akik hivatásos nevelőszülőként dolgoztak, rendszerint öt-hat befogadott állami gondozottat neveltek. A város vezetője sem érti, hogy legalább ők miért nem jelezték a hatóságoknak: gond van a kislánnyal.

Gyöngyösön néhány hónappal ezelőtt egy influenzás kisgyerek halt meg, s ezt követően az egyik anyuka aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy állítsanak fel 24 órás gyermekorvosi ügyeletet a városban, s növeljék meg a praxisokat. Hiesz György szerint nincs összefüggés a két eset között, s azt is cáfolta, hogy kevés lenne a gyerekorvos a városban. Hat körzetük van, de a felnőttorvosi ügyelet például éjjel-nappal működik, s ott ellátják a 14 éven aluliakat is. Ráadásul az érintett körzetben dolgozik az egyik legtapasztaltabb gyermekorvos, aki a hírek szerint utoljára novemberben látta az akkor hét kilós kislányt, s azt írta róla, hogy korának megfelelő az állapota. (A doktornőt próbáltuk elérni, de nem vette fel a telefont.)

Hiesz György úgy tudja, a védőnők többször is megkísérelték a családlátogatást, ám nem engedték be őket a lakásba. Emiatt a védőnők feljegyzést írtak, s jelezték is a problémát. Kerestük az ÁNTSZ illetékeseit, akik a Heves megyei Kormányhivatalon keresztül ígértek választ, ám azt lapzártánkig nem kaptuk meg.

A gyöngyösi polgármester szerint több sebből is vérzik az ellátó rendszer. Említ egy esetet, amikor a védőnők jelzésére megpróbálták kiemelni egy veszélyeztetett gyereket a családból, de a nagyszülők fellebbezése miatt ez nem sikerült. Az ügy négy évig húzódott, a gyerek sorsa nemrég oldódott csak meg.

A mostani tragédia kapcsán a rendőrség egyelőre gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, ismeretlen tettes ellen. Hiesz György szerint ha a gyermekvédelemben, vagy a gyermek ellátásban a szakemberek részéről bárki is hibázott, annak munkajogi következményei lesznek, mert ami történt, elfogadhatatlan.

„A lányom minden nap a menzán ebédel, hétköznap nincs időm főzni. Azt vettem észre, hogy a gyerekem szívesen megeszi és szereti azt, amit az iskolában adnak. Mindketten elégedettek vagyunk, hiszen tápláló és egészséges fogásokat kapnak, és ügyelnek arra, gyümölcsöt is egyenek a diákok" – ezt nyilatkozta 2007-ben J. Médea, a most elhunyt gyöngyösi kislány anyja, akit egy közétkeztetésről szóló cikkben szólaltatott meg a megyei lap. A gyermekét, akiről beszélt, állítólag az anya gondatlansága miatt később az apánál helyezték el. Ugyancsak ő egy 2006-os cikkben szintén megszólalt, akkor arról beszélt, hogy leginkább karácsony tájékán szokott adakozni, s főként akkor segít, ha beteg gyerekeknek gyűjtenek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.