galéria megtekintése

Tartogathatnak még meglepetéseket a Szaturnusz holdjai

0 komment

Ny. M.

Lenyűgöző képet küldött a szaturnuszi tavaszról az óriásbolygó körül keringő Cassini űrszonda. A NASA által közrebocsátott fekete-fehér felvételen a Szaturnusz egyik legnagyobb holdja, a Dione társaságában mutatkozik, amint a késő tavaszi Napban sütkéreznek.

Fotó: NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute

A felvétel készítésekor a Cassini 1,9 millió kilométerre keringett Naprendszerünk második legnagyobb bolygója körül. A műhold – amely a Szaturnusz gyűrűit és holdjait vizsgálja – a következő hónapokban azt figyeli, milyen lehet a nyár a Szaturnuszon. A bolygón májusban kezdődik a nyári évszak, az északi sark már most is egész nap fényben úszik.

 

A képen kivehető a Szaturnusz jégből és törmelékekből álló gyűrűrendszere is, amelyet a holdjai keringése során „kisöpört”, sötétebb sávok szabdalnak. (Összesen 62 holdról van tudomásunk, bár az továbbra is vitatott, mi számít egyáltalán holdnak a gyűrűket alkotó milliárdnyi kődarab közül.) A Dione a Szaturnusz negyedik legnagyobb szatellitje: átmérője 1100 kilométer, a mi Holdunk harmada. A felvételen nem látható, de két apró követője is van: a Helene és a Polydeuces is a Dionéhoz kötött pályán kering. A Dione viszont a Szaturnusszal mozog szinkronban, mindig ugyanazt az oldalát mutatja bolygója felé, ahogy a Hold is.

A Cassini közelképei a Dionéról:

Az 1997-ben útnak indult Cassinit eredetileg a legnagyobb Szaturnusz-hold, a Titán feltérképezésére szánták (2005-ben le is szállt a holdra), de olyan jól teljesített, hogy a küldetését többször meghosszabbították. Ennek köszönhetően sorra végiglátogatja a legnagyobb holdakat, közben a porgyűrűt és a gázbolygón uralkodó időjárási viszonyokat is elemzi. A Cassini jövő év végéig biztosan a Szaturnusz közelében marad, így remélhetőleg szolgál még olyan meglepetésekkel, mint az Encladus füstölgő gejzírjeinek és jeges óceánjainak vagy a Titán gigantikus metántavainak és föld alatti ammóniaóceánjainak felfedezése.

(Forrás: Space.com, NASA)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.