De vajon mi az oka annak, hogy amíg a legkedveltebb sport képviselőire, a futballistákra jószerével csak legyintenek ezeken a településeken és másutt, addig a kosarasok népszerűsége a palánkok magasságán is túlszökött, s a meccsekre rendre ezer-kétezer-háromezer néző volt kíváncsi?
– Amikor megtört a budapesti dominancia, az önkormányzatok, a helyi vállalkozók előszeretettel álltak a csapatok mögé, míg a fővárosban kevésbé lehetett a lokálpatriotizmusra számítani – mondta lapunknak Dóczi Tamás, a Testnevelési Egyetem sportszociológusa.
– A labdarúgáshoz sokkal több pénz kell, így a hivatalosságok a költségvetésből szívesebben adtak pénzt a kosárlabdára, mivel ebben a sportágban kisebb település együttese is megszerezhette a bajnoki címet.
Ráadásul – jellegéből adódóan – ez a játék, akár a jégkorong, még a nem túl magas magyar szinten is élvezhetőbb, mint a szintén alacsony színvonalú hazai futball. Elvégre jóval gyorsabb, kevesebb benne az üresjárat, s attól, hogy teremsport, a hangulata is sokkal bensőségesebb.
A helyi hősökkel a város különböző helyein gyakran találkozhattak a szurkolók, magukénak érezték a csapatot, kötődtek a játékosokhoz, s bár a kilencvenes években még nem volt divat a szelfi, közös fotók szép számmal készültek.
– További kosaras előny – fűzi hozzá a szociológus –, hogy ebben a sportágban több férficsapat is reális eséllyel küzd a bajnoki címért, azaz bizonytalan, melyik lesz a győztes. Ellenben a kézilabdában évek óta két-két együttes között dől el az aranyérem sorsa. A férfiaknál a Veszprém és a Szeged, a nőknél a Győr és az FTC versenyébe más együttes évek óta nem tud beleszólni, jégkorongban pedig a fehérváriaké a hegemónia. Ezekben a klubokban nagyon sok a légiós, míg a kosárlabdacsapatok zömében – az utóbbi néhány évtől eltekintve – a város szülöttei vagy ott nevelkedők játszottak, és váltak a közönség kedvenceivé.
A kézilabdával ellentétben közepes vagy annál gyengébb képességű idegenlégiósok szerepeltek-szerepelnek Magyarországon, így érthető, hogy a magyarok váltak a kedvencekké, bár nem egy külföldit is ajnároztak a drukkerek. Az évek során kialakult rivalizálás is népszerűsítette a sportágat, gondoljunk csak a nyugat-magyarországi hármas, a Körmend, a Szombathely és a ZTE egymás elleni találkozóira és azok légkörére.
Bár legújabban a kosárlabda-meccsek látogatottsága a színvonallal együtt visszaesett – a többi közt azért is, mert a csapatokban mind kevesebb a saját nevelésű, az adott településhez köthető játékos –, nem elhanyagolható adat: a férfi NB I-ben az alapszakasz utolsó fordulójának hét találkozóját 7600 néző látta úgy, hogy a szolnoki, a fehérvári és a paksi csapat nem pályaválasztóként lépett pályára.
A labdarúgó NB I legutóbbi fordulójában 12 218-as össznézőszámot jegyeztek.
Szolnoki uralom
A Szolnok csapata ötször, a Fehérvár és a Paks együttese négyszer, a kaposvári alakulat kétszer, a körmendi, a szombathelyi és a zalaegerszegi gárda egyszer-egyszer nyert bajnoki címet a férfiaknál 1997 óta.
