galéria megtekintése

Terrorkészültség Budapesten: Darth Vaderek lepték el a várost

8 komment


Czene Gábor

Nem hiszem, hogy most nagyobb lenne a veszély, mint máskor – indokolta egy Budapestről Londonba utazó apa, hogy a véres brüsszeli merényletek után miért ül repülőre családjával. A kettes fokozatú terrorkészültség elrendelése után a Liszt Ferenc Repülőtér tele volt TEK-esekkel és rendőrökkel.

A hétvégén, amikor a lengyel állami delegáció érkezését várták, a rendőrök teljesen körbevették és – a turisták legnagyobb örömére – lezárták a Kossuth teret. Úgy látszik, a brüsszeli robbantások nem okoztak olyan jellegű terrorveszélyt, amely hasonló biztonsági intézkedést igényelt volna.

A belügyminiszter kedden délelőtt a parlamentben jelentette be, hogy a miniszterelnök elrendelte a terrorkészültség kettes (második legmagasabb) fokozatát. A bejelentés után a szokásosnál valóban több volt a rendőr az Országház környékén, de igazán látványos változást a Terrorelhárítási Központ emberei hoztak.

Kicsit olyan benyomást keltettek, mintha a Csillagok háborújából kölcsönvették volna Darth Vader jelmezét. Mindenük fekete - az öltözékük, a sisakjuk, az álarcuk -, csak a felirat világított sárgán: TEK.

 

A Kossuth téri metrómegálló kijáratánál két kommandós őrködött, az Alkotmány utcánál hatan várakoztak. Néhány száz méterrel odébb, a Nyugati téri aluljáróban viszont eggyel sem találkoztunk. Megkérdeztünk a helyszínen órák óta dolgozó jegyellenőrök egyikét, de ő sem futott össze fekete egyenruhás fegyveresekkel.

A Kőbánya-Kispest metróvégállomáson ellenben újabb bizonyítékát láttuk annak, hogy készültség van a fővárosban. Két géppisztolyos, golyóálló mellényt viselő rendőr pásztázta a leszállókat. Nem tűntek különösebben feszültnek, egyikük mosolyogva biccentett, amikor ismerőst fedezett fel a tömegben.

A ferihegyi repülőtérre induló buszjárat tele volt bőröndös utasokkal. Többen nevetgéltek, nem mondhatnánk, hogy rémült hangulat uralkodott. Egy fiatal házaspár két kisgyerekkel készülődött a repülőútra. Az apa elmondta, hogy Londonba mennek családlátogatásra. Fél évvel ezelőtt foglalták le a jegyet, elég nagy macera lett volna mindent átszervezni. Kérdésünkre, hogy a brüsszeli merényletek miatt nem gondoltak-e az út elhalasztására, a fejét rázta:

„Nem hiszem, hogy most nagyobb lenne a veszély, mint máskor".

A Liszt Ferenc Repülőtérre vezető lehajtósáv elején piros-kék fénnyel villogó TEK-s páncélozott járművek strázsáltak, szám szerint kettő. Később, az egyik készséges TEK-estől megtudtuk, hogy „BTR-80 típusú páncélozott szállító harci járműveket" vezényeltek ki.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A repülőtéren rendőrök és TEK-esek járőröztek, aki csak néhány percet eltöltött az utasváróban, biztosan nem kerülhette el őket. Tévedtünk, amikor azt feltételeztük, hogy a brüsszeli terrortámadások híre a kora délutáni órákra már mindenkihez eljutott. Egy taxis elámult a sok egyenruhás láttán: „Harcolni készülnek, vagy mi?" Társa leintette: "Robbantás volt! Nem tudtad?" A méltatlankodó taxis megszeppenten elhallgatott.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az utasok túlnyomó többsége amúgy hasonlóan fogta fel a dolgot, ahogyan a Londonba utazó magyar család. A repülőtéren két jegyárusító pultnál érdeklődtünk: egyik helyen sem tudtak arról, hogy a brüsszeli merényletek miatt bárki lemondta volna az előre lefoglalt jegyet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.