galéria megtekintése

Hetvenkettő, nyolcvanhat, tizenhat

Hetvenkettő olyan régen volt, hogy az a barátom, akivel a román–magyar Eb-negyeddöntő ­visszavágója után le voltunk sújtva a ­bukaresti 2-2 miatt, mert Kocsis Lajos 2-1-nél kihagyta a tizenegyest, majd ­Alexandru Neagu egyenlített, már nem él. De nemcsak az elrontott büntetőre, a gólokra – köztük a szédítő lövőcselt követő Kocsis-dugóra –, hanem a helyre is emlékszem, ahol a meccset néztük.

Meg persze arra is, hogy a Belgrádban rendezett harmadik mérkőzés után, melyet Szőke István a nyolcvanhetedik percben döntött el (2-1), az Alexnek hívott Szent István körúti Berlin étteremben emlegettük nagy hangon: „Ezek a Dobrinék azt hitték, a bab is hús..." Hetvenkettőben a kezdők a Skolnyikot, a haladók a Szmenát vagy a Zenitet vitték a Szovjet Gépek Javító Szervizébe, a Múzeum körút 19. szám alá, ha a fotómasinájuk elromlott.

Nyolcvanhat sincs sokkal közelebb: a totó pályázatán, amelyen nyeretlen szelvényekkel lehetett részt venni, Trabant Limousine S (Sonderwunsch, különleges kívánság) típusú gépkocsit sorsoltak ki fődíjként. A vb-t persze nem felejtem, már csak azért sem, mert az volt az első és mindmáig egyetlen nagy futballtorna, amelyről a magyar csapat mérkőzéseiről is tudósíthattam.

 

Mexikóban a nagy távolság miatt sem lehetett közösségi élmény a lelátón, annál inkább 1985 tavaszán, a 3-0-ás bécsi vb-selejtezőn: a Hanappi stadionban nyolcezer honfitársunk kiáltozta mámorosan – akkor még mit sem sejtve az irapuatói 0-6-ról –, hogy „Mexikó, Mexikó!"

Priskin Tamás így ünnepelt gólja után
Hegedüs Gábor / Népszabadság

Persze, persze, nyolcvanhatban jobb csapatunk volt, mint amilyen most van, hetvenkettőben meg még jobb. Ám a jelenlét hatása nem feltétlenül függ az eredménytől. A 2006-os világbajnokságon szinte mozdulni sem lehetett a kölni dóm környékén, annyi ember gyűlt egybe ott, ­noha aznap este a franciák a togóiakkal találkoztak.

Minálunk egész generációk nőttek fel úgy, hogy mintha eleve elrendeltetett volna: Magyarország labdarúgói nem lehetnek ott az Európa- és a világbajnokságon.

Azaz – túlzás nélkül – kivételes pillanat lesz jövőre tétován a tévé előtt üldögélni már egy órával a magyarok meccsének kezdete előtt, vagy elmenni olyan városokba, ahol honfitársaink játszanak, s megtapasztalni, hogy a felkeresett települések életét egy időre bizony a futball-Eb határozza meg. A futball, az fontos, mert a sportban semmi másnak nincs olyan társadalmi befolyása, mint a labdarúgásnak.

Földi Imre / Népszabadság

A menekültáradat megindulása és a sokkoló franciaországi merényletek előtt talán még azt is írtam volna: a világon semmi másnak nincs akkora hatása, mint a játékok játékának. S persze nem sejthetem, a gonosztettek után mennyien kelnek majd útra innen és máshonnan Franciaország felé. Még azt sem tudom, megrendezik-e az Európa-bajnokságot. De arra gondolok, hogy Chilét 1961-ben, egy évvel a vb előtt földrengés rázta meg, mire Carlos Dittborn, a szervezőbizottság elnöke azzal fordult a ­FIFA-hoz: „Ne vegyék el tőlünk a rendezés jogát, mert a világbajnokságon kívül egyebünk nincs."

Nekünk most szintén van valamink. A bejutás és annak öröme hosszú évtizedek után. Felhőtlenül ünnepelni ugyan lehetetlen, de nem tehetünk mást, mint hogy a pusztítás elleni küzdelemben azt kívánjuk: hajrá, világ!

Például azért is, hogy a jövő nyáron Franciaországban megannyi ­teli torokból felhangozhasson a hajrá, magyarok!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.