galéria megtekintése

Itthon is legyőztük a norvégokat, kinn vagyunk az Eb-n! – a magyar–norvég percről percre

16 komment

NOL

A magyar válogatott az oslói 1-0-s siker után idehaza is legyőzte a norvég válogatottat 2-1-re, és 3-1-es összesítéssel kijutott az Európa-bajnokságra!

Történelmi lehetőség előtt a magyar futballválogatott: 44 év után újra szerepelhet az Európa-bajnokságon. 1972-ben – akkor még csak négy csapat jutott ki – a negyedik helyen végzett válogatottunk, azóta egyik selejtezősorozatot sem vettük sikerrel. A német Bernd Storck szövetségi kapitány által vezetett nemzeti csapatnak most "mindössze" annyi a dolga: a Groupama Arénában meg kell őrizni a Norvégiában összeszedett előnyt. Mint emlékezetes, csütörtökön az újonc Kleinheisler László góljával 1-0-ra nyert a magyar csapat Oslóban. Nehezíti a feladatot ugyanakkor, hogy az oslói meccs legjobbja, Gera Zoltán eltiltás miatt ezúttal nem vethető be.

A mérkőzés percről percre:

93: perc: Vége, nincs tovább,  lefújták a meccset, 3-1-es összesítéssel mi nyertük a párharcot, és kinn vagyunk az Eb-n!

 

90. perc: Három perc hosszabbítást jelez a negyedik játékvezető. 

89. perc: Ez azért meleg volt: Helland lövését Királynak kellett védenie. 

87. perc: Szépítenek a vendégek: Henriksen ezúttal a mi kapunkba talál be. 2-1, de baj még nincs.

84. perc: Eldőlt! 2-0-ra vezetünk!!! Dzsudzsák jobb oldali szögletét Böde csúsztatta meg, Henriksen rosszul ért bele, a kapus már csak beljebb ütni tudta, öngól... Összesítésben már 3-0 ide, ezt már nem lehet elbukni.

81. perc: Böde kap sárgát, mert nemes egyszerűséggel odébb hajította ellenfelét egy labdáért folyó dulakodást követően. 

80. perc: A harmadik norvég csere: Skjelbred helyett Berget a pályán.

76. perc: Király Gábort élteti a stadion népe: Pedersen az ötösről leadott lövése után óriásit véd!

75. perc: Az utolsó cserelehetőségünket is kihasználjuk, Kleinheisler helyett Németh Krisztián a pályán. 

73. perc: Dzsudzsák felgyorsít, tisztára is játssza magát, majd váratlanul jobbal lövi el 17-ről, Nyland vetődve hárít.

70. perc: Újabb norvég szöglet, ezúttal balról. A labdát kifejelik belülről, a 16-osról rátűznének, de Kleinheisler hősiesen belevetődik. 

67. perc: Nem lehet számolni a norvég szögleteket. A legújabb után Király lehúzza a labdát.

66. perc: Kleinheisler lőtt volna 18 méterről, de akasztják, nem ítél szabadrúgást a játékvezető. A labda ezután Lovrencsicshez kerül, a rövid sarkot veszi célba, de mellé. 

64. perc: Lovrencsics ugrott ki a bal szélen, beadása azonban nem jutott el Bödéhez, mentettek fejjel a védők. 

62. perc: Hatalmas üdvrivalgás a Groupama Arénában: a Fradi csatára, Böde Dániel érkezik Priskin helyére.

61. perc: Jobb oldali norvég szöglet után Király melléüt a labdának, de közben már szabadrúgás kifelé, ezt is megúsztuk.

60. perc: Dzsudzsák majdnem kiharcolt magának egy sárgát, de megúszta.

58. perc: Kádár remek labdaszerzése után Kleinheisler tökéletesen ugratta ki Dzsudzsákot, aki a 16-oson belülre érve csinált egy visszacselt, lőtt, a labda felpattant, és a lécen landolt. Majd kipattant a pályáról.  

55. perc: A második félidő első tíz percét egyértelműen uralják a norvégok, bár kapura nem igazán veszélyesek. Nálunk Kleinheisler és Lovrencsics nagyon fáradtnak látszik.

54. perc: Helland beívelt szabadrúgását Király húzta le magabiztosan.

47. perc: Szöglet után Tettey nagyon szabadon fejelhetett – fölé.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Csere: Elek helyett Pintér a pályán. A norvégoknál Elyounussit Marcus Pedersen, Ödegaardot Pal André Helland váltja.

46. perc: Vége az első félidőnek, vezetünk tehát, összesítésben kétgólos az előnyünk.

44. perc: Ödegaard bal oldali szöglete után kapufát fejelnek a norvégok! Hovland Elek mellől felugorva fejelt, a bal kapufa tövét találta el a labda.

39. perc: Remek ellentámadás során Kleinheisler indította Priskint, Dzsudzsák üresen várta a túloldalon a labdát, ám Priskin akart gólt lőni. Beleléptek a lövésébe az ötösön, szöglet. 

38. perc: A jobbról veszélyesen érkező beadást az ötös sarkán Guzmics fejelte szögletre.

36. perc: A bedobás után megint a csapatkapitánynál a labda, jól tekeri át a túlsó oldalra, ahol érkezik Lovrencsics, és épphogy mellé fejel. Nagy helyzet volt. 

35. perc: Dzsudzsák tört be jobbról a 16-oson belülre, de beadására senki nem érkezett középen. Bedobás a vége.

33. perc: Dzsudzsák erőtlen szabadrúgása középre megy, Nyland könnyen védi.

28. perc: A bal oldali szögletnél Hovland emelkedett a legmagasabbra, de jócskán mellé fejelt.  

27. perc: Gyönyörű kényszerítő után Aleesami lőtt kapura 12 méterről, ezt még sikerült blokkolni, majd a lepattanó után Király mentette szögletre Henriksen lövését.

23. perc: Hosszú indítás, majdnem eléri Lovrencsics, de kirúgás jön.

20. perc: Nem találják az ellenszert a vendégek, nem erre számítottak, helyzetük sem volt még...

18. perc: Dzsudzsák cselezgetett szépen, majd 18-ról ballal lőtt laposan, az egyik norvég játékos bokájában azonban elakadt a labda. Utána Dzsudzsák szerezte vissza!

Így örült a magyar csapat Priskin góljának
Hegedüs Gábor / Népszabadság

13. perc:  Vezetünk!!! Priskin kapott labdát a 16-os bal csücskén, csinált egy finom visszacselt, majd mesterien kilőtte a bal felső sarkot! Most már két gól kell a norvégoknak!

Priskin Tamás megszerezte a vezetést a magyar válogatottnak
Földi Imre / Népszabadság

10. perc: Johansen kapott sárgát Dzsudzsák megrúgásáért.

4. perc: Odegaard indult meg, Nagy szerelte mesterien.

2. perc: Dzsudzsák harcolt ki szögletet. Klenheisler beadása azonban nem sikerült.

-1. perc: Egyperces néma tiszteletadás Fülöp Márton, Várhidi Pál és a párizsi áldozatok emléke előtt.

-5. perc: Sergio Leone zenéjére (Volt egyszer egy Vadnyugat) vonulnak be a csapatok.

-10. perc: Az oslói meccs napján, csütörtökön elhunyt Fülöp Mártonra és Várhidi Pálra emlékeztek a stadionban a nézők, Kristin László műsorközlő mindkét válogatott játékos pályafutását felidézte.

-15. perc: A várakozásoknak megfelelően telt ház a Groupama Arénában, kicsit csepereg a novemberi csendes, hűvös eső.

A magyar válogatott kezdőcsapata:
Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Elek Ákos – Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs – Priskin Tamás.

Norvégia kezdőcsapata: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Aleesami – Skjelbred, Tettey, Johansen, Elyounoussi – Ödegaard, Henriksen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.