galéria megtekintése

Pistorius a barátjára kente volna a lövéseket

0 komment


Veres Dóra
NOL

Kezdetét vette a barátnőjét múlt februárban lelövő paralimpiai futóbajnok, Oscar Pistorius tárgyalása.

Hétfőn és kedden a szomszédait hallgatták meg, ma pedig Pistorius egyik fegyveres visszaélésével kapcsolatban szólítottak tanúkat. Mint kiderült, a férfi egy hónappal Reeva Steenkamp megölése előtt egy étteremben véletlenül elsütötte fegyverét.

Oscar Pistorius nem vallotta magát bűnösnek az ellene felhozott vádakban, továbbra is állítja, hogy véletlenül lőtte le barátnőjét fürdőszobájuk zárt ajtaján keresztül 2013. február 14-én, mivel betörőnek hitte a nőt.

Tárgyalásának első napján, március 3-án Pistorius egyik szomszédját, Michelle Burgert hallgatták meg, aki elmondta, vérfagyazstó sikításra ébredt a gyilkosság éjjelén, melyet négy lövés követett. A lövések után újabb sikolyokat hallottak, majd egy férfit, aki háromszor segítségért kiáltott. A pár háza 177 méterre van Pistorius otthonától, de így is biztos volt benne, hogy egy nő hangját hallotta.

 

Pistorius ügyvédje, Barry Roux keményen bánt a tanúval, többször elismételtette vele, hogy pontosan mi hogyan történt azon az éjszakán, majd azt kifogásolta, hogy olyan dolgokat állít, melyeket korábbi vallomásában nem tett szóvá. A tárgyalás második napján ismét Michelle Burgert hívták elsőként a tanúk padjára. Az ügyvéd ezúttal sem volt kíméletes, a nő végül elsírta magát.

Ha bebizonyosodik, hogy Pistorius előre megfontolt szándékkal ölt, akár életfogytiglanra is ítélhetik
Ha bebizonyosodik, hogy Pistorius előre megfontolt szándékkal ölt, akár életfogytiglanra is ítélhetik

A második tanú a futóbajnok másik szomszédja, Estelle Van Der Merwe, aki 85 méterre lakik a tetthelytől. A nő kiabálásra ébredt, mintha valakit megtámadtak volna. Négy lövést hallott, de a keresztkérdésekre válaszolva beismerte, hogy nem emlékszik pontosan mindenre, nem tudta, mi történhetett, viszont nagyon megijedt.

A harmadik tanú Charl Peter Johnson, Michelle Burger férje. A férfi elmondta: ő is női sikolyra ébredt, majd mikor ismét hallotta, kiugrott az ágyból és az erkélyre rohant, ahol hallotta, hogy a nő segítségért kiált, majd segélykérő férfihangot is hallott. A bíróságon azt mondta, azt hitte, hogy betörtek valahová. Bár nem teljesen biztos benne, úgy saccolja, öt vagy hat lövés dördült el, az első és a második között volt egy rövid szünet.

A harmadik napon kiderült, hogy egy hónappal Reeva Steenkamp megölése előtt Pistorius egy étteremben véletlenül elsütött egy fegyvert, és megkérte annak tulajdonosát, hogy vigye el helyette a balhét. Erről Kevin Lerena boxoló beszélt a bíróságon. Elmondta, hogy néhányan a Tasha étteremlánc egyik üzletében jártak Johannesburgban, 2013. januárjában. A társaság egyik tagja, Darren Fresco egy fegyvert adott át Pistoriusnak, és az nem sokkal később elsült.

Lerenát súrolta a golyó, de nem szenvedett komolyabb sérüléseket. A paralimpiai bajnok azonnal elnézést kért, és arra kérte a fegyver tulajdonosát, Frescot, hogy vigyel el helyette a balhét. "Nem szeretnék nagy felhajtást, kérlek mondd, hogy te voltál" - idézi a BBC a tanút. Pistorius azzal védekezett, hogy éppen ellenőrizte, hogy üres-e a tár, mikor véletlenül elsült a kezében a pisztoly.

A mai második tanú Jason Loupis, az étterem tulajdonosa volt, aki elmondta, hogy 220 ember tartózkodott a helyen, amikor a fegyver elsült. Odament az asztaltársasághoz, de úgy tűnt, minden rendben van. Röviddel utána Pistoriusék fizettek és távoztak. A tanúk padjára szólították a tulajdonos nejét, Maria Loupist is.

"Darren [Fresco] azt mondta, kiesett a pisztolya, és véletlenül elsült. Megkérdeztem, tudja-e, mi a fegyverbirtoklás első szabálya? Nem a biztonság lenne a legfontosabb? Azt mondta, de igen, mire lekevertem neki egy pofont" - mondta a nő, majd hozzátette: Pistorius-szal nem beszélt.

A futóbajnok nem az étteremben használt először közterületen lőfegyvert, barátnője megölése előtt egyszer kilőtt az autója napfénytőtején. Erről az incidensről a bíróságon egyelőre nem esett több szó.

Ma kora délután Gerrie Nel államügyész halasztást kért, miközben a következő tanú készülődött. A bíró döntése alapján a meghallgatások holnap reggel folytatódnak.

A dél-afrikai ítélkezés abban hasonlít a magyarra, hogy itt sincs esküdtszék, így a tárgyalást vezető bíró, Thokozile Masipa és két társa hozza majd meg a döntést. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja Pistoriust és bebizonyosodik, hogy előre megfontolt szándékkal ölt, akár életfogytiglanra is ítélhetik, s akkor legkorábban 25 év múlva szabadulhat a börtönből.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.