Pistorius-ügy: véres fotók szivárogtak ki a helyszínről

Pár nappal a tárgyalás folytatása előtt a gyilkosság helyszínét ábrázoló véres fotók jelentek meg az interneten.

Oscar Pistorius műlábú olimpia és paralimpiai futó Valentin nap hajnalán, február 14-én ölte meg barátnőjét, Reeva Steenkampot pretoriai házában. A világhírű sportolót előre megfontolt gyilkossággal vádolják, de ügyvédjének a meghallgatás-sorozat után sikerült elérnie, hogy a futó óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen.

A tárgyalás június 4-én folytatódik, a gyilkosság helyszínéről azonban már most véres felvételek kerültek fel a netre – az első fotók a tett színhelyéről. A Sky News által közzétett fényképeken a véres fürdőszoba- és WC-padló, valamint a véres falak, lépcsők és a golyók által átlyuggatott ajtó látható.

A CNN nem tudta kideríteni, hogy valódiak-e a fotók, mikor készültek, és a rendőrség sem nyilatkozott arról, hogy a Sky News hogyan juthatott hozzá. Ráadásul állítólag Pistorius jogász csapata sem látta még őket.

Pistorius a márciusi meghallgatáson azt állította, hangokat hallott, és betolakodóra gyanakodva – műlábai nélkül - ment ki a fürdőszobához, ahol négy lövést adott le az ajtóra. Visszatérve a hálószobába vette észre, hogy barátnője nincs az ágyban. Akkor döbbent rá, hogy őt lőtte le. A vád szerint azonban Pistorius olyan szögből lőtt, hogy valószínűleg felcsatolta a műlábait, mielőtt kiment volna a fürdőszobába, ahol megölte barátnőjét, akivel korábban veszekedtek.

A vizsgálatot a kezdetektől fogva botrányok kísérték. A nyomozást vezető Hilton Botha a meghallgatáson beismerte, hogy a rendőrök nem viseltek megfelelő védőfelszerelést, így a helyszínt összejárkálták cipőjükkel. Botha azt állította, hogy tesztoszteron tartalmú szert találtak a házban, később viszont be kellett ismernie, hogy nem olvasta el rendesen, mi van a dobozra írva, amelyben csupán gyógynövénykészítmény volt. Botha akkor vesztette el teljesen hitelességét, mikor kiderült, hogy őt magát is hét rendbeli emberöléssel vádolják, amiért 2011-ben rálőtt egy emberekkel teli minibuszra. 

Oscar Pistorius. Még mindig nem világos, mi történt az atléta otthonában
Oscar Pistorius stands in the dock during a break in court proceedings at the Pretoria Magistrates court, February 20, 2013. "Blade Runner" Pistorius, a double amputee who became one of the biggest names in world athletics, was applying for bail after being charged in court with shooting dead his girlfriend, 30-year-old model Reeva Steenkamp, in his Pretoria house. REUTERS/Siphiwe Sibeko (SOUTH AFRICA - Tags: CRIME LAW SPORT TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.