galéria megtekintése

Moziból a tévébe: sikerfilmek előzményei sorozatban

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 08. számában
jelent meg.


Papp Sándor Zsigmond
Népszabadság

Korábban az bizonyította egy-egy tévésorozat sikerességét vagy kultikus mivoltát, ha önálló mozifilm készült belőle. Az X-aktáktól a Szex és New Yorkig, a Miami Vice-tól a Mission: Impossible című, immár moziszériáig hosszan írhatnánk egymás után a megfelelő címeket. Némelyek a vásznon is bizonyítottak, mások viszont csak amolyan nosztalgikus főhajtásként maradtak meg az emlékezetünkben. Az utóbbi néhány évben viszont megváltozni látszik a trend: az egyre igényesebb tévésorozatok megnövelték a műfaj presztízsét, így ma már az látszik természetesnek, ha egy mozis brand a képernyőkön folytatódik. Pontosabban: a mozis történet előzményeit mondja el folytatásokban.

Mads Mikkelsen éppen a konyhában sürgölődik (nézői tudják, miért fontos ez)
Mads Mikkelsen éppen a konyhában sürgölődik (nézői tudják, miért fontos ez)

A Hannibal és a Psycho előzményeit mesélő Bates Motel a második, a Coen testvérek remekét idéző Fargo az első évadát fejezte be, és készülődik a Constantine, illetve a Batman főbb szereplőinek fiatalkorát, a szuperhősök és gonoszok keletkezéstörténetét elbeszélő, már most kultikusnak tűnő Gotham.

 

A magyar nézőknek panasza sem lehet, hiszen a Hannibal és a Bates Motel magyar verziója minimális lemaradással követte az amerikai tévépremiert, s talán a Fargo is gazdára talál a közeljövőben.

A műfaj új értékét az is jelzi, hogy már a mozi sztárjai is előszeretettel rándulnak át a tévébe, s nem a karrierjük végállomásának tartják, hanem nagyon is hasznos kiegészítőjének. A Hannibalban Mads Mikkelsen emberevő gourméja veszi fel a versenyt a Hugh Dancy és Laurence Fishburne alkotta FBI-ügynökökkel. De a széria nem csupán felébresztette tetszhalott állapotából a leghíresebb kannibált, de némiképp újra is fogalmazta az őt körülvevő univerzumot. A rafinált étkek (hiába tudjuk, hogy gyomorforgató hozzávalókból készültek) mindegyike szinte egy-egy szonett, és a költőiséget kiválóan ellenpontozza a zseniális forgatókönyvíró, Bryan Fuller nyomasztó és szimbólumokkal megpakolt képi világa.

A végtelenül kifinomult párbeszédek (néha a modorosság határait feszegetve), a szörnyűségek ábrázolása, mintha arrafelé minden sorozatgyilkos egyben kortárs képzőművész is lenne, nem akármilyen minőséget hozott létre, s hatalmas kritikai siker vezetett végül oda, hogy a nem túl nagy nézőszámot produkáló sorozat már a harmadik évad berendelésénél tart.

Egy biztos: aki fogékony az emberi elme sötét oldalára, azt nehezen ereszti el. Mint ahogy rögtön elereszti azt, aki mindezt öncélúnak tartja. Mikkelsennek ugyanakkor sikerült egy új Hannibalt felépítenie az Oscarral jutalmazott Anthony Hopkins árnyékában, méghozzá úgy, hogy semmilyen hiányérzetünk nem lehet. S bár a sorozat élvezetéhez elvileg nem szükséges a mozifilmek ismerete (két rész és két előzményfilm készült), ám a korai évek elbeszélését (amikor Lecter még pszichiáterként dolgozik) átjárják az utalások, fricskák és átfogalmazások.

Hasonló cipőben jár a Norman Bates fiatalkorát elmesélő Bates Motel. Hitchcock remekművét annak idején néhány méltatlan folytatás követte (a harmadik részt maga a főszereplő, Anthony Perkins rendezte), majd egy szerencsétlen remake, Gus Van Sant alkotása próbálta föltámasztani 1998-ban.

Az igazi feltámadás azonban – úgy néz ki – a tévék képernyőjén következik be. És ez két dolognak is köszönhető: az előzményeket zseniális dramaturgiai ötlettel a mai korba helyezi és nem az ötvenes évek elejére, és a nem mindennapi teljesítményt nyújtó Vera Farmigának. A Bates Motelben ugyanis a legnagyobb hangsúly Norman anyjára esik, de Freddie Highmore is mindent elkövet, hogy törékeny alakjában és pszichéjében felfedezzük a későbbi pszichopatát. A motel indítása, a marihuánakereskedelem éltette, amúgy festői kisváros (White Pine Bay) mindennapjai, az egyre nyomasztóbb anya-fiúkapcsolat és persze számos gyilkosság borzongatja – ha nem is hitchcocki fokon – a nézőket. S bár itt sem kötelező a klasszikus ismerete, de egészen más úgy nézni a szerelem csapdáiban vergődő, érettségiző kamaszt, hogy tudjuk: ki lesz majd végül belőle. A Bates Motel nem csupán kritikai, de nézettségi sikert is hozott, és lett az amerikai A & E csatorna egyik legnépszerűbb sorozata, így nem csoda, ha bekérték a harmadik évadot is. Az első évad magyar verziójának sugárzását egyébként nemrég fejezte be a Viasat 3.

Egyelőre kétséges, hogy kap-e újabb évadot a remek színészekkel megpakolt Fargo, mely a Coen testvérek Oscarral is díjazott klasszikus agymenése. S bár a kritikusok szerint ez az alma esik a legmesszebb a fájától, a hangulati elemek átemelésével ez a sorozat is a rendhagyó szériák között kap helyet.

Persze kell ehhez Billy Bob Thornton metszően bizarr bérgyilkosa és a Sherlock-szériában Watsont játszóMartin Freeman papucsférjként is kiváló biztosítási ügynöke, aki egyik vértócsától csetlik-botlik a másikig. A Fargo melletti Bemidji téli nyugalmát ugyanis itt is átveszi a fekete komédiával körített őrület, és az eredeti filmre való számos bújtatott, vagy nagyon is nyílt utalás csakhamar otthonossá teszi a tízrészes évadot. Ha lesz folytatás, akkor az teljesen új szereplőkkel és új történettel képzelhető el, vagyis inkább antológia lesz, ahogy az HBO-n futó True Detective. Kár, hogy egyelőre a magyar csatornák nem találtak fantáziát a nyomozós sorozatok színvonalát bőven megugró alkotásban.

Hiszen ritkán ölnek meg olyan morbid humorral valakit mint a C oenék ihlette univerzumban, s ez a szemlélet bizony révbe vezeti a sorozatot is, melynek stáblistáján a rendezőpáros is helyet kapott, bár nagyon nem folytak bele a munkálatokba. A Hannibált a tragédia, a Bates Motelt a dráma, a Fargót a komédia rugói mozgatják, s teszik egyre élvezetesebbé a 24-en és a Dexteren felnövő generációnak a tévézést.

Variánsok

A BÁRÁNYOK HALLGATNAK (film, 1991)
Rendező: Jonathan Demme.
Szereplők: Anthony Hopkins, Jodie Foster, Scott Glenn.

Hannibal (sorozat, 2013–).
Rendező: David Slade, Michael Rymer, Guillermo Navarro.
Szereplők: Mads Mikkelsen, Hugh Dancy, Laurence Fishburne.

PSYCHO (film, 1960).
Rendező: Alfred Hitchcock.
Szereplők: Anthony Perkins, Vera Miles, Janet Leigh.

Bates Motel (sorozat, 2013–).
Rendező: Tucker Gates.
Szereplők: Freddie Highmore, Vera Farmiga.

FARGO (film, 1996).
Rendező: Joel Coen.
Szereplők: Frances McDormand, Steve Buscemi.

Fargo (sorozat, 2014–).
Rendezők: Adam Bernstein, Colin Bucksey, Randall Einhorn, Matt Shakman, Scott Winant.
Szereplők: Billy Bob Thornton, Allison Tolman.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.