galéria megtekintése

Gyurcsányék vékony jégen

10 komment


Bita Dániel
NOL

A DK kitart Pásztor Albert mellett. A pártban sokféle módon magyarázzák a volt rendőrkapitány támogatását.

„A Demokratikus Koalíció elnöksége egyetért azzal, hogy a párt miskolci szervezete a szocialisták és az Együtt-PM helyi szervezetével közösen Pásztor Albertet támogatja a polgármester-választáson" – nyilatkozta lapunknak Gréczy Zsolt szóvivő. Vagyis a DK elnöksége hivatalosan is jóváhagyta a korábbi rendőrkapitány jelölését.

Gréczy elmondta: a függetlenként induló Pásztor a helyiek szerint köztiszteletben álló, feddhetetlen, megvesztegethetetlen jelölt. „Azt reméljük, a helyiek által elismert életút felülírja korábbi rossz mondatait. A három párt helyi támogatása esélyt kínál arra, hogy korrekt, hiteles, a roma kisebbség sorsára is kedvezően ható polgármester-jelölti program szülessen, és Miskolc végre kiszabaduljon a Fidesz és a Jobbik rabságából" – tette hozzá a szóvivő.

A párt más, névtelenséget kérő politikusaival beszélgetve kiderült, a DK vezetői tudják, hogy vékony jégen táncolnak. Egyikük szerint azonban abszurd, hogy rasszizmussal vádolják Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Niedermüller Péter és Eörsi Mátyás pártját. Megjegyezte: a DK a hétvégén közleményben biztatta szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a melegfelvonuláson, és más emberi jogi kérdésekben sem változott eddigi álláspontjuk. Ugyanakkor – folytatta – 2002-ben és 2006 tavaszán a baloldali győzött Miskolcon, ma viszont a miskolciak kétharmada a Fideszt és a Jobbikot támogatja, miközben a lakosság nem cserélődött ki, nem lett demokratából rasszista. „Vissza lehet szerezni a bizalmukat, de ehhez az emberi jogi liberalizmus nem elég, más szempontokat is mérlegelni kell, különben sohasem győzzük le Kriza Ákost vagy Orbán Viktort" – mondta egy DK-s politikus, hozzátéve: biztos, hogy Pásztorra olyan korábbi MSZP-szavazók is voksolni fognak, akik elpártoltak a baloldaltól.

 

– A DK célja a kormányzati ciklus végére, hogy 15-20 százalékos támogatottságú balközép párttá váljon, ezért nem politizálhat csakis a liberális értelmiségnek – mondja egy másik forrásunk, így magyarázva, hogy Gyurcsány Ferenc elfogadta Pásztor Albertet jelöltként. Mint megírtuk, a miskolci DK-szervezet a volt kormányfő tudtával állt ki a múlt héten a jelöltbemutató sajtótájékoztatóra. Értesülésünk szerint a DK eredetileg egy helyi iskolaigazgatót javasolt polgármesterjelöltnek, aki azonban nem vállalta. Ezután vetődött fel – elsőként a szocialistákban – Pásztor Albert indítása. Csakhogy az MSZP átmeneti országos vezetése, ha akarta sem vétózhatta volna meg ezt, míg a DK elnöksége megtehette volna.

Pásztor Albert
Kurucz Árpád / Népszabadság

„A DK az új MSZP, nem az új SZDSZ" – hangzott el információnk szerint többször az EP-választás óta párton belüli tanácskozásokon. Valóban: a május 25-ei szavazási adatok alapján a DK a hagyományosan baloldali körzetekben, kerületekben érte el a legjobb eredményt (a megyeszékhelyek közül Pécsen, a megyei jogú városok közül Dunaújvárosban, a fővárosban pedig a külső pesti kerületekben, Kőbányán, Csepelen, Újpalotán), míg az SZDSZ egykori bázisán, Budapest belső kerületeiben, az Együtt végzett az élen a baloldali pártok versenyében. Budapestre vonatkozóan már készült tanulmány, amely kimutatta, hogy a lakótelepeken az MSZP és a DK hasonló erőt képvisel mostanra, de ugyanez igaz a miskolci Avasra is.

Forrásaink részben ennek tudják be, hogy amíg az Együtt elnöksége szembement a miskolci szervezettel, a DK vezetése beállt Pásztor mögé, sőt védelmébe is vette. Így tett Debreczeni József alelnök, aki a kezdettől támogatta a volt rendőrkapitányt. Azzal érvelt: harmincévnyi munkájával szemben 2009-es szavait kivéve (miszerint nyolcból nyolc közterületi rablás elkövetői cigányok voltak a városban) sosem volt kifogás.

Debreczeni a galamuscsoport.hu-n megjelent cikkében azt írta: Pásztor négyszemközt „se enged meg magának a cigányokra tett rossz célzásokat", demokratikus elkötelezettsége és tisztessége elvitathatatlan, a liberális közvélemény szemében mégis a cigányellenesség szimbólumává vált. Majd Gyurcsányhoz hasonlította Pásztort, mondván a DK elnöke pedig a hazugság jelképe lett a túlnyomó többség szemében, és bár igaztalanul, ő is szolgáltatott ehhez „néhány rossz mondatot". Szerinte ebből adódik, hogy Pásztor megérdemli azt a méltányosságot, amit Gyurcsány iránt tanúsítanak a baloldalon.

Megvédte a rendőrkapitányt Gyurcsány is. „Tényleg így szeretne fordítani a baloldal drámai hátrányából? Hogy képtelen őrizni elvi antirasszista meggyőződését és reagálni a cigány-nem cigány együttélés drámai konfliktusainak növekedésére?" – tette fel a kérdést a hétvégén ugyancsak a Galamuson megjelent írásában. Ebben megelőlegezte: Pásztor jó polgármester lesz. „Tisztességes demokrata. És mert nekem is voltak rossz mondataim, inkább őt, az egész embert nézem, mintsem sokáig gargalizálnék ügyetlen és sokakat bántó mondatain. Merjenek hinni neki! Vagy engedjék a nem egyszerűen tűrhetetlenül beszélő, de átkozottan is cselekvő fideszes polgármestert a hivatalában maradni, esetleg emeljék fel a Jobbik jelöltjét!" – foglalt állást Gyurcsány.

Mint hírt adtunk róla, Pásztor jelölése miatt kilépett a Demokratikus Koalícióból Hell Nagy István újságíró, jogvédő. Egy forrásunk azt mondta: elképzelhető, hogy mások követni fogják, a több mint tízezres tagságú DK-t azonban nem rázza meg tucatnyi kilépő, ha közben hetente ötvenen kérik felvételüket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.