galéria megtekintése

Elhullajtott zsebkendőért ötvenezres bírság

Egészen abszurd, nyilvánvalóan a romákat sújtó bírságolási gyakorlat tapasztalható az ország több részén. A legkirívóbb esetért járó Arany Sárhányó-díjat a budaörsi kapitányság kapta, de senki nem volt, aki átvegye.

Nem jelent meg senki a legabszurdabb vagy legeltúlzottabb bírságot kiszabó rendőrkapitányságnak járó „Arany Sárhányó-díj" átadásán a díjat megnyerő Galuska-Tomsits László megbízott rendőrezredes által vezetett Budaörsi Rendőrkapitányságtól. Ahogy nem jelent meg a rendőrök munkájáért felelős Pintér Sándor belügyminiszter sem, de még csak egy minisztériumi munkatársat sem küldött maga helyett. Pedig lett volna mire reagálniuk.

Novák Péter, NagyTibor és a 175 ezer forintnyi bírságot összeszedő kerékpár

A Roma Sajtóközpont (RSK) „Nincs rajtuk kalap" elnevezésű projektje keretében az elmúlt hónapokban rögzítette az „Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat" aktivistái segítségével feltárt durva rendőri túlkapásokat, amelyek egyértelműen a mélyszegénységben élő, roma származású emberek ellen irányultak. A helyzet Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön annyira súlyos, hogy gyakorlatilag bármelyik, romák által sűrűn lakott településen nehezebb olyan felnőtt romát találni, akinek nem volt még valamilyen bírsága, mint olyat, akinek volt.

 

Az aktivisták 51 településről több mint 140 abszurd esetet gyűjtöttek össze. A hálózat alapítója, Setét Jenő a projektzáró sajtótájékoztatón egy rögtönzött közvélemény-kutatással illusztrálta, miként „szívatja szabálysértési bírságolással" és bünteti származásuk szerint „orrvérzésig" a romákat a rendőrség.

„Nyújtsa fel a kezét, aki Budapesten él. (Majnem mindenki a magasba emelte a kezét.) Nyújtsa fel a kezét, aki szokott gyalogosan közlekedni! (Szintén majdnem mindenki.) Most az emelje fel a kezét, aki átszaladt már életében a Nagykörúton. (Változatlanul majdnem mindenki.) És most annak maradjon fenn a keze, akit ezért már megbírságoltak. (Senki.)

A projektünk azt bizonyította, hogy a szabálysértési bírságolás pont így működik – összegezte a gyors kutatást.

Setét Jenő elmondta, Magyarországon a bírságolási gyakorlat leginkább a kerékpárokhoz kapcsolódik. Az országot járva az aktivisták azt tapasztalták, hogy a cigánytelepek mellett rendszeresen ott állnak a rendőrök, és mintha „prédára vadásznának", megállítják a telepet elhagyni szándékozókat. Példaként említette azt az esetet, amikor a településen az egyetlen munkalehetőséget jelentő közmunkában a dolgozó roma emberhez odalépett a rendőr azt követelve, mutassa meg azt a biciklit, amellyel a munkába érkezett. Egy másik esetet felidézve a rendőr azért szabott ki több tízezer forintos bírságot, mert egy öregasszony az erdő széléről összegyűjtött gallyakat tolt egy babakocsin. A guberált fahulladék miatt megbüntetett asszonytól a babakocsit is elkobozták.

– Egy településen a járda egyszer csak megszűnik a jobboldalon, a túloldalon viszont folytatódik. Ha valaki átmegy, hogy ne az úttesten közlekedjen, megbüntetik, mert szabálytalanul kelt át. Zebra persze nincs, de ez az útszakasz kiváló helyszín a bírságolásra. Még az is lehet, hogy egy-egy esetet megmosolygunk, hiszen annyira valószínűtlennek tűnik. De próbáljuk meg beleélni magunkat ezeknek az embereknek a helyzetébe! Bírság, ha el akarja hagyni az utcáját. Bírság, ha biciklire ül. Bírság, ha a bírságolás miatt inkább gyalog közlekedik – mondta Setét Jenő, aki szerint ilyen mozaikdarabokból kell összerakniuk a jogvédőknek, hogyan is néz ki a rendőrség bírságolási gyakorlata.

És hogy miért a Budaörsi Rendőrkapitányság nyerte el az Aranysárhányó-díjat? Az aktivisták által felárt ügyekből az RSK a hat legabszurdabbat riportban dolgozta fel, amelyek az Indexen jelentek meg. A portál olvasói szavazhattak, a hat történet közül, melyiknek ítélnék a díjat. A 16 ezer szavazatból a legtöbb, közel tízezer, a következő történetre érkezett:

Egy férfi eldobott/elejtett (tisztázatlan, de a történet szempontjából mindegy) egy papír zsebkendőt. Ezzel az intézkedő rendőr szerint az illető megsértette a köztisztasági törvényt, és a helyszínen kiszabható legmagasabb bírságot, azaz ötvenezer forintot szabott ki. A súlyos nélkülözésben élő roma férfi képtelen volt a bírságot kifizetni, viszont nem adtak neki lehetőséget arra, hogy a bírságot közcélú munkára válthassa. Egy darab papír zsebkendőért börtönbe kellett mennie, hogy leülje. Tíz napig ült „tettéért", ezzel börtönviselt ember lett. A bírságot kiszabó rendőr a Budaörsi Kapitányság kötelékébe tartozik.

– A telepeken élő roma emberek tudják, hogy melyek az indokolt és helyénvaló bírságolások. Pontosan érzékelik a különbséget, mikor jogos a büntetés, és mikor szól arról, hogy a rendőr szándékosan nehezíti meg az életüket – teszi hozzá Setét Jenő, aki arra is emlékeztet, hogy ezeken a településeken az egyetlen munkalehetőség a közmunka, amellyel a létminimum mindössze felét lehet megkeresni. A bírságok sok esetben ennek az összegnek a sokszorosát teszik ki.

Díjátadó a Grundon

A jogvédő szerint azok tekinthetők szerencsésnek, akik a bírságaikat közcélú munkára válthatják, így elkerülhetik a börtönt. Setét Jenő szerint megoldást jelenthet, ha a jogvédő szervezetek folyamatosan napirenden tartják a témát, és emellett ajánlásokat fogalmaznak meg a rendőrség felé. A rendőrségnek persze mindehhez nyitottnak kellene lennie, amire – a tegnapi sajtóeseményt kísérő érdektelenségéből következtetve – nem sok esély van.

A rendezvényen az RSK jótékonysági árverést is tartott. Egy összesen 175 ezer forintra büntetett bicikli került kalapács alá, hogy a jármű tulajdonosa, a romák elleni gyilkosságsorozat egyik áldozatának fia, ki tudja fizetni a bírságot és így elkerülje a börtönbüntetést. Nagy Tibor több részletben gyűjtötte be bírságokat, hol a csengő hiánya, hol a kerekekről hiányzó prizmák miatt kapott büntetést. Legutóbb pedig azért – és nem viccelünk – mert különbözőek voltak a bicikligumik a kerékpárján. Az árverezésen 56 ezer forint gyűlt össze, ami a bírság összegének harmadát sem tette ki, de a rendezvény közönsége egy spontán kalapozással még összedobott 99 ezer forintot.

Bírságolási gyakorlat

„2014. április 4-én a Jókai utca irányából a Kossuth utca irányába haladt kerékpárján. Kanyarodáskor nem jelezte haladási irányát karjelzéssel, valamint figyelmen kívül hagyta az útkereszteződésben található „Állj! Elsőbbségadás kötelező" táblát, kikanyarodás előtt nem állt meg. A büntetés összege: 35 ezer forint. Az intézkedéssel nem ért egyet, mivel nem ült fel a kerékpárra, hanem tolta azt."

„Az utcán énekelt, ezért a rendőrök megbüntették 15 ezer forintra (a megbírságolt 28 éves, gyámság alatt áll, értelmi fogyatékos)".

„Május elején ült a ház udvarán, a rendőrök megálltak a kapuban, kihívták, hogy igazoltassák, a személyi igazolványa meg van repedve, ezért megbírságolták: 10 ezer forint. Május 28-án a ház előtt állt, épp arra mentek a rendőrök, igazoltatták, és ugyanezen probléma miatt megint megbírságolták: újabb 10 ezer forint." (Forrás: RSK)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.