galéria megtekintése

Ultraortodox lézengő kamaszok öltek

2 komment


Miklós Gábor
NOL

Lesz-e harmadik arab felkelés Izraelben? Ezt firtatják az elemzők, miután kiderült, zsidó kamaszok ölték meg a tizenhat éves kelet-jeruzsálemi Mohamed Abu Kdaírt.

Felkelés aligha lesz, mert ugyan sok arabot kivitt a düh az utcákra, de társadalmuk nagy része fáradt, s a politikusaik sem elég harciasak. A felkeléshez nincs sem nemzetközi, sem hazai hátterük. Az arab tavasz következményei megfosztották a palesztinokat nemzetközi támogatásuktól, és a palesztin politikusok képtelenek befolyásolni saját embereiket.

Ez derül ki azokból a foszlány-információkból is, amelyek szerint korábban a három izraeli fiú elrablását és meggyilkolását nem a Hamász-központ rendelte el. Az elkövetők aligha számoltak a következményekkel. Például azzal, hogy a letartóztatásokkal szervezetük befolyása alaposan meggyengült a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területeken és intézményekben is. 

Izraeli katonák gyülekeznek a Gázai övezettől délre.
Ammar Awad / Reuters

 

Most a zsidó oldalon is megjelentek a szélsőséges erők, a terroristák. Még tartott a három meggyilkolt zsidó tizenéves temetése múlt pénteken, amikor Jeruzsálem utcáin megjelentek az arabellenes rasszista jelszavakat skandáló, bosszút követelő zsidó fiatalok. Arabokra vadásztak. Pár óra múlva egy nyugat-jeruzsálemi erdőben megtalálták a tizenhat éves arab fiú megégett holttestét.

Nem volt mindez előzmény nélkül. A világsajtó is felfigyelt arra, hogy Noam Perel, aki a Bnei Akiva vallásos cionista ifjúsági szervezet elnöke, bosszúra szólított fel a Facebook-oldalán. „Egy egész nemzet és a sok ezer éves történelem követel bosszút!" – írta. Később kénytelen volt visszavonni a szövegét.

Az arab és izraeli politikusok egymással versengve hergelték a zsidó és a palesztin, illetve az izraeli arab közösségeket. Az arab politikusok pedig, köztük Kneszet-képviselő is, megdöbbentő közönnyel, cinizmussal kezelték a három zsidó fiú elrablását, majd megölését.

Tüntető izraeli arab fiatalok.
Ammar Awad / Reuters

Eközben egy másik fronton a Hamász, illetve az izraeli hadsereg folytat egymással határháborút a Gázai övezetnél. A palesztin szélsőségesek rakétákat lőnek át, amire az izraeli haderő légicsapásokkal felel. Legutóbbi éjjeli ellencsapásukban hét szélsőséges Hamász-tag halt meg. A gázai Hamász-vezetés erre újra bosszút hirdet.

Ebben a helyzetben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatalához méltó mérséklettel nyilvánult meg, miután kiderült a jeruzsálemi gyilkosság. Kifejtette: nem tesznek különbséget arab és zsidó terroristák között. Miután értesült az arab fiú meggyilkolásáról, sietve részvétét nyilvánította a családnak, telefonon is beszélt a megölt fiú apjával.

A család egyébként továbbra is az izraeli kormányt hibáztatja. Ranija, Mohamed nagynénje azt nyilatkozta a Ynet izraeli hírportálnak, hogy az izraeli rendőrség egy nappal a fiú halála előtt tudta, hogy a zsidók arabokat akarnak elrabolni. A fiú apja ugyanennek a lapnak később úgy fogalmazott: azt mondta az izraeli miniszterelnöknek, hogy igazságot akar. Nevezetesen azt, hogy a zsidó gyilkosok házát ugyanúgy rombolják le, ahogy ezt tették Hebronban (a három megölt izraeli fiú gyilkosainak lakóhelyével).

Husszein Abu Kdaír hozzátette: gyászsátrában fogad izraeli kormánytagokat is, kivéve a jobboldaliakat.
Egy neves tel-avivi lap szerkesztőségében dolgozó, de névtelenséget kérő újságírót arról kérdeztünk, milyen társadalmi közegből kerültek ki a jeruzsálemi arab fiú gyilkosai. Az izraeli rendőrség ugyanis még nem adott ki adatokat a hat letartóztatottról, akik közül hárman már elismerték a bestiális gyilkosságban való részvételt.

Forrásunk úgy tudja, hogy mind fiatalkorúak, legfeljebb 17-18 évesek. Arról nincs információja, hogy a tettesek askenázi (azaz kelet-európai eredetű), vagy keleti zsidó családból származnak-e, de az bizonyos, hogy ultraortodox közegből származnak.

Szegények, ahogy ez a réteg általában az izraeli társadalomban a jövedelmi skála alján van. Nem telepesek! – hangsúlyozta, mindannyian Jeruzsálemben, vagy a környéken laknak. Egyelőre vizsgálják, van-e kapcsolatuk a Betar Jeruzsálem futballklub szélsőjobboldali szurkolói köréhez. 

Milyen világ az övék? Nagyon sok olyan fiatal férfi él itt, aki nem tud megfelelni a vallásos iskolák követelményeinek. Kimaradnak a jesivákból, az utcán kóborló bandákba verődnek. Elhanyagolt fiatalok, mondja a harmincas éveiben járó újságíró.

Úgy véli, hogy miközben ezek a fiatal férfiak érintkezhetnek a szekuláris zsidókkal, találkozhatnak arabokkal is, Jeruzsálemben, amely vegyes város, mégis egy zárt társadalomban élnek. Az izraeli újságíró szerint az olyan fiatal férfiak csoportjait, mint a most letartóztatottak, „Sabab"-nak nevezik. Ez arabul ifjúságot jelent. (Így nevezik az al-Kaidához köthető szomáliai terrorszervezetet is – a szerk.)

Forrásunk szerint az őrizetbe vett csoport aligha vehetett részt az úgynevezett Árcédula-akciókban, amikor a zsidó támadók arab és muzulmán intézményeket gyaláztak meg, vagy írtak rájuk gyalázkodó feliratokat. Azt persze nem lehet kizárni, hogy kiderül, részesei voltak vandál rongálásoknak, falfirkálásnak, ami szintén az arabok ellen irányult.

Slomo Avineri, a Héber Egyetem politológiaprofesszora a The New York Timesnak viszont azt mondta, hogy mindaz, ami történik, annak a következménye, hogy a kormányzat nem kezelte elég komolyan a zsidó szélsőségesek vandál támadásait az arabok tulajdona és vallási intézményeik ellen. Az arab fiú meggyilkolásával „átlépték a vörös vonalat" – állította Avineri.

– Rossz irányba tartunk, egyre gyorsabban – mondta Cvi Wild izraeli üzletember lapunknak. Szerinte az izraeli társadalom a szélsőségesek foglyaivá vált, s ebbe beleérti az összes vallási radikálist. „Ezek képtelenek tudomásul venni, hogy puskaporos hordón ülünk, s ha így folytatódik, fel fogunk robbanni mindannyian."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.