– 2009-től 2014-ig az állami támogatásunk felét elvették, 900 millióból 450 maradt, ezért – ami nem volt jellemző az intézményre – kifizetetlen számláink gyűltek. Mikor a képzőművészeti egyetemen már sztrájkot és sajtókonferenciát hirdettek, összehívta a művészeti egyetemek vezetőit Balog Zoltán miniszter. Megígérte, ha beadunk egy struktúrafejlesztésről szóló programot, akkor utólagos forráskiegészítést szavaznak meg nekünk. Három nap alatt lázas munkával megcsináltuk a tervet, majd vártunk a pénzre 11 hónapot. A pénz karácsony előtt érkezett meg, 100 millió helyett 80 millió, mert 20 milliót rögtön zároltak belőle. Csúnyán megvárattak bennünket, de így is jól jött – e nélkül nem tudtuk volna elkezdeni a második félévet.
|
A minisztériumra eddig nem hatott a rágalmak sora
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– Sosem akart a pénztelenségre látványosan reagálni, mondjuk lemondani?
– Kacagva mondták volna: menjen nyugodtan! Azonnal kineveztek volna valakit helyettem. Ezért fel sem merült. Folyamatosan küzdöttünk, kifelé és befelé is. Súlyos következményekkel járó megszorító intézkedéseket kellett hoznunk. Fűtés- és takarékossági okokból bevezettük az öthetes szénszünetet. A portaszolgálaton is spórolni kellett, ezért év elején este tízkor, a vizsgaidőszak előtt egy hónappal tizenegykor, közvetlenül a vizsgák előtt éjfélkor zárunk. Ez azért drámai, mert a színész és rendezés szakon éjszaka is próbálnának. Drasztikusan csökkentettük a tanárok óraszámát, ugyanakkor maximálisan kizsigereltük őket. Indulatos szavakat, igaztalan kritikát is viselnem kellett ezek miatt a kollégáimtól. Sok izgalmas vendégtanártól kellett ideiglenesen megválnunk. A nyugdíjas közalkalmazottakat megkértük, mondjanak le státuszukról, és számlán vegyék fel a pénzüket. Ezen például Kerényi Imre megsértődött; nos, nem sokáig volt oka a sértettségre, mert hamarosan megszületett a törvény, amely minden nyugdíjast választani kötelez nyugdíja és közalkalmazotti fizetése között. Engesztelhetetlen haragja mégis újra meg újra rágalomáriákban ölt testet – ideológiai, esztétikai ráfogások Zsdanov és Révai modorában, most a napokban épp a kereszténység ürügyén, ám tökéletesen keresztényietlen, bolsevik célratöréssel.
– Vidnyánszky Attilának kínáltak osztályt?
– Az nem úgy van, hogy valakinek rögtön osztályt kínálnak – előbb kapcsolatot próbálunk építeni. Vidnyánszkyt régebben két osztályba is hívtuk órákat tartani – nem kapott rajta. Mikor rektor lettem, létrehoztam egy testületet, amelybe a legfontosabb vidéki igazgatókat invitáltam – őt is –, hogy szerződjenek hozzánk egy évre zsűrinek: folyamatosan nézzék, bírálják a vizsgaelőadásokat, majd osszanak díjakat év végén. A hívást elfogadta, de soha nem jött el, majd egy idő után lemondta az egészet, mondván: nem ér rá. Ugyanígy haltak el a kezdeményezések, hogy tanítson; úgy tűnt, ebből a kapcsolatból nem kér. Ám utólag sértetten nyilatkozott a Népszabadságban arról, hogy őt nem hívtuk, és tudni is vélte, miért. Sajnos – bár tagadja – kizárólag politikai-ideológiai dimenziókban gondolkodik. Minket vádolnak ezzel, holott valójában eszünk ágában sincs ideologizálni: ha valami, hát az megöli a művészeti oktatást. Az értéket más síkon kell felismerni, nem politikai-ideológiai terepen. (Az értéktelenséget nemkülönben – üzenném Kerényinek.)
– Vidnyánszky most a kaposvári egyetem művészeti rektorhelyettese. Hallott arról, hogy szívesen lenne-e a pesti színművészeti élén?
– Ahhoz előbb doktorit kéne abszolváljon, csak úgy lehet rendes egyetemi tanár. Jelenleg pusztán címzetes. Természetesen bármikor lehet felsőoktatási törvényt változtatni, akadálya ugyan mi lenne?
– És ha visszahozzák, hogy Kossuth-díjjal együtt kapható az egyetemi tanári kinevezés?
– Én magam is a Kossuth-díj révén lettem egyetemi tanár, de habilitálnom kellett. Elég kínos, hogy fokozat és habilitáció nélkül lehet rektorhelyettes Vidnyánszky. Reméljük, megszerzi. Nem kétlem, ha ő venné át a vezetést a színművészeti egyetemen, kiszórná a teljes tanári kart – ahogy Kaposváron tette. Vagy lehet „ellen-egyetemet" létrehozni, ahogy Kerényi vizionálja – hiába. Kinyírhatnak egész művészeti korszakokat, de az ötvenes évek tapasztalata bizonyítja, hogy mégsem halványul egy pillanatra sem annak a tudása, hogy mi az igazi érték. Ottlik, Pilinszky, Weöres, Nemes Nagy Ágnes a magyar irodalom csillagai voltak akkor is, amikor egyetlen soruk sem jelenhetett meg.
– Mennyire rivalizál a pesti és a kaposvári egyetem?
– Hogyan is rivalizálna a mi kis egyetemünk a kaposvári mamutintézménnyel? – ahonnan egyébként nemigen hallani nagy prosperálásról. Amikor még Jeles András tartott kurzusokat ott, Mohácsi János, Kocsis Pál, Réthly Attila, Kelemen József, Rusznyák Gábor osztályaiból sok érdekes fiatal is kikerült. Szomorú, de igaz: a riválisunk ma nem a kaposvári egyetem, hanem a Budapesti Kommunikációs Főiskola. Ez egy magánegyetem, mégis majd annyi állami támogatást kap, mint mi. Ezért sokkal többet fizet; már Kaposvárról és tőlünk is igyekszik felvásárolni a legjobb művésztanárokat. Az egyetemen csak a dacos hűség tartja a többieket; mi sajnos nagyon keveset fizetünk. Ha spórolni kellett – a szocialista kormányok idején is! –, mindig az egészségügyből és az oktatásból zároltak. A kétharmados felhatalmazástól inspiráltan aztán akkora megvonás történt, mint soha a legutóbbi négy év előtt.
– Ön elfoglalt rendező, ki vezette az egyetemet, amíg külföldön dolgozott, például Ausztráliában két hónapig?
– A két rektorhelyettes – Hegedűs D. Géza a színházi, Bárdos András a filmes főtanszakról – írta alá a napi dolgokat. De az érdemleges döntések nem napról napra születnek, azokat bizottságok és a szenátus vitatták meg, s jó előre megszülettek – az esetleges váratlan gondok kapcsán napi Skype-kapcsolatban álltam a fontos emberekkel. Egyébként a nyolc év alatt kétszer fordult elő hosszabb távollétem: 2010 őszén Sydney-ben, tavaly pedig Malmőben rendeztem, de a munka jó része itt a téli szünetre esett. Nagyon sok felkérést nem vállaltam el a rektori munka miatt.
– Akkor az csak rosszindulatú megjegyzés, hogy a rektori hivatalt vezető Törő Mona irányította az intézményt?
– Törő Mona az adminisztratív munkában, a napi ügyekben valóban legfőbb támaszom volt, de művészeti döntéseket természetszerűleg sosem hozott. Mióta meghalt Bába Krisztina oktatási főigazgató, két fontos vezető, Kuti Edit és Törő Mona átvállalták az ő döntés-előkészítő munkáját is. Krisztina halála óta lett világossá: tarthatatlan, hogy a kis kérdések is a rektor asztalán kötnek ki. Rektorságom végén, az utolsó lendülettel megváltoztattuk ezt is. Ha egészséges a struktúra, sok minden helyben eldőlhet, nem kell hozzá minden esetben a rektor beleegyezése.
– Miért csak a nyolcadik éve legvégén alakították át a struktúrát?
– Bár a második négy évben állandó tűzoltásra kényszerültünk, folyamatosan születtek az egyetemen fontos reformok. Mosolyogva olvasom a Magyar Teátrumi Társaság valamiféle akciótervében, hogy véleményük szerint elavult, elöregedett egyetemünkön a képzés: ugyan honnan tudják? Nemigen érdeklődtek, elvannak egymást közt a pletykákkal meg a rágalmakkal; szükségtelen, sőt, fáradságos lehet tényekkel szembesülni. Az igazság az, hogy sok minden változott. Létrejött egy új képzési struktúra a filmes oldalon, elindult a fizikai színészek, koreográfusok osztálya, stabilizálódott a zenés színészképzés, de mindehhez pénz kellett. A tűzoltás közben derült ki, hogy halaszthatatlan a problémák kezelése. Múlt évben összehoztam egy átvilágítóbizottságot, pénzügyi szakemberekkel, Gáspár Máté művészeti menedzserrel és a leendő vezetéssel, M. Tóth Gézával és helyettesével, Jákfalvi Magdolnával. Hónapokig vizsgáltuk a teljes vezetési szisztémát. Eddig családias módon, mester-tanítvány viszonyra építve dolgoztunk – alig szabályozva. A filmeseknél már az új rendszer működik, precízen tudják, ki mindenki tanítja majd őket az évek során. A bizottság első javaslata egyébként az volt, alakítsuk át intézetekké a főtanszakokat – anyagi önállósággal. Így lett külön intézet a színházművészeti; a film és média, az elméleti és művészetközvetítő, valamint a doktori iskola. Kidolgoztunk egy tíz évre előre mutató fejlesztési programot is. Persze a megvalósításhoz valamennyi – nem horribilisen sok – pénz kellene.
– Nyilatkozta, nehezen talált utódot, mert kevés a tudományos fokozattal rendelkező művész. Szándékosan olyan rektort keresett, aki megfelel a jobboldalnak is?
– Inkább szerencse, hogy M. Tóth Gézának még nincs bűnlajstroma. Összesen három emberből lehetett választani, egyikük Máté Gábor, túlságosan leköti a színházigazgatás. A másik Jákfalvi Magdolna, aki nem alkotóművész. Ezt a sok évtizedes hagyományt büszkén vállaljuk, fönntartjuk. A filmes tanszék sokáig háttérbe szorult, mivel jóval kisebb volt, mint ma, és a szakok is ritkábban indultak. Az utóbbi időben viszont fejlődött, nagyjából ugyanannyi embert képezünk ott, mint a színházin – nem hátrány, hogy arról az oldalról érkezik a rektor. Illés György személyében volt utoljára filmes rektorunk.
– Nem panaszolták az oktatók, hogy M. Tóth Géza nem járt oda, érzelmileg nem kötődik az intézményhez?
– Ezt még senki nem panaszolta. Géza nem a semmiből került elő, évek óta itt tanít. Kiemelkedően jó művész, jó fej, komoly oktatásszervezési gyakorlata van, és nálam sokkal menedzseribb szemléletű. Menedzserünk nem volt sosem, létre kellett hozzuk ezt a munkakört. Egyébként azt tapasztaltam, hogy mások gyakran csak annyit tudnak az egyetem működéséről, amennyi a pletykákból hallható. Elmentem Andy Vajnához, kidolgozandó egy szisztémát, amely révén évről évre pénzt kapunk a vizsgafilmekre. Semmit nem tudott erről az oktatásról, nem voltak információi, ezért hosszan jegyzetelte, amit mondtam.
– Mit gondol, könnyíti az egyetem helyzetét, hogy az ön rektori távozásával lekerül róla a Csurka István által kreált „liberális" Ascher Café bélyege?
– Nagyon reméltem – Kerényi újabb eszmefuttatása, no meg a teátrumi társaság szakembereinek vérmes reformdühe sajnos másra utal. A sértettek, az elvakultak kreáltak egy nyelvet, használnak megemésztetlen fogalmakat, de valóságos tudásuk az egyetem működéséről nincs; mindenféle esztétikai, vallásfilozófiai, ideológiai mázú vádaskodás mélyén a bekebelezés vágya munkál. Egyébként Vidnyánszky a Katona József Színházban rendezett vitán egyfelől elítélte Kerényi durva megjegyzéseit, másfelől azonosult azok lényegével: az a baj az egyetemmel, hogy azok tanítanak, akik; hogy nincs az összes színház képviselője a tanárok között – holott nincs a világon egyetem, amely az oktatóit ne minőségi alapon választaná ki. Ellenfeleink nehezen viselik, hogy így van, és céljuk egyértelműen a nagy múltú és tekintélyű, 150 éves iskola lerombolása. A fenntartó minisztériumra eddig nem hatott a rágalmak sora, intelligensen figyelmen kívül hagyta a vádaskodásokat. A miniszter válasza a rektornak látszólag megnyugtató: amit Kerényi mond, arról eddig kormányszinten nem volt szó. Eddig. A válasz még megnyugtatóbb lenne, ha az úgyszintén magas hivatalt viselő megbízott fondorlatosan fogalmazott uszításáról is lenne szava. Most talán az eddigieknél is nagyobb szükség volna az értelmes beszéd melletti kiállásra, a valódi értékek iránti érzékenységre.
