De ne szaladjunk ennyire előre.
A humorista elővett tehát egy régi újságcikket, és idézett belőle a műsor legelején. Imígyen: „A társaság egyik fiatalabb tagja egyenesen azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a hétfős kabarébrigádból egy nemzeti kommandónak legalább kettőt-hármat ki kéne végeznie. Azzal érvelt, hogy a tévékabaré olyan súlyos önazonossági károkat okoz a társadalomban, hogy morálisan megengedhető az ezzel arányos szankció. Mint a filmben is történt. Másrészt egy-két áruló látványos megbüntetése megfélemlítené a nemzettagadó elitet. Ha mérlegelniük kellene a népszerűséget és a kiemelt gázsit egyfelől, s egy lehetséges erőszakos halált másfelől, akkor a gyávaságuk felülkerekedne, s a nemzet fellélegezhetne."
Miután befejezte a felolvasást, Bencsikhez fordult:
– Szeretném megkérdezni tőled, hogy ez hol jelent meg, és ki írta?
– Fogalmam sincs, de érdekelne – felelte Bencsik.
– Ez a Demokrata vezércikke, és te írtad, nem sokkal azután, hogy felgyújtották a kocsimat – mondta rezignáltan Farkasházy, utalva a 2001-es esetre, amikor Molotov-koktélt dobtak az autójára.
– Meg kéne nézni az egészet, attól tartok, hogy ez egy ironikus szöveg volt, elég gyilkos, amilyen a műsor – mondta zavarodottan Bencsik, és a műsor alatt a Farkasházy fémjelezte Heti Hetest értette. Végül ennyit jegyzett meg:
– Talán azt gondoltam (a 2001-es cikk megírásakor – R. L.), amilyen kárt okoz a műsor (a Heti hetes – R. L.), azzal arányos módon kellene vele szemben fellépni. De ez kiragadott három sor, látni kéne az egészet...
Végül azzal a meglepő bejelentéssel zárta mondandóját, hogy szeretné leszögezni: most ült utoljára Farkasházy Tivadarral egy asztalnál.
– És egyáltalán nem érzem úgy, hogy magamat szégyellni kellene – jelentette ki.
Megnéztem utólag a beszélgetés felvételét, mert ami megjelent róla az online sajtóban (Bencsik és Farkasházy „egymásnak esett"), fölkeltette az érdeklődésemet. Kerényi Imre kellemesen próbálta elütni a dolgot (Bencsik szerint nem az ő bőrére ment a vásár), békülékeny és barátságos hangon kommentálta az ügyet, Kukorelly Endre író pedig arra tett kísérletet (teljesen hiábavaló módon), hogy a régi sértésekért nyugodtan elnézést lehetne kérni. Rónai Egon megadóan tűrte, hogy Farkasházy a régi cikk előkotrásával voltaképp tematizálta a beszélgetést. Ami egyébként kínos csak amiatt lehetett, hogy Bencsik nem emlékezett a saját szövegére. De még ez is bocsánatos dolog, bármelyikünkkel előfordulhat, sok ezer újságcikket megírunk pályánk során, miért is memorizálnánk minden publicisztikát.
Néhány nappal később Havas Henrik műsorában folytatódott a purparlé. Újra bejátszották Farkasházy felolvasását, amihez Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője az alábbiakat fűzte:
– Farkasházy úr nagyon inkorrekt módon idézte ezt a cikket. Én megkerestem, az a baj, hogy én is csak egy töredékét találtam meg, mert online nincs meg az egész, de amit megtaláltam, annak van előzménye és van folytatása (...) Bencsik egy történetet idéz. Itt ahogy Farkasházy elmondta, úgy hangzik, mintha a Bencsik mondaná, hogy helyes lenne lelőni őket, de nem. Egy történetet mond el, hogy egy társaságban látták a Heti Hetest, és ott egy radikálisabb figura mondta, hogy akár ezt is lehetne, de itt véget ért a vita, mert valaki mondta, hogy ez egy nagyon veszélyes irány, és ebbe az irányba mi ne menjünk.
És az, hogy Bencsik erre nem emlékezett... az ember a 15 évvel korábban írt dolgaira nem biztos, hogy élesen emlékszik minden részletre, tehát itt tipikusan erről az esetről van szó. A Demokratát nagyon sok szempontból, Bencsik Andrást is sok szempontból lehetne kritizálni, ez most méltatlan inszinuáció volt Farkasházy részéről.
Megkérdeztem Farkasházy Tivadart, előkerült-e a teljes cikk. Elmondta, hogy amikor 8-án felolvasott, valóban csak egy részletet tudott előásni, többre az adásban nem is lett volna ideje.
– Szerencsére azóta megtaláltam, március 16-án faximile betettük a Hócipőbe az egészet. A szöveg 2001. február elsején jelent meg a Demokratában, a főszerkesztő, Bencsik András vezércikkeként.
Ami szembetűnő, hogy Farkasházy nem is a legdurvább részt olvasta fel az írásból. Egy társaság Mel Gibson A rettenthetetlen című filmjét nézi (a sietségre vall, hogy Bencsik „Rettenhetetlen"-t írt, és nem javította korrektor - R. L.), átkapcsolnak, épp a Heti Hetes megy. Jaj, ne, kiált fel „egy emberként" a társaság, melynek „egy fiatalabb tagja" felveti, hogy „a hétfős kabarébrigádból egy nemzeti kommandónak legalább kettőt-hármat ki kellene végeznie". Jön aztán az, amit Farkasházy felolvasott: a kivégzés arányos szankció lenne „a nemzettagadó elit" megfélemlítésére.
A folytatás, ha lehet mondani, még élménydúsabb. Bencsik jelzi írásában, hogy „a veszélyes irányba kanyarodó vitát" az egyik résztvevő lezárta, ám ezt egy harmadik résztvevő mégis folytatta, és a vegyértékről beszélt. Bencsik mondandóját a klasszikus publicisztikai fogás alkalmazásával mások szájába adja. Ekképpen: „Ahogy a molekulák vegyértékekkel kapcsolódnak egymáshoz, a társadalom molekuláit, a családokat a szeretet vegyértékei fűzik nemzetté. Ezt a kötőanyagot pusztítja, fertőzi a kabaré, s ez most azért vált láthatóvá, mert mind a szeretet, mind a gyűlölet eklatánsan megjelent egy filmben (ld. Mel Gibson) és egy tévéműsorban (Heti Hetes). „És mi a megoldás? – kérdezték többen is. – Tudományosan? – kérdezett vissza a vegyész. – Fertőtleníteni kell."
Olvasás közben felszisszentem, mert erről nekem rögtön a Zyklon B jutott az eszembe, amivel milliókat küldtek a halálba. A Zyklon B, amiről persze a cikkben egy árva szó sincsen, eredetileg rovarirtó szer volt, melyet ruhák és lakókörletek fertőtlenítésére használtak. Mielőtt a zsidókat az auschwitzi gázkamrákba terelték, meztelenre vetkőztették őket, a nők haját levágták, majd közölték velük: fertőtlenítő fürdőbe kerülnek. Amikor egy újságíró (aki a régi Népszabadság pártrovatánál szocializálódott) emberek megöléséről értekezik (és közben jelzi, hogy csúszós a talaj, azaz maga is érzi, hogy „veszélyes irányba kanyarodik a vita"), tudnia kell, hogy miről beszél. Meg vagyok róla győződve, hogy Bencsik is tisztában volt ezzel az értelmezési lehetőséggel, végül mégis úgy döntött, hogy átengedi a saját szűrőjén a kockázatos szöveget.
Rákérdeztem a zárórészre, Bencsik András pedig válaszolt:
– Nem kell az ördögöt látni ott, ahol nincsen. Nem vagyok én egy náci-fasiszta újságíró, noha többen elmondtak már pályám során effélének. Akkor így gondoltam, pont. Mindenki azt lát bele 15 év elmúltával, amit akar. De 2001-ben valószínűleg azért nem láttak bele többet mások sem, mert nem lett volna semmi értelme.
Tény, hogy valamilyen oknál fogva elsikkadt ez a régi szöveg. Most is véletlenül elevenedett meg, egy tévéműsor kellett hozzá, és a szokványos formulát mellőző Farkasházy. Bencsik úgy idézte fel, hogy az élő adás miatt különösen aljas volt ez a kurkászás, azért nem megy többé a műsorba, mert meglátása szerint előzőleg Rónai Egon is tudhatott a dologról.
– Átfutott rajtam – mondta Bencsik –, hogy ezt egy csomó ember látja, és nem emlékszem rá, mit írtam. Lehet, hogy nem a legjobb megoldást választottam, egyet tehettem: visszatámadtam. Ennek lett aztán végeredménye az, hogy az újságíró 15 év elmúltával megismételte egykori állítását. „Talán azt gondoltam – mondta, amikor az adásban Farkasházy szembesítette egykori írásának tartalmával –, milyen kárt okoz ez a műsor (A Heti Hetes), ezzel szemben arányos módon kellene fellépni." Elhangzott Bencsiktől az is, hogy valószínűleg „gyilkos poén" szerepelhetett a régi írásban.
– Nem értek a szatírához – reagált Farkasházy –, ő viszont a jelek szerint nagymestere a műfajnak.
Bencsik András kóros esetnek minősítette Farkasházy akcióját, az újságíró szerint a humoristával nem lehet vitázni, mert rögeszmésen hajtja a magáét.
Farkasházyt pedig nem izgatja, hogy Bencsik nem akar vele többet egy asztalhoz ülni, a műsor végén amúgy is beszüntették a társalgást.
– Az, amit írt, magáért beszél. A reflexiók jobban érdekelnek – összegzett a humorista, aki kísérletnek szánta a felolvasást.
A Demokrata békemenetes főszerkesztőjét egyébként „kiemelkedő színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat" kitüntetéssel jutalmazta Balog Zoltán miniszter március 15-e alkalmából. Mindez pár nappal azután történt, hogy Farkasházy felolvasta a régi cikk részletét a zsurnalisztának. Aki nemrég minden különösebb gond nélkül leírta, hogy a Pedagógus Szakszervezet elnöke, Galló Istvánné az ÁVH-s Péter Gábor lánya. Nem volt igaz.
A humorista nem tudott előre a kitüntetésről. Utólag annyit jegyzett meg,
most már az Isten se mossa le róla, hogy Bencsiket kelepcébe csalta.
– Egy lovagot próbáltam besározni azzal, hogy felolvastam, mit írt tizenöt éve – mondta Farkasházy Tivadar.
