galéria megtekintése

"De ki az én felebarátom?"

Időszerű kérdés ez ma Európában, amely a deklarációk szerint vallási/kulturális gyökereit tekintve keresztény. A brüsszeli merényletek után sokan még inkább igazoltnak érzik azt a felfogásukat, hogy a migránsok nem tartoznak a felebarát kategóriájába, így nem vonatkozik rájuk a sarkalatos keresztény etikai kívánalom: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Ez a parancsolat először a mózesi törvényben nyert megfogalmazást, Jézus azonban kiemelte, hangsúlyossá tette. Így szerepelt eredetileg az Ószövetségben: „Bosszúálló ne légy, haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat!" (3Móz 19,18.) Ebből vezette le a Jézus-korabeli farizeizmus azt a megállapítást, hogy „az én népem fiai" számítanak felebarátnak, az e körön kívül állók ellenségek. Így született meg a parancsnak az az értelmezése, amelyet Jézus hegyibeszédében idézett, majd helyreigazított: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!" (Mt 5,43.) A parancsolat farizeusi értelmezése nem vette figyelembe azt a másik felhívást, amely a mózesi törvényben hozzákapcsolódik, és egyértelműsíti a felebarát fogalmát: „Olyan legyen nektek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött lenne, és szeresd őt, mint magadat." (3Móz 19,34.)

A Kossuth rádióban nap mint nap követik egymást a száraz közlések a tengerbe fulladt migránsok százairól, az Európa határainál feltorlódott sokezernyi migráns embertelen körülményeiről, akiket „humanitárius katasztrófa fenyeget". Naponta várom, hogy majd csak elhangzik egy szó, amelyben tükröződik az emberi együttérzés minimuma – ez beleférne a hírközlés műfajába is. Például ilyen jelzők: sajnálatos, szomorú, szívfájdító, megrendítő. De hiába várok, a migránsok nem tartoznak a felebarát kategóriába. A rideg tényközlés önmagában is sugallja: természetes dolog negligálni vagy akár gyűlölni őket, hisz ellenségek.

A közbeszéd pedig hat, fertőz, mérgez, mint a minap írta Fenyő D. György olyannyira igaz cikkében (március 24.). Miért idézőjeles ennek az írásnak a címe? „Mérgezés." Azért, mert régen megfogalmazta már ezt a kérdést valaki sajátos összefüggésben. Jézushoz ment egy írástudó, és feltette neki a kérdést: „Mit cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet?" Jézus visszakérdezett: „A törvényben mi van megírva, hogy olvasod?" Az írástudó ugyanazzal a kettős alapelvvel foglalta össze válaszában a tízparancsolat lényegét, mint máskor maga Jézus is. Felelete elismerésben részesült, de hozzá kapcsolódott egy felhívás: „Jól feleltél, ezt cselekedd és élsz!" A beszélgetést megörökítő feljegyzés így folytatódik: „Ő pedig igazolni akarva magát, mondta Jézusnak: De ki az én felebarátom?" Ha ugyanis a „szeresd felebarátodat, mint magadat", nem csupán szép eszme, hanem cselekvésre szólít, akkor rögtön ott a kérdés: De hát ki az én felebarátom, kit kellene nekem úgy szeretni, mint magamat?" (Lk 10,25-29). Az írástudó lelkiismerete nem keményedett meg annyira, hogy ne tudta volna: a parancsolat valójában azt kívánja, hogy kivétel nélkül minden embert felebarátjának tekintsen, ezért mentséget keresett arra, hogy miért nem cselekszik így. Jézus az irgalmas szamaritánus példázatát mondta el válaszul.

 

A példatörténetből (Lk 10,30-37) kiolvasható a konkrét, gyakorlatias válasz. Először is felebarátod az, aki az utadba kerül és segítségedre szorul. Ne kerüld ki, mint a példázatbeli pap és a templomszolgálatnál segédkező lévita, hanem cselekedj a parancsolat szerint! Senki sem szeretheti az egész világot, az összes embert úgy, mint önmagát. A parancsolatban foglalt etikai kívánalom valójában akkor realizálódik, amikor találkozol valakivel, aki a te segítségedre szorul. A példázat által adott felelet második része – Thomas Jeffersontól kölcsönözve a frappáns megfogalmazást – így hangzik: felebarátod „az ellenség és az eretnek is". A példázatban szereplő irgalmas szamaritánusnak a kifosztott és megsebesített zsidó ember ugyanis etnikai oldalról ellenség volt, vallási oldalról pedig eretnek. Tehát felebarát a zsidó, a cigány és a migráns is! Ezenkívül mindazok, akiket nem szívelsz egyébként, de be kell látnod, hogy ők is olyan kiszolgáltatottságtól, félelemtől, bántalmazástól szenvedő és életre, boldogságra vágyó emberek, mint te. A példázattal azt is illusztrálta Jézus, hogy mit jelent teljesíteni az általa megfogalmazott aranyszabályt: „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is úgy cselekedjetek velük." (Mt 7,12.) Az irgalmas szamaritánus megadta mindazt a segítséget a zsidó embernek, amire csak lehetősége volt, és amit hasonló szükségben maga is szeretett volna megkapni.

Örülök annak, hogy az utóbbi időben több írás is megjelenik a sajtóban, amely arról szól, hogy bár kétségtelenül társadalmi feszültségekkel, veszélyekkel, anyagi gondokkal jár együtt a migráns probléma kezelése, a keresztény etikai normák kötelező érvényűek azok számára, akik kereszténynek vallják magukat. Az alábbi nyilatkozó is így látja: „A zsidó és a keresztény bibliai normák szerint szeretettel kell fordulnunk az idegenek, a bevándorlók, a bajba jutottak, az üldözöttek felé... Az iszlám országaiban véres és kegyetlen háborúk folynak, amiért részben a nyugati nagyhatalmak is felelősek. Az iszlám e megosztottsága miatt nem érzem fenyegetőnek, hogy meghódítja és áttéríti Európát, főleg ha az nem csak névleg vagy alkotmányszövegekben nevezi magát kereszténynek." (Boór János, Vigilia 2016/3.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.