A világfutball két hagyományos nagy nemzete súlyos bajban van: Brazíliának és Olaszországnak egyaránt középszerű a válogatottja. Az évtizedeken át virító sárga és azúrkék szín helyett a grafitszürke dominál...
Barátságos meccsekből ne vonjon le súlyos konzekvenciát az ember – mint ahogyan megtette azt néhány honfitársunk a magyar–horvát 1-1 után –, ezért aztán nem csupán a Münchenben rendezett német–olasz találkozó alapján mondom: Itáliának rég nem volt (ha volt egyáltalán) olyan szürke válogatottja, mint a mostani. Buffon kapust kivéve extraklasszis játékos a környéken sincs; nem csoda hát, ha a rámenősnek ezúttal nem mondható németek sétatempóban is 4-1-re győztek a valaha az elegancia bajnokai közé tartozó squadra azzurra bolhapiaci kiadása ellen.
Tíz évvel ezelőtt, az azúrkékek legutóbbi világbajnoki diadala idején még olyan nagy formátumú futballisták sorakoztak a keretben, mint Nesta, Fabio Cannavaro, Pirlo, Totti, Del Piero, és a derékhad is jobb volt a jelenlegi prímhegedűsöknél. Hol van most Grossóhoz, Gattusóhoz, Filippo Inzaghihoz hasonló egyéniség? A helyzet odáig fajult, hogy már a híres olasz taktikai felkészültség sem segít: nincs az a stratégia, amely helyettesíteni tudná a labdarúgótudást. Aki szerette a hoch intelligens és technikás itáliai futballt, az ma üveges szemmel bámulja, hogy nincs kit és mit nézni. Antonio Conte kapitány kedden négy csatárt szerepeltetett (kettőt a kezdő tizenegyben, kettőt csereként), és az Insigne, Zaza, Okaka, El Shaarawy kvartettnek szinte nem akadt értékelhető megmozdulása. Azért „szinte", mert El Shaarawy szerencsés, megpattanó lövésével szépített 4-0-ról 4-1-re az olasz együttes (már, ha az szépítésnek nevezhető egyáltalán).
 |
| Sovány brazil vigasz: Daniel Alves, a kevés klasszis egyike egyenlít a 92. percben Jorge Adorno / Reuters |
