galéria megtekintése

Több ezren tüntettek New Yorkban a fojtogató rendőr ellen

NOL
NOL

Több ezer New York-i követelte a hétvégén, hogy emeljenek vádat egy fehér rendőr ellen, aki intézkedés közben megfojtott egy fekete férfit.

„A fekete életek is számítanak" – hirdette több plakát is szombat délután, amikor hatezer ember gyűlt össze Staten Islanden, hogy tiltakozzanak az utóbbi hetek rendőri túlkapásai ellen.

A New York-i tüntetésen Eric Garnel mellett Michael Brownról is megemlékeztek.
A New York-i tüntetésen Eric Garnel mellett Michael Brownról is megemlékeztek.
Brendan McDermid / Reuters

A tömegből sokan úgy nyilatkoztak a sajtó helyszínen tartózkodó munkatársainak, hogy bár nem szoktak tüntetéseken részt venni, de az, hogy a közelmúltban egy fehér járőr lelőtt egy fekete tinédzsert Fergusonban, valamint az, hogy hetekkel korábban egy fehér járőr megfojtott egy fekete férfit, az utcára szólította őket.

 

A tüntetést elsősorban a Garner-ügy miatt szervezték, ugyanis a mai napig nem emeltek vádat Daniel Pantaleo járőr ellen, aki hetekkel ezelőtt fojtotta meg a férfit.

A 43 éves Garnert – akit korábban adózatlan cigaretta árusításáért tartóztattak le – július 17-én akarta igazoltatni két rendőr Staten Islanden, ám ő ellenkezett. Erre az egyik járőr, Daniel Pantaleo rávetette magát a mintegy 150 kilós férfira, és egy olyan fojtó szorítást alkalmazott, amit a New York-i rendőrség évtizedekkel ezelőtt betiltott.

Eric Garner édesanyja (b) és özvegye (k) Al Sharpton tiszteletessel New Yorkban.
Eric Garner édesanyja (b) és özvegye (k) Al Sharpton tiszteletessel New Yorkban.
Brendan McDermid / Reuters

Garner egyik barátja videóra vette az egészet, ezen is hallható, hogy az asztmával küzdő férfi többször is jelzi, nem kap levegőt. A járőr azonban egészen addig nem engedett a szorításból, amíg a férfi meg nem halt.

Az igazságügyi orvosszakértő gyilkosságnak nyilvánította az esetet, ám egy másik szakértő szerint halálában szerepet játszottak egészségügyi problémái, nevezetesen, hogy asztmával és szívproblémákkal küzdött. Bár a vádesküdtszék már korábban összeült, a vádemelés mindeddig nem történt meg.

A Garner felesége és az ismert tiszteletes, Al Sharpton által szervezett New York-i tüntetés résztvevői egy emberként követelték, hogy emeljenek vádat Pantalo ellen.

„A Norfolkoban, Virginiában élő nagyapám Martin Luther Kinggel együtt menetelt a polgárjogi mozgalomban, és abban reménykedett, hogy az én generációmnak már nem kell ezt tennie. Szomorú vagyok, hogy ma itt menetelek, de az, ami Eric Garnerrel, illetve ami Fergusonban történt, egyszerűen túl sok" – idézi az egyik tüntető szavait the Guardian.

Egy másik nő a tömegben amiatt panaszkodott, hogy a fekete fiatalok gyakran etnikai profilalkotás áldozatai – vagyis amikor a rendőri intézkedésben meghatározó szerepet játszik az igazoltatott személy etnikai hovatartozása –, és a rendőrök gyakran ok nélkül „zaklatják" őket, a szerencsétlenebbek pedig túlkapás áldozatai. Rhonda Valerio két tizenéves fiát is magával vitte a Staten Island-i tüntetésre, és mint mondta, nagyon félti őket.

„Rettegek tőle, hogy míg átmenne a sarkon lévő kisboltba, útközben letartóztatják őket. Nap mint nap látok ilyesmit a környéken. Nem vagyunk a rendőrök ellen, hiszen szükség van rájuk, de meg kell akadályozni a túlkapásokat" – nyilatkozta a 44 éves nő a brit lapnak, aki sok tüntetőhöz hasonlóan Michael Brownról is megemlékezett a New York-i demonstráción.

Fergusonban ugyan lenyugodtak a kedélyek, a hétvégén ismét tüntetést szerveztek Michael Brown halálának körülményei ellen. Az elmúlt napok erőszakba fúló demonstrációival ellentétben azonban most békésen menetelt a tömeg.

A fegyvertelen Michael Brownnal augusztus 9-én végzett egy járőr, miután hiába szólította fel őt és barátját, hogy a járdán sétáljon. A hatóságok szerint Brownék épp egy boltból tartottak hazafelé, ahonnan a tinédzser ellopott egy doboz cigarettát. Bár a járőr tudott az esetről, nem ezért állította meg a fiatalokat, hanem azért, mert az utca közepén sétáltak. Az ezt követő eseményekről ellentmondóak a beszámolók: a fergusoni rendőrség szerint a szóváltást dulakodás követte, amely során Brown erőszakosan lépett fel. Szemtanúk szerint azonban a 18 éves fiú megadta magát, kezeit a magasba emelte, a járőr mégis hat golyót lőtt belé.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.