Az orosz férfi segítségével maga is elmélyedt a párhuzamos gyógyítás furcsa világában. Állítja: gyógyító lehetett volna ő is, de addigra már más, tágasabb dimenziókban gondolkodott. Ezekben az években vásárolta kicsi házát a Börzsöny mesés településén, Kemencén. Egyre kevesebbet evett, egyre többet meditált. Gondolkodott az emberről, a világról meg a kozmoszról. A testét és a szellemét elkezdte felkészíteni valamiféle nagy változásra, amelyről eleinte maga sem tudta, mi is lesz valójában.
1999. április 3-án, miközben családja a terített asztalnál várta, hogy feleségével megünnepeljék a harmincadik házassági évfordulójukat, Pacsorasz Mihalisz bement az általa üzemeltetett gyógynövényboltba, és az egyik eladónak azt mondta: „Ha havonta elhozod nekem a szükséges magvakat, gyógynövényeket, és a nyugdíjazásomig hátralévő néhány évben fizeted utánam a szükséges járulékokat, neked adom a boltot.” Ezután vonatra ült, majd elutazott a Börzsönyben lévő házba, és többet nem ment haza.
|
Készül a napi gyógytea
Móricz-Sabján Simon |
Végképp megérett benne a meggyőződés, hogy az ő igazi helye valahol nagyon messze van. A családon, az addigi életén, a létező világon, és még kozmoszon is túl. Megkezdte küzdelmét a célba éréséért. Teste eleinte nehezen viselte a napi egyszeri étkezést, a magányt, a könyvek, az újságok, a rádió, a televízió és a telefon hiányát. Lelke nehezen viselte a rászakadó nagy, félelmetes csendet. Kezdetben gyakran elfogta a kétségbeesés. Dolgozott a ház körül, járta az erdőt, bujkált a szomszédok elől.
Ahogy ő fogalmaz: a késztető erők fogságában sodródott még mindig. Sokszor eszébe jutott egy gyermekkori emléke. A tengerparton sétált, nagy, kavargó vihar támadt, amikor egy apró madár repült a háborgó tenger fölé, sodortatta magát a széllel, néha lezuhant a víz felszínéig, aztán a hullámok közül visszaugrott az égre, birtokba vette a természetet. Végül a felhőkön áttörve felrepült a sötét fellegek feletti fénybe. Mihalisz ilyenkor arra gondolt, előbb-utóbb ő is meg fogja találni az utat, amely kivezeti őt ebből a komor, értéket tévesztett világból.
"Elhagytam a káoszt, az állati méhet, az ideák világát, a tévelygést, a gonoszság rossz útját, a pusztulást, s céltudatosan törtetek a teljes felébredés felé."
Ráébredt, hogy a természet mennyivel magasztosabb, mint az emberi környezet. Hiszen a természet számára semmit sem jelentenek az afféle fogalmak,mint szép, bölcs, csúnya, bűnös, művészi és hasonlók. Menekült hát a természetbe. A természetességbe. Úgy vélte, ki kell lépnie a társadalom logikájából, el kell hajítania az ember gondolkodását formáló valamennyi ideológiát, hogy megtalálja valódi önmagát. A szerényen berendezett ház padlásfeljárójába száműzte az okos könyveket, ahol a mai napig porosodnak egy rézdomborított Lenin-portré és egy festmény között, amelyen Mária tartja a kis Jézust.
A lakás eme részén egy tábla lóg, amelyre ezt írta: „tévelygéseim”… Akkor írta, amikor elolvasta Buddha egyik mondatát: „Elhagytam a káoszt, az állati méhet, az ideák világát, a tévelygést, a gonoszság rossz útját, a pusztulást, s céltudatosan törtetek a teljes felébredés felé.” Mondhatnánk: a buddhizmusban talált önmagára. De ő inkább úgy fogalmaz: Gótama Sziddhatthát követte. Mert – ahogy Buddhát korábban nevezték –, Gótama Sziddhattha egyszerű ember volt, nem megváltóként, vagy megvilágosodottként jött a földre.
Mit sem tudott a később nevére, gondolataira épített buddhizmusról, amely immár legendákról, szertartásokról szól, nem pedig egy egyszerű emberről, aki célba érkezett. Pacsorasz Mihalisz gyakran meditált a padlástérben felállított fatörzs tövében, amellyel szemben tábla lóg, azon buddhista szöveg, a Nyolcrétű Nemes Ösvény, azaz a szenvedésből kivezető út nyolc igazsága olvasható: 1. A helyes hit. 2. A helyes elhatározás. 3. A helyes beszéd. 4. A helyes cselekvés. 5. A helyes életmód. 6. A helyes igyekezet. 7. A helyes vizsgálódás. 8. A helyes elmélyülés.
Lóg ott még két további intelem is, a bhikkhu, azaz a koldus számára: „Erkölcsös legyél, az érzékiség kapuit őrizd, az étkezésben mérsékletes legyél, éberen éljél, összeszedetten éljél, gyakorold az elmélkedést. Legyél kisigényű, megelégedett, felszabadult, teherbíró és kezdeményező.” Egy napon aztán megtörtént a csoda. Eljött az a pillanat, amikor egy meditáció során immár végleg megszabadult a dologi lét késztető erőitől. Célba ért. Fura, emelkedett, elmesélhetetlen pillanat volt. Amelynek következményeként ma már nem érdekli a birtoklás, a pénz, a lehetőség, azt mondja: túl van a földi és az égi gyönyörökön.
A természet adja neki az ételt, a sóskát, a csalánt, a gyógyfüveket. A csuklóján sárga színű pántot visel, amelyen a következő felirat áll: bhikkhu, azaz koldus. A szó szoros értelmében persze nem koldul, hiszen van csöppnyi, de számára még így is elkölthetetlen nyugdíja. Ha azonban „beletesznek valamit tálkájába”, azt elfogadja. A pénzzel nem tud mit kezdeni, legfeljebb az étellel. Pacsorasz Mihalisz nem akar tanító lenni, nem akar valamiféle szent képében tetszelegni. Célba érkezett, de nem kívánja magasztos léthelyzetét aprópénzre váltani a világ nevű gyorsbüfében.
Még azt sem szeretné, hogy követői legyenek, hiszen aki őt követi, feladja önmagát. Bejelentkezni hozzá amúgy sem lehetséges, nincs semmiféle elérhetősége, telefonja sem. Ám aki ennek ellenére rátalál, azzal szívesen beszélget. És néha rátalálnak. Egyszer egy buddhista főiskolás és egy szobrász látogatta meg. Utóbbi lelkesülten mondta neki: „Nagyon érdekesek a gondolataid és az életmódod. Téged sokan fognak meglátogatni, itt előbb-utóbb buszok sorakoznak majd a házad előtt.” Mihalisz csendesen mosolygott: „Hazafelé egészen Vácig ti is rólam fogtok beszélni, de Vác után már a vacsorátokról. Mert a társadalom ezer meg ezer szállal tart fogva titeket. És a társadalomban élve nem is lehet másként élni, csak annak játékszabályai szerint.”
Ő viszont már a természet szabályai szerint él. Gondolkodik, járja az erdőt, eszik, amit a természettől kap, néha az udvarán található pici tó mellé ül, ahol egy buddhista szöveg olvasható kőtáblába vésve: „Semmi nincs,mi visszahúzza / béklyóit magáról lerázva / száll magasba tó hattyúja / mindent, mindent hátrahagyva.” A családja megbocsátott neki. Felesége ugyan időközben meghalt, de fia, lánya, unokái gyakran időznek nála. Pacsorasz Mihalisz az ünnepi könyvhéten, a Vörösmarty tér forgatagában is felbukkan néha.
Bordó-sárga koldulóruhájában, hosszú botjával ácsorog egy lámpaoszlop mellett, és szemlélődik. Aki megszólítja, azzal szívesen beszélget. Aki a mellette heverő egyszerűen kinyomtatott és műanyag spirállal összefűzött, Legyetek önmagatok fénye… című könyve iránt érdeklődik, annak megmutatja. De előre közli: nem árulja, csupán bemutató példányt tart magánál. Kicsi cetlire írt internetes blogcímet osztogat, ahonnan bárki ingyen letöltheti a szöveget. A könyv filozofikus példázatokat, bizonyos gondolkodók felvetéseit tartalmazza Szókratésztől Platónon keresztül, Marxon át Hegelig.
"Mihail, te kovászból ehető kenyérré váltál, mert megvívtad a magad harcát."
A könyv a materialista és az idealista gondolkodás kritikáját adja, de legfőképpen buddhista példázatokkal szolgál. Olvashatjuk Pacsorasz Mihalisz célba érésének stációt, küzdelmes útjának leírását is. Már tudja, hogy az idealista és a materialista is csak korlátokat szab magának. Ha azonban valaki még a kozmosz reguláit és határait is át tudja lépni, az jelenti számára a teljes szellemi és testi megszabadulást. Gotamó Sziddharta példázatai és a főhős emlékei aztán időnként egymásba folynak, és egy helyütt Pacsorasz Mihalisz magával Gotamóval keveredik párbeszédbe.
Gótama azt mondja neki: „Mihail, te kovászból ehető kenyérré váltál, mert megvívtad a magad harcát. Hirdesd a tant fáradhatatlanul, irgalommal, szelídséggel és nyugalommal, ám mégis határozottan és megalkuvás nélkül. Csak beszélj és beszélj. El kell tudnod magyarázni a te korodban az embereknek azt, hogy aki a Durva Létezők (az anyag) és a Finom Létezők (az ideák) nélküli szférába távozik, az több, mint Isten.” Mihail így válaszol: „Ezt megígérhetem neked, Gótama. Testileg, lelkileg, szellemileg készen vagyok a Tanítás hirdetésére. Hirdetni fogom az utolsó leheletemig.” És hirdeti még a háza oldalán is. „Legyetek önmagatok fénye…”
Gótama egyik legfontosabb mondata egyébként. Ha nem a legfontosabb.
