galéria megtekintése

Európa mindig fizet, Amerika soha nem

3 komment

NOL

Az al-Kaidától eltérően a szunnita szélsőséges Iszlám Állam képviselői nem is leplezik, hogy zsigeri gyűlölettel viseltetnek minden iránt, ami nyugati. És ezt a túszaikkal is éreztetik. Az európaiakért megkapják a váltságdíjat, az amerikaiak viszont nem tárgyalnak.

Augusztus közepén James Foley szülei emailt kaptak, amelyben százharminckét millió dollár váltságdíjat követelt az Iszlám Állam (IS) szélsőséges szervezet a fiukért. Nem mintha azt várták volna, hogy a szülőknek van ennyi pénzük, csak egy jelzés volt, hogy a türelmük fogytán. Tisztában voltak a hivatalos amerikai állásponttal is, Washington nem fizet túszokért. Az amerikaiak mellett London tartja még magát ehhez az elvhez, miközben számos európai ország inkább tárgyal a terroristákkal – és fizet.

Foley még 2011-ben, amikor Líbiában hat hétig volt a néhai diktátor, Moammer Kadhafi hadseregének a foglya. AZ IS karmaiban is megőrizte a humorérzéket
Foley még 2011-ben, amikor Líbiában hat hétig volt a néhai diktátor, Moammer Kadhafi hadseregének a foglya. AZ IS karmaiban is megőrizte a humorérzéket
Louafi Larbi / Reuters

A radikálisok a New York Times számításai szerint 2008 óta 125 millió dollár bevételre szedtek össze túszokért kapott váltságdíjakból, az amerikai pénzügyminiszter még ennél is többre, 165 millió dollárra becsüli az összeget, vagyis a túszejtés rendkívül jó bevételi forrássá vált. A részleteket természetesen nem hozzák nyilvánosságra, de amikor egy francia vagy spanyol újságíró kiszabadul, akkor lehet sejteni, hogy mi történik a háttérben. A Süddeutsche Zeitungnak a berlini Stiftung Wissenchaft und Politik (SWP) szakértője, Guido Steinberg úgy fogalmazott: súlyos hiba az európaiak részéről, ha fizetnek, hiszen ezzel gyakorlatilag a terroristákat finanszírozzák.

Az IS a jelek szerint tanult az al-Kaidától, amely szintén jelentős összegekre tett szert Észak-Afrikában a túszejtésből, és ma már valósággal vadásznak a nyugati újságírókra. Emberi jogi szervezetek szerint az IS-nek 4000 túsza lehet, ebből néhány tucat külföldi. Közülük húszra tehető az európaiak és az amerikaiak, vagyis a „legértékesebb" foglyok száma.

 

A korábbi túszok elmondásából kiderül, hogy az IS emberei jóval keményebben bánnak a foglyokkal, mint az al-kaidások: ők még éreztették velük, hogy élve többet érnek, mint holtan, ezért rendesen etették őket, óvták a testi épségüket, az IS-nél viszont mintha zsigeri gyűlöletről lenne szó. Foleyval például különösen keményen bántak, főleg, amikor kiderült, hogy a fivére az amerikai légierőnél dolgozik. Az amerikai fotóriporter ezt nyugodtan viselte. Az egyik áprilisban szabadult francia fogolytársa, Nikolaus Henin szerint tűszként is megőrizte a humorát. Ollykor még nevettek is együtt.

Az amerikai elit egységek nemrég megpróbálták kiszabadítani Foleyt, de kudarcot vallottak – derült ki egy nappal a fotós kivégzése után. A Pentagon elismerte, hogy idén nyáron végrehajtottak egy titkos akciót, de nem jártak sikerrel, a túszok nem voltak ott, ahol a hírszerzési információk alapján sejtették őket. Ezzel az amerikai védelmi először erősítette meg, hogy az amerikai csapatok jelen vannak a szíriai polgárháborúban. A különleges erők tűzpárbajba bonyolódtak az IS tagjaival, többüket állítólag megölték. Arról nem tudni, hogy összesen hány túszt próbáltak volna kiszabadítani, de Foley mellett minden bizonnyal ott sejtették Steven Sotloffot, akinek a kivégzésével az IS a videó végén fenyegetőzött.

Részvétnyilvánító üzenet Foley szülővárosa, rochester egyik boltja előtt
Részvétnyilvánító üzenet Foley szülővárosa, rochester egyik boltja előtt
Brian Snyder / Reuters

Feladta a leckét a kivégzésről készült videó a brit kormánynak is. Az amerikai újságíró hóhérja ugyanis egy brit, kelet-londoni akcentussal beszélő férfi, a Guardian információi szerint a brit dzsihadisták vezére, akik a szíriai Rakka környékén tartanak fogva több külföldit. Rakka az IS egyik fellegvára, a júniusban kikiáltott kalifátusának a de facto fővárosa.

Becslések szerint egyébként 400-500 brit állampolgár harcol Szíriában és Irakban. A londoni King's College szakértője, Shiraz Maher a BBC Radio 4 programjában azt mondta, hogy a brit dzsihadisták a legbrutálisabbak közé tartoznak, hajlandóak magukat öngyilkos merénylőként feláldozni és – ahogy Foley példája is mutatja – akár kivégzésében is részt venni.

A szivárgó információk szerint a fotóriporter gyilkosa az IS nek az egyik olyan brit tagja, akit a túszok őrzésével bíztak meg. Hárman vannak. A foglyaik a Beatles-tagok után állítólag csak John, Paul és Ringo becenéven emlegetik.

A magyar kapcsolat

Foley 2011 tavaszán három társával – Claire Morgana Gillis amerikai, Manuel Varela spanyol és Nigel Chandler brit újságíróval – együtt magyar diplomáciai közbenjárásra szabadult ki a Kadhafi-rezsim fogságából. Washingtonnak akkor nem volt diplomáciai képviselete Tripoliban. A líbiai hatóságokkal Marton Béla magyar nagykövet tárgyalt a kiszabadításukról. A külügyi tárca azután lépett akcióba, hogy Gillis munkáltatója David Bradley, az Atlantic Media Company tulajdonosa, elmondta szomszédjának, a washingtoni magyar misszióvezetőnek, hogy hetek óta nem találják az újságírónőt. Szapáry György ekkor felajánlotta a magyar segítséget.

Martonnak már két nappal a washingtoni és a tripoli magyar követség kapcsolatfelvétele után sikerült kiderítenie az elfogott újságírók hollétét, a humanitárius indokokra hivatkozó magyar kérésre a líbiai hatóságok elengedték az újságírókat. „James Foley-val egy éjszakát végigbeszélgettünk. Egy hihetetlen szimpatikus embert, egy vérprofi újságírót ismertem meg benne” – nyilatkozott az MTI-nek csütörtökön Marton. Az elmondása szerint személyesen is nagyon megdöbbentette mindaz, ami történt”.

A brit kormány elvileg bevonhatja a terrorizmussal gyanúsított emberek útlevelét, hogy megakadályozza a külföldre utazásukat, de ezzel az eszközzel csak ritkán élnek. A korábbi terrorelhárítási és belbiztonsági államminiszter, Pauline Neville-Jones szerint más módszereket kell keresni, például a közösségi médiát kell használni arra, hogy kiszakítsák ezeket a fiatalokat a terroristák halójából. Ezt ugyan a kormány maga nem tudja megtenni, de finanszírozhat, támogathat olyan szervezeteket, amelyeknek van ilyen tapasztalatuk.

Az új túszok kivégzéséről szóló fenyegetések ellenére az Egyesült Államok folytatja a légitámadásokat az IS iraki állásai ellen, és az sincs kizárva, hogy a három éve polgárháború sújtotta Szíriában is odavágnak a szunnita szélsőségeseknek. Erre Chuck Hagel védelmi minisztert utalt csütörtökön, rámutatva, hogy az amerikai légicsapások segítségével sikerült megállítani az IS erőinek Erbíl irányába történő előrenyomulását és visszafoglalni a moszuli gátat is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.