galéria megtekintése

Szegényekből földönfutók

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 16. számában
jelent meg.

0 komment


Miklós Gábor
Népszabadság

Három harminc körüli férfi ül a földön a sínek mellett és egy üveg sörön osztozik. Arra várnak, hogy átmehessenek a másik oldalra, de a katonák a hevenyészett átkelőhelyen nem engedik át őket. Ők ugyanis szíriai menekültek, akik most valamiért visszamennének hazájukba. Aztán esetleg újra Törökországba jönnek majd. Mehetnének várakozás nélkül egy harminc kilométerre lévő hivatalos határállomáson, de nekik nincsenek úti okmányaik.

Naponta háromszáz–ötszáz menekült lépi át Szíriából a török határt. Legalábbis ennyien regisztráltatják magukat. Több mint egymillióan élnek az országban, szétszóródva, mindenütt. Mivel Törökország nagy, a tömeg eloszlik, nem is kap annyi hírverést az áradat, mint a kicsi Libanonba vagy Jordániába érkezők tömege.

Mardint, a határvároskát a vasúti sínek választják ketté: északon török, délen szíriai terület, de mindenütt kurdok lakják. A törökök Trianonja annyiban szerencsésebb volt a miénknél, hogy náluk maradt a vasútvonal, de a családokat, népeket, törzseket csak kettészakították. Többnyire rokonok élnek mindkét oldalon.

 

A sínek között kisfiúk játszanak, bámulják a külföldieket. Egyikükről azt mondja a kísérőnk, hogy évek óta él itt szülők nélkül, a helyi családoknál alszik. Ahová bekopog, ott adnak neki enni, álomra hajthatja a fejét. Tizenhárom évesnek mondja magát Ahmed, inkább nyolcnak saccoltam. Aztán kísér tovább utunkon, ahogy felkeresünk néhány menekült családot.

Egy öttagú család egy elhagyott kávéházban él, két éve jöttek át, a férfi mészáros volt, a török oldalon nem talál ilyen munkát. A szomszédoktól reggelit kapnak, a többit a szociális segítőktől, meg az alkalmi munkával szerzett kevés pénzből veszik meg.

Bassár el-Aszad ellen tüntető szíriai gyerekek.
Murad Sezer / Reuters

A hároméves kisfiuk a hátán fekszik, alig mozdul. Azt mondják, agyhártyagyulladást kapott a menekülttáborban. Gyógyszerért Szíriába megy át az apja, mert szerinte a török orvosok nem kezelték rendesen a gyereket. A másik két felkeresett család is a harcok és az élelmiszerhiány miatt döntött a menekülés mellett. Azért ide jöttek, mert itt rokonaik élnek. Egy négygyerekes házaspár néhány napja érkezett: kaptak egy szobát meg egy mosdót egy itteni családnál.

Kérdezem őket a harcokról. A szír oldalon a iszlamisták a kurd helyi erővel (PYD) harcolnak. Egy Talit nevű férfi határozott nemmel felelt arra, csatlakozna-e a harcolókhoz. Demokráciáról, elnyomásról, kurd jogokról szó sem esik.

Ezek az emberek odaát is szegények voltak, itt pedig földönfutók.

A szíriaiak között eleinte voltak tehetősebb emberek, tartalékaikat azonban ezek is felélték. Nem éheznek, de nélkülöznek, nagyon olcsó munkaerőt szolgáltatnak ott, ahol amúgy is komoly tömegek keresnek állást.

Szír menekültgyerekek a midyati sátorváros egyik „utcáján”
Szír menekültgyerekek a midyati sátorváros egyik „utcáján”
A szerző felvétele

Az itteni menekültek többsége nem is regisztráltatja magát a hatóságoknál. Ha megteszik, jár nekik az egészségügyi ellátás, gyerekeik iskolába mehetnek. Ha kérik, bemehetnek valamelyik táborba, sátorvárosba. Az újságírókat a Midyat város melletti táborba vitték, ahol háromezernél kevesebben élnek.

A sátorvárosban katonás rend van. Drótkerítés veszi körül, csendőrök őrzik. Van iskola, gyerekfoglalkoztató, közösségi intézmények, ABC-áruház. A menekültek ugyanis nem készételt kapnak, hanem utalványokat, amelyeket levásárolnak, s magukra főznek. Sok a gyerek, nagyon sok, ezért a fő gond az iskola.

A régebben itt élők között van, aki apró veteményeskertet ültetett a sátor elé. A sátorban kilencen laknak. Az egyik asszony akkor indult el Aleppóból a gyerekeivel, amikor szétbombázták a szomszéd házát. Ott franciatanár volt, itt is franciát tanít a tábor iskolájában. Ritka a nők között, aki munkához jut. A férfiaknak is az a fő bajuk, hogy csak havonta tíz napot engedik ki őket a tábor hatóságai. Ilyenkor megpróbálnak munkát találni.

– Mindenféle nehéz munkát elvégzünk, legyen az ásás, festés, betonkeverés – mondja egy negyven körüli férfi , akinek irodai munkája volt odahaza. Régebben az emberpiacon talált munkát a napszámos, most mobilon jön a hívás. Valóban, okostelefon van sokaknál: az a menekült él jobban, aki internetet használ. Amúgy dicsérik a törököket, akik testvérként fogadják őket. De hát – teszi hozzá egy férfi – a sokáig vendégeskedő rokon is teher lesz.

Mardin (török–szír határ)

2014. június 15.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.