A sínek között kisfiúk játszanak, bámulják a külföldieket. Egyikükről azt mondja a kísérőnk, hogy évek óta él itt szülők nélkül, a helyi családoknál alszik. Ahová bekopog, ott adnak neki enni, álomra hajthatja a fejét. Tizenhárom évesnek mondja magát Ahmed, inkább nyolcnak saccoltam. Aztán kísér tovább utunkon, ahogy felkeresünk néhány menekült családot.
Egy öttagú család egy elhagyott kávéházban él, két éve jöttek át, a férfi mészáros volt, a török oldalon nem talál ilyen munkát. A szomszédoktól reggelit kapnak, a többit a szociális segítőktől, meg az alkalmi munkával szerzett kevés pénzből veszik meg.
|
Bassár el-Aszad ellen tüntető szíriai gyerekek.
Murad Sezer / Reuters |
A hároméves kisfiuk a hátán fekszik, alig mozdul. Azt mondják, agyhártyagyulladást kapott a menekülttáborban. Gyógyszerért Szíriába megy át az apja, mert szerinte a török orvosok nem kezelték rendesen a gyereket. A másik két felkeresett család is a harcok és az élelmiszerhiány miatt döntött a menekülés mellett. Azért ide jöttek, mert itt rokonaik élnek. Egy négygyerekes házaspár néhány napja érkezett: kaptak egy szobát meg egy mosdót egy itteni családnál.
Kérdezem őket a harcokról. A szír oldalon a iszlamisták a kurd helyi erővel (PYD) harcolnak. Egy Talit nevű férfi határozott nemmel felelt arra, csatlakozna-e a harcolókhoz. Demokráciáról, elnyomásról, kurd jogokról szó sem esik.
Ezek az emberek odaát is szegények voltak, itt pedig földönfutók.
A szíriaiak között eleinte voltak tehetősebb emberek, tartalékaikat azonban ezek is felélték. Nem éheznek, de nélkülöznek, nagyon olcsó munkaerőt szolgáltatnak ott, ahol amúgy is komoly tömegek keresnek állást.
|
Szír menekültgyerekek a midyati sátorváros egyik „utcáján”
A szerző felvétele |
Az itteni menekültek többsége nem is regisztráltatja magát a hatóságoknál. Ha megteszik, jár nekik az egészségügyi ellátás, gyerekeik iskolába mehetnek. Ha kérik, bemehetnek valamelyik táborba, sátorvárosba. Az újságírókat a Midyat város melletti táborba vitték, ahol háromezernél kevesebben élnek.
A sátorvárosban katonás rend van. Drótkerítés veszi körül, csendőrök őrzik. Van iskola, gyerekfoglalkoztató, közösségi intézmények, ABC-áruház. A menekültek ugyanis nem készételt kapnak, hanem utalványokat, amelyeket levásárolnak, s magukra főznek. Sok a gyerek, nagyon sok, ezért a fő gond az iskola.
A régebben itt élők között van, aki apró veteményeskertet ültetett a sátor elé. A sátorban kilencen laknak. Az egyik asszony akkor indult el Aleppóból a gyerekeivel, amikor szétbombázták a szomszéd házát. Ott franciatanár volt, itt is franciát tanít a tábor iskolájában. Ritka a nők között, aki munkához jut. A férfiaknak is az a fő bajuk, hogy csak havonta tíz napot engedik ki őket a tábor hatóságai. Ilyenkor megpróbálnak munkát találni.
– Mindenféle nehéz munkát elvégzünk, legyen az ásás, festés, betonkeverés – mondja egy negyven körüli férfi , akinek irodai munkája volt odahaza. Régebben az emberpiacon talált munkát a napszámos, most mobilon jön a hívás. Valóban, okostelefon van sokaknál: az a menekült él jobban, aki internetet használ. Amúgy dicsérik a törököket, akik testvérként fogadják őket. De hát – teszi hozzá egy férfi – a sokáig vendégeskedő rokon is teher lesz.
Mardin (török–szír határ)
2014. június 15.
