Erdogan beszéde olaj volt a tűzre a zavargások után

Két emberéletet követeltek a rendőrök és tüntetők között csütörtökön kitört zavargások Isztambulban. Az egyik áldozat úgy halt meg, hogy részt sem vett az utcai megmozduláson – derült ki a török nagyváros kormányzójának pénteki közleményéből.
Hüseyin Avni Mutlu a sajtónak nyilatkozva elmondta: a csütörtök délelőtt Isztambul Okmeydani negyedében tartott és rendbontásba torkollott kormányellenes tüntetés során, a biztonsági erők beavatkozása közben, egy mecset bejáratánál halálos találat ért a fején egy 30 éves férfit, aki éppen egyik rokona temetésén vett részt.

A férfi halálának hírére csütörtök este újabb megmozdulásokat tartottak Isztambulban. A rendőrséggel való éjszakai összecsapások közben többen megsebesültek, az egyik súlyos állapotban kórházba szállított tüntető pedig pénteken meghalt.
A feszültséget ma tovább fokozta, hogy Recep Tayyip Erdogan kormányfő egy igen harcias beszédben védte meg azt a rendőrt, aki csütörtökön halálosan megsebesítette a mecset bejáratánál álló férfit.

„Csütörtökön Molotov-koktélt dobtak egy rendőrautóra. A rendőrök komoly égési sérüléseket szenvedtek, kórházban ápolják őket... Mit kéne tennie a rendőröknek, csak állni és nem csinálni semmi? Nem értem, hogy miért kellene türelmesnek lenniük. A média soha nem ad hírt a sérült rendőrökről" – mondta Erdogan délelőtt egy pártrendezvényen. A kormányfő figyelmeztetett, hogy a somai bányaszerencsétlenséget nem lehet „vandalizmusra használni", és kijelentette, hogy elég a némaságból. „Minden egyes halálos áldozatról meg kellene emlékeznünk? Hiszen ők már meghaltak, elmentek" – így Erdogan.

Isztambul kormányzója pedig a helyzet eldurvulásának megakadályozása érdekében nyugalomra intette a lakosságot: „Mindenkinek segítenie kell abban, hogy ismét normális helyzet alakuljon ki Isztambulban. Nyugodtan kell viselkednünk Isztambul, és a nemzet védelme érdekében" – idézi a kormányzó szavait a the Guardian, aki figyelmeztette az embereket, hogy ne üljenek fel a „provokátoroknak".

Törökországban jó ideje igen feszült a hangulat, ám a több mint 300 emberéletet követelő somai bányarobbanás ismét felszította az indulatokat. A május közepi szerencsétlenségért sokan a kormányt okolják, amiért a bányában nem tartották be a biztonsági és egészségügyi előírásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.