A közel másfél órás út alatt végig optimistán mesél a Chesapeake-öböl életéről és élővilágáról, pedig maga is számos válságot átélt itt. Az 1980-as években egy parazita szinte teljesen kiirtotta az osztrigaállományt, amely még csak most kezd magához térni. Emiatt is hoz fel a háló olyan sok élettelen osztrigát.
1972-ben az öbölben a marylandi halászok 2,5 millió véka (egy véka valamivel több, mint 35 liter) osztrigát fogtak. A mélypont 2004-ben volt, akkor 26 ezer véka volt a zsákmány. Farley pályafutása kezdetén még négyezer osztrigahalász dolgozott Marylandben, ma 698-nak van erre engedélye. Már csak összesen hat osztrigahalász-hajó dolgozik telente – írta pár hónapja a The Washington Post. Hat évvel ezelőtt az öböl különlegességéből, a kék tarisznyarákból olyan keveset fogtak, hogy gazdasági katasztrófa sújtotta területté nyilvánítottak egyes halászterületeket. 2009-ben Barack Obama elnöki rendeletet hozott arról, hogy a Chesapeake-öböl védelemre szorul, és helyre kell állítani az ökoszisztémáját.
Azóta a szövetségi kormány támogatja a halászokat is, próbálva fenntartani életmódjukat és megélhetésüket. Tanfolyamokon képezték ki őket arra, hogyan tudják hajóikat nyaranta is hasznosítani – azaz turistákat fogadni. Kevesen vágtak bele, mert sokaknak nem tetszett, hogy a magányos halászélet helyett zajos vendégekkel kell foglalkozniuk.
Farley kapitány azonban különleges eset. Mindent tud az öböl geológiájáról, őstörténetéről és élővilágáról, így erről mesél a vendégeinek. Ottjártamkor, múlt hét végén a Chesapeake egy viharvert térképe felett magyarázta, hogyan tarolták le jégkorszakok az öblöt, majd hogyan töltötték fel újra vízzel a melegebb periódusok. „Számtalanszor volt itt felmelegedés, és számtalanszor emelkedett és süllyedt vissza a vízszint. Az öböl mindig alkalmazkodott. A globális felmelegedés valós, az egyetlen kérdés, vajon mi, az emberek felkészültünk-e rá, hogy nekünk is alkalmazkodni kell?” – kérdezi hallgatóságától.
Az öbölben a globális átlagnál is gyorsabban emelkedik a víz hőmérséklete és szintje. Az amerikai óceánügyi hatóság, a NOAA adatai szerint 1960 óta 3,6 Celsius-fokkal emelkedett itt a víz hőmérséklete. Még a kutatók sem tudják, néhány éven, évtizeden belül hogyan fognak erre reagálni az őshonos fajok. Az öböl ráadásul különleges, hiszen keveredik benne az óceán sós, illetve a folyók édes vize. Ez különlegesen gazdag, de annál sérülékenyebb élővilágot hozott létre.
„Én jól állok, nekem már van egy hajóm” – üti el viccel saját kérdését a kapitány. Komolyabbra fordítva a szót áttér arra: meg kell vizsgálni, hogyan lehet a javunkra fordítani a melegebb éghajlatot. Lesznek fajok, amelyek erre jó reagálnak majd, és többet lehet belőlük halászni, de egyes paraziták is elszaporodnak majd, ami árthat is nekik. Ilyen egyébként az osztrigákra veszélyes, fent említett parazita is.
A parttól eltávolodva, az öbölben olyan csend van, hogy szinte fáj a városi zajokhoz szokott fülnek. Csak Farley mély hangja hallatszik, aki csak mesél és mesél osztrigákról, hőmérsékletről és az öböl első, őskori lakóiról. Hátra pillantva feltűnik, hogy a legénység két tagja, Ethan és Morgan is figyelmesen hallgatja. Nem tudták megunni az évek során sem, hiszen Farley minden csoportnak kicsit másról beszél, másfél óra alatt úgysem tudna elmondani mindent, amit tud, így inkább válogat. „Sokan kérdezik, miért nem megyek el főállásban kutatni az öböl természetrajzát, ha már ennyire érdekel” – mondja Farley. „Hát azért, mert én már megtaláltam a helyem a világban. Ez a paradicsom, nem?”
