Odavágtak az Iszlám Államnak Szíriában

A légitámadás-sorozatban az Egyesült Államok mellett arab országok is részt vesznek. Bassár el-Aszad elnök rezsimjének előre szóltak. Eddig húsz célpontról és húsz halottról érkezett jelentés.

Irak után kedden Szíriában is légitámadás-sorozatot indított az Egyesült Államok a szunnita szélsőséges szervezet, az Iszlám állam bázisai ellen. Az akcióban az Egyesült Államok arab szövetségesei – Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia, az Egyesült Arab emirátusok és Bahrein – is részt vesznek. Az elindításáról John Kirby ellentengernagy, Pentagon-szóvivő közlése szerint előre szóltak a szír hatóságoknak. Bassár el-Aszad szír elnök rezsimje három és fél éve vív polgárháborút az ellenzéki erőkkel, köztük az IS-szel is, amely hatalmas területeket hasított ki magának a közel-keleti országból és aztán júniusban a szomszéd Irakból is.

civil helyszínelés Rakkában az egyik légicsapás után
Civil helyszínelés Rakkában az egyik légicsapás után
STRINGER / Reuters

Az AFP az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezetre hivatkozva azt írja, hogy kedd hajnalban két helyszínen az IS-nek mintegy 20 embere vesztette életét, az amerikaiak és az arab szövetségeseik pedig összesen húsz rakkai célpontra mértek csapást. Az Egyesült Államok és a regionális szunnita országok az IS feltűnéséig hivatalosan a mérsékelt szunnita ellenzéket támogatták a szíriai polgárháborúban. Irán viszont – amely szintén beszállt az IS elleni harcba – Aszadot támogatja. 

BBC biztonsági szakértője szerint az IS rendkívül bosszús lehet a szíriai légicsapások miatt, mivel nem tudja felvenni a versenyt az USA légierejével, így a lefejezéses videókkal hírnevet szerző szélsőségesek vélhetően más módon vesznek majd revánsot. Az Egyesült Államok után pedig most már légi csapásokat támogató arab országoknak is van mitől félniük.  

A Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló ellenzéki csoportok ernyőszervezete, a Nemzeti Koalíció ezzel szemben üdvözölte a szíriai katonai intervenciót. „Ez erősebbé tesz minket az Aszad elleni harcban... A katonai akciónak folytatódnia kell, amíg az Iszlám Államot végleg el nem űzik Szíria földjéről" – nyilatkozta a Reutersnek Monzer Akbik, a mérsékelt ellenzéki szervezet egyik tagja. 

Az IS elleni szíriai légitámadásokról már hetek óta szó van. Valíd Moallem külügyminiszter korábban jelezte, Damaszkusz mindenféle hasonló akció elindítását előzetes jóváhagyáshoz köt.

Az ABC News moszkvai tudósítója szerint az Aszad-rezsimet támogató Vlagyimir Putyin orosz elnök az elsők között fejezte ki nemtetszését a szíriai katonai művelet miatt, és erről már állítólag Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt is értesítette telefonon.

A keddi légitámadás-sorozat fő célpontja a szunnita szélsőségesek de facto fővárosa, Rakka és a környező tartomány. Kirby elmondta, hogy az IS állásait többek között F-22-es vadászgépekről, Tomahawk rakétákkal lőtték, de mivel folyamatban lévő akcióról van szó, más részletet nem árult el a sajtótájékoztatón. Az Egyesült Államok korábban mintegy 190 légitámadást hajtott végre a szunnita szélsőségesek iraki bázisai ellen.

Azt Barack Obama amerikai elnök korábban kizárta, hogy amerikai szárazföldi egységek a 2011-es kivonulás után újra Irak területére lépjenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.