galéria megtekintése

Vörös csillag: vagyonokat veszít az állam Strasbourgban

9 komment


Lencsés Károly

Ha a rendőr a vörös csillag viselése miatt vegzál valakit, az érintettnek érdemes Strasbourghoz fordulnia, mert jó eséllyel kártérítésre számíthat.

Nemcsak az ötágú vörös csillag, hanem a sarló-kalapács nyilvános használatának indokolatlan korlátozása is sérti a véleménynyilvánítás szabadságát az emberi jogi bíróság keddi ítélete szerint. A strasbourgi fórum kimondta azt is, hogy az emberi jogok európai egyezményét azzal is megsértik, ha a jelképet viselő személy ellen rendőri intézkedés történik, tehát elfogják vagy előállítják – tájékoztatott Magyar Gábor ügyvéd.

Pénzbüntetés helyett kártérítés

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden az önkényuralmi jelképek nyilvános használatával kapcsolatos három magyarországi ügyben is döntött. Az egyik panaszos Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006/Európai Baloldal jelenlegi elnöke, aki a párt honlapját szerkesztette, és azon 2003 novemberében több ötágú vörös csillagot és sarló-kalapácsot helyezett el.

 

A budapesti szovjet hősi emlékműnél 2004 áprilisában tartott, az ország második világháborút követő felszabadulására emlékező rendezvényen Vajnai ötágú vörös csillagot viselt a zakóján, Horváth Sándor Tibor, aki a párt tagja és aktivistája, vörös csillagot és sarló-kalapácsot ábrázoló pulóvert öltött magára. A két férfit a rendőrség igazoltatta, majd előállította a kerületi kapitányságra, ahol mintegy két órán át tartották őket fogva.

Ezt követően Vajnai és társa ellen büntetőeljárás indult önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt, és az ügyészség kihallgatásra idézte őket. Az idézésre Vajnai és Horváth a zakójukon vörös csillagot ábrázoló jelvénnyel jelentek meg.

Vajnai 2004 őszén a Magyar Televízió stúdiójában a vele készített riport ideje alatt a zakóján ötágú vörös csillagot ábrázoló kitűzőt viselt. A következő év nyarán egy megemlékezésen szintén ezt tette, ahonnan elvitték, majd órákon át fogva tartották. Ősszel egy ellene folyó bírósági tárgyaláson megint csillaggal jelent meg.

Mindezekért a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2007 márciusában Vajnait 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, emellett 45 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. Horváthot próbára bocsátották.

Az ítéletet a Fővárosi Bíróság 2008. június 10-én lényegében helybenhagyta. A kérelmezők felülvizsgálati indítványa nyomán a Legfelsőbb Bíróság 2011. június 23-i végzésével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy a kérelmezők cselekménye veszélyes volt a társadalomra, ezért elmarasztalásuk nem volt jogellenes.

Ma a strasbourgi bíróság a kérelmezőknek négy-négyezer eurós nem vagyoni kártérítést és összesen 2200 euró perköltséget ítélt meg.

Az előállítás miatt is jár pénz

Vajnai és a párt három aktivistája 2008. december 21-én délután a budapesti Westend üzletközpont előtt „Antikapitalista Mikulás” címmel demonstrációt tartott. Ennek keretében „a kapitalizmus a hibás” feliratú szórólapokat osztogattak, amelyeken hat-hat kis vörös csillag volt látható.

Vajnai két társa egy lepedőt tartott kifeszítve, közepén egy ötven centis ötágú vörös csillaggal, amely mellett angol nyelvű, a liberalizmust és a fasizmust elutasító szövegek álltak. Harmadik társuk vörös színű zászlót emelt a magasba, amelynek közepét egy ötágú vörös csillag töltötte ki.

A helyszínre érkező rendőrtiszt közölte velük, hogy tettükkel az önkényuralmi jelkép használata bűncselekményt valósítják meg. Ezután a négy demonstrálót igazoltatták és előállították. A kapitányságon Vajnait és társait külön-külön kihallgatták, a náluk talált, bűnjelnek számító tárgyakat lefoglalták. Őket csak késő éjjel bocsátották szabadon.

Emiatt Vajnaiék a Független Rendészeti Panasztestülethez fordultak, és a testület 2009 márciusában megállapította, hogy alapjogot sértő intézkedés nem történt, illetve az alapjog korlátozása jogszerű volt, és a panaszt áttette a VI. kerületi kapitányság vezetőjéhez. A rendőrkapitány a panaszt szintén elutasította, miként a BRFK vezetője is. Vajnaiéknak a bíróság sem adott igazat.

Strasbourgban viszont nyertek. Megítéltek nekik összesen 2760 vagyoni és személyenként kétezer euró nem vagyoni kártérítést, valamint kétezer euró perköltséget is fizetnie kell a magyar államnak. Ebből a verdiktből következik, hogy a rendőri intézkedés önmagában sértheti az emberi jogok európai egyezményét.

A rendőrnek nem kell ismernie a strasbourgi esetjogot

Vajnai 2009. május 18-án a Horvát Köztársaság nagykövetsége előtt vett részt egy bejelentett és békés rendezvényen. Zakója bal felső zsebén egy körülbelül nyolc centis vörös csillagot helyezett. A helyszínen jelenlévő rendőrök egyike közölte vele, hogy tiltott önkényuralmi jelképet használ, igazoltatta, ruházatát átvizsgálta, és felszólította a cselekmény abbahagyására.

A felszólításnak Vajnai eleget tett, de a rendőr a vörös csillagok elvette, majd Vajnait előállította. A kapitányságon kihallgatták, a vörös csillag lefoglalását követően, este nyolc körül elbocsátották.

Vajnai ismét a Független Rendészeti Panasztestülethez fordult a rendőri intézkedés miatt. A testület ezúttal megállapította, hogy „a vizsgált ügyben alapjogot súlyosan sértő intézkedésre került sor”, azonban az országos rendőrfőkapitány a panaszt – a Btk. hatályos szövegére hivatkozással – 2009. december 15-én elutasította.

Vajnai bírósághoz fordult, de hiába: a Legfelsőbb Bíróság 2011. június 8-án a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indokolás szerint az intézkedő rendőröknek nem kellett ismerniük a hasonló ügyben korábban hozott strasbourgi ítéletet.

Ezért kedden Vajnainak 1115 eurós vagyoni, kétezer eurós nem vagyoni kártérítést és 1600 euró perköltséget ítéltek meg.

Ma lehet is, meg nem is?

A korábbi strasbourgi ítéletek hatására időközben módosították a Btk.-t, így tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt csak azokkal szemben kell eljárni, akik „horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon” viselnek.

Magyar Gábor úgy gondolja, ez a szabályozás még mindig nem igazán jó, mert van olyan ügyfele, aki vörös csillagot tűzött ki, és már az új szövegre hivatkozással marasztalták el. A strasbourgi gyakorlat alapján viszont biztos benne, ha valakit csupán a csillag vagy a sarló-kalapács miatt elítélnek, de akár emiatt csak előállítanak, Strasbourgban nyerni fog.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.