galéria megtekintése

Ők gyilkoltak Párizsban

0 komment

NOL

Kik követték el a 129 halálos áldozattal járó párizsi merényletsorozatot? Honnan érkeztek a gyilkosok? Ennek néztünk utána.

Az immár legalább 168 rajtaütés, a hajnal óta tartó országos razziák eredményeként sikerült beazonosítani a péntek esti párizsi terrortámadások valószínűsíthető értelmi szerzőjét. S noha hétfőn délelőtt a belga állampolgár Abdelhamid Abaaoud-t nevezték meg a francia hatóságok a párizsi vérengzések kitervelőjeként, kora délután a belga ügyészség a Reuters hírügynökségnek azt mondta, ez az információ „ellenőrizetlen pletykákon alapul".

Abdelhamid Abaaoud

Abaaoud családja Brüsszel külvárosában, Molenbeekben él, ő maga az egyik legtekintélyesebb brüsszeli középiskolába, Saint-Pierre d'Uccle-be járt. A 27 éves, marokkói származású belga férfit korábban több terrorcselekményért is felelőssé tették, idén augusztusban 20 év börtönre ítélték, azonban sosem került rács mögé. Abaaoud 32 másik dzsihádistával állt bíróság előtt. A fiatal belga egy ismert európai dzsihádista sejtet vezetett, harcosokat toborzott az Iszlám Államnak.

 

Saját, 13 éves öccsét, Younest is beszervezte, aki 2014 januárjában ment Szíriába, s ezzel megszerezte a „legfiatalabb dzsihádista" címet. Abaaoudt saját apja jelentette fel a rendőrségen, emberrablással vádolta, miután fiai nyomtalanul eltűntek – írja a Guardian.

A belga rendőrség szerint köze volt a francia Thalys szuperexpresszen történt augusztusi késes támadáshoz is, és őt vádolják a Verviers-ben meghiúsított egy terrortámadás megtervezésével is. Állítólag ezután menekült Szíriába. Februárban az Iszlám Állam angol nyelvű magazinja, a Dabiq hetedik kiadásában egy interjút is közöltek vele. Ebben arról beszélt, hogy miután meghiúsult csoportjának januári támadása, és ő menekülni kényszerült, egyszer megállította egy rendőr. „Összehasonlította az arcomat a fényképpel, de tovább engedett. Allah ajándéka volt ez" – mondta.

A 28 éves Samy Amimour apja még 2014 decemberében, a le Monde-nak adott interjúban beszélt arról, hogy 2014 júniusában fia után ment Szíriába. Vissza akarta hozni francia állampolgárságú fiát, ezért a török-szír határon keresztül, egy minibusszal érkezett a főleg orosz, európai és észak-afrikai férfiak, nők és gyerekek által lakott bázisra. Megtalálta a fiát is, aki megsebesült. Csak mankókkal tudott járni.

Samy Amimour

A 67 éves Mohamed azonban hiába tette meg a hosszú utat. „Samy mellett mindig ott volt egy másik fiú, sohasem hagyott minket kettesben. Rendkívül hűvös hangulatú volt a találkozás, még csak a házába sem mehettem be, nem mondta el, hogyan sérült meg" – idézi a férfit a Guardian. Mint mondta, felesége azt gondolta, ha ő talán meg tudná győzni fiát arról, rossz úton jár, azonban erre már nem került sor. A fiú 2012 óta ismert volt a terrorelhárítási szervek számára, Jemenbe akart utazni. 2013 óta nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene. November 13-án a Bataclan klubnál robbantotta fel magát. A BBC úgy tudja, három rokonát hétfőn reggel őrizetbe vették Párizsban.

A 29 éves Omar Ismail Mostefai, a Bataclan koncertteremben elkövetett vérengzés egyik elkövetője miatt a török hatóságok kétszer is szóltak a francia társszerveknek – írta egy meg nem nevezett török tisztviselőre hivatkozva a Guardian. A forrás szerint Mostefai 2013-ban érkezett Törökországba, ahol nincs nyoma annak, hogy elhagyta volna az országot. A török hatóságoktól a franciák 2014 októberében kértek információt négy terroristagyanús személyről. Bár Mostefairól nem, a férfi az ügyben vizsgálódó török hatóságok látókörébe került, akik figyelmeztették is a franciákat - ahogy nyolc hónappal később, 2015 júniusában is, azonban csak a terrortámadások után kértek bővebb tájékoztatást a törököktől.

Mostefai a Párizs közeli Courcouronnes-ban született, Chartres-ban élt. Szombaton lett volna 30 éves. Korábban már elkövetett kisebb kihágásokat, innen van meg a rendőrségnek az ujjlenyomata. A férfit a merénylet során leszakadt ujja alapján azonosították. 2004 és 2010 között összesen 8 alkalommal került kapcsolatba a rendőrséggel, de börtönbe soha sem zárták.

Mostefai egy rapvideóban is feltűnt korábban:

Apját és testvérét szombaton este őrizetbe vették a hatóságok, lakásukat is átkutatták. 34 éves bátyja az AFP-nek azt mondta, évek óta megszakított minden kapcsolatot testvérével.

Bilal Hadfi

A 20 éves Bilal Hadfi Belgiumban élő francia állampolgárról egyelőre kevés információ szivárgott ki. A Washington Post információi szerint Szíriában is járt, az Iszlám Állam oldalán harcolt a merénylet előtt. November 13-án a Stade de France előtt robbantotta fel magát.

Több Ahmad Al-Mohammad is van?

A Stade de France mellett robbantó egyik férfi Ahmad Al-Mohammad néven jutott be Európába egy szír útlevéllel a kezében. Az irat szerint a férfi 1990-ben született Idlibben. A holttest személyazonosságát a merénylet helyszínén talált ujjlenyomatok segítségével sikerült azonosítani. A hétfő délelőtti sajtóértesülések szerint a férfit Görögországban, Lerosz szigetén regisztrálták október elején. Görögország után Macedóniába, majd onnan Szerbiába ment, és onnan léphetett újra az EU területére. Párizsban találták meg az útlevelét maradványai mellett, azonban hétfőn délutánra erősen kérdésessé vált személyazonossága. A szerb hatóságok ugyanis szombaton őrizetbe vettek egy migránst, akinek az útlevelében feltüntetett adatok egyeznek a párizsi stadion mellett robbantó férfiéval.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.