galéria megtekintése

Orbán: Minket támadtak meg

42 komment


M. László Ferenc

Visszafogott beszéddel készül saját bevallása szerint a miniszterelnök a parlamentben, de mégsem állta meg, hogy ne jelentse ki: a párizsi események igazolták, hogy kormánya jól mérte fel a veszélyt, és szinte egyedüli volt, amely a kerítésépítéssel hatékonyan lépett fel a migráció ellen. Ugyanakkor ismét bírálta a baloldalt, a multikulturalizmust, az „ideologikus beszédet”. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pedig egyenesen lemondásra szólította fel az EU vezetőit.

Párizsban az Európai Uniót támadták meg, tagjai vagyunk, tehát minket támadtak meg – mondta Orbán Viktor a parlament hétfői plenáris ülésén. Szerinte itt az idő, hogy az EU vezetői is megértsék, mi a tét.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A miniszterelnök felidézte, hogy a kerítés miatt támadták a magyar kormányt, hogy ez nem emberséges. Szerinte érdemes elgondolkodni azon, hogyan lehet hatékonyabban megvédeni az európai polgárok életét. Azt mondta, az EU ideológiai hálóban vergődik, bénult, konferenciákat szervez. Szerinte ma is van olyan vezető európai politikus, aki azon gondolkodik, hogyan lehet elhelyezni a bevándorlók millióit.

 
„Európa léte a tét, de Brüsszel újabb és újabb meghívókat küld a migránsoknak”

– mondta Orbán, aki úgy vélte, inkább egyértelműen meg kell üzenni, hogy nem fogadhatjuk őket.

Orbán szerint az európai polgárok soha nem adtak felhatalmazást arra Brüsszelnek, hogy önhatalmúlag szétosszon bevándorlókat a tagországok között. 

Úgy vélte, eleve tisztában kellett volna lenni azzal, hogy milyen veszélyt jelent az ellenőrizetlenül beáramló tömeg. Azt mondta, az amerikai titkosszolgálatok is jelezték a veszélyt, ahogy a görög hatóságok is.

Na, ugye

A miniszterelnök szerint most bebizonyosodott, hogy a terroristák kihasználják az áradatot, hogy elvegyüljenek köztük. Hozzátette, nem szabad azt gondolni, hogy minden menekült terrorista, de a veszély nagy. Szerinte ma már nem terrorveszélyről, hanem tényről beszélhetünk.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Téveszmék

Orbán szerint egy másik szempont, hogy az európai gazdaság nem tud megbirkózni ennyi emberrel. Ismét bírálta a nyugati világot, amelyik szerinte a politikai korrektség miatt tagadja, hogy a bevándorlással megnőtt a bűnözés, a lopás, a nemi erőszak. Ismét téveszmének nevezte a multikulturalizmust, mint korábban többször beszédeiben.

Amikor Orbán félti a szabadságot

Ezt követően elemezte a visszatelepítési kvótát, melyet szerinte nem szabad elfogadni. „Ez nem Európa, élesen szemben áll az európai szellemmel” – mondta a kormányfő, aki szerint ez a kvóta nem tartja vissza a migránsokat, inkább meghívó számukra. Azt mondta, hosszú távon visszaüt, az országok le fogják zárni a határaikat, így a szabad mozgást veszélyezteti. Ugyanakkor szerinte

a kvóta szétterítené a terrorizmust Európában.

Négyparancsolat

Ezt követően a miniszterelnök négy javaslatot – ahogy ő fogalmazott: „parancsot” – vázolt fel:

– meg kell védeni a határainkat,

– meg kell védeni a kultúránkat,

– meg kell védeni a gazdaságunkat,

– meg kell adni az embereknek azt a jogot, hogy az emberek befolyásolhassák a döntéshozatalt az EU-ban.

Gyűlöletspirálba kerülhet az EU

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt mondta, a gyász megilleti azokat is, akik Szíriában is elszenvedői a terrorizmusnak például az orosz bombázások miatt. Schiffer szerint Orbán nem védte meg az EU-t a kerítéssel, pedig ezt ígérte. Azt mondta, 400 ezer ember halad át Magyarországon. Az EU szerinte képtelen megkülönböztetni a terroristákat, a gazdasági bevándorlókat és a menekülteket. Szerinte óvatosnak kell lenni, közös megoldásokra van szükség, különben az EU gyűlöletspirálba kerül.

Így felvetette, hogy a szolgálatok közt nincs napi szintű információáramlás. Nincs összehangolt belbiztonság, pedig szerint erre van szükség, nem sok-sok pénzre kerítésre.

„Ezért Magyarország is felelős”

– mondta a frakcióvezető. Szerinte van felelősségünk abban, hogy a schengeni rendszer ne essen szét. „A magyar érdek az, hogy legyen belbiztonsági együttműködés” – fogalmazott Schiffer. Szerinte Dublin helyett közös intézményekre és összehangolt diplomáciára lenne szükség. Ám szerinte Magyarország ezt egyedül nem képes megoldani. Majd kitért arra, hogy a „gyökérproblémákat” is meg kell oldani, nem lehet eltűrni, hogy a gazdasági lobbik kihasználják a háború sújtotta országokat.

Bogár-rovar

Vona Gábor, a Jobbik képviselőcsoportjának vezetője először a gyászolók mellett emelt szót. Majd arról beszélt, hogy a bevándorlás elsősorban nemzeti ügy. Szerint eljött az ideje annak, hogy az EU alapvető kérdéseit ismét felvessük. Szerinte ez kell ahhoz, hogy kiutat találjon az EU. Azt mondta, hogy a Brüsszel által szorgalmazott „ostoba” bevándorláspárti politika megbukott. Ugyanakkor hibáztatta a baloldalt is, mely szerinte ennek a politikának a fő támogatója.

Ugyanakkor kijelentette, hogy a migránsok nem terroristák, de hozzátette: a terroristák ugyanakkor bevándorlók. Szerinte, aki ezt nem látja be, azzal nem lehet érdemben vitázni. Vona szerint éppen ezért elsősorban Magyarországot a bevándorlástól, a kvótától kell megvédeni. Azt mondta, a Fidesz javaslata – a világkvóta – sem megoldás, „el kell felejteni”.

Szerinte már nem elég a kvóta ellen aláírásokat gyűjteni, az európai bírósághoz kell fordulni, illetve ügydöntő népszavazást kell erről tartani, és arra kérte a Fideszt, támogassa ezt a jobbikos javaslatot.

Ki veszi fel a keresztet?

Vejkey Imre, a KDNP képviselője arról beszélt, ma az a kérdés, ki veszi fel a keresztet. Szerinte a magyar kormány ezt megtette, mert „ösztöneink működnek”, a szabadságért szerinte minden nemzedéknek újra és újra meg kell küzdenie.

Szerinte ezt a hitet és kultúrát a legnagyobb veszély fenyegeti, Európa szervezett megszállása zajlik. Azt mondta, a migránsok egy részét a pénz, a hódítás, másokat pedig a pusztítás szándéka vezérli. Ezt követően felkérte Orbánt, hogy védje meg az országot és az európai kultúrát.

A kerítés nem állít meg

Az MSZP frakcióvezetője azt mondta, több párt most csak félelemkeltő politikát akar folytatni. Szerinte be kell látni, és ezt az „európai józan többség” tudja is, hogy a terroristákat a kerítés nem állítja meg.

Tóbiás József azt mondta, őt a miniszterelnök megdöbbentette. Ugyanis szerinte Orbán Viktor a félelem továbbgyűrűzésében érdekelt.

Azt mondta, Európa persze nem lehet gyenge, választ kell adnia, de nem engedheti meg, hogy félelem legyen úrrá rajtunk. Szerinte Európa most egységet akar teremteni, éppen ezért kifogásolja Orbán szavait, mely szerinte gyengíti a közös érdekeket.

Végül két javaslatot vetett fel. Az MSZP szerint fontos, hogy legyen közös haderő a határokon, továbbá legyen közös hírszerzési ügynökség. Tóbiás azt mondta, nem hallotta, hogy Orbán kiállna a dublini szerződés felfüggesztésért, a közös európai ügyért.

Nem lehet köntörfalazni

„Az első szó a részvété és a döbbeneté” – kezdte beszédét Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanakkor le kell szögezni, hogy az üres szólamoknak véget kell vetni, szerinte most már nem lehet köntörfalazni. Szerinte az EU csődjével ebben az ügyben szembe kell nézni. Azt mondta, az Európai Bizottság vezetőjének, Jean-Claude Junckernek felelőssége van ebben. Példaként azt mondta, Görögország évek óta megsérti a schengeni egyezményt, mégsem zárják ki az egyezményből, helyette Magyarországot bírálják.

Be kell tartani

„Be kell tartani a dublini egyezményeket” – mondta Kósa. Ha az Európai Uniónak olyan vezetői vannak, akik nem tudják az EU törvényeit betartani, akkor mondjanak le – szólította fel Európa vezetőit Kósa.

Papagájkommandó

Szerinte csak azokat kell beengedni, akik politikai menedékjogot kaphatnak. Ugyanakkor beolvasott Angela Merkelnek azzal, hogy azt mondta: nem érti, miért küld meghívót a migránsoknak. Szerinte a betelepítési kvóta csak arra jó, hogy a terrorizmust szétterítsék.

„Hány száz embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy ennek véget vessünk?”

– zárta a beszédét Kósa.

A képviselők egyperces néma felállással emlékeznek a párizsi merényletek áldozataira
A képviselők egyperces néma felállással emlékeznek a párizsi merényletek áldozataira
Koszticsák Szilárd / MTI

Visszavágó

Orbán viszontválaszában azt mondta, a gyász perceiben nagyon nehéz bármilyen észrevételre válaszolni. Schiffernek ugyanakkor azt mondta, rossz reflex, hogy a globális kihívásokkal a kis Magyarország nem képes szembenézni. Szerinte már nem lehet várni, hiszen az EU-ban „ezt csináltuk az első párizsi merénylettől a magyar kerítésépítésig” – fogalmazott a kormányfő.

Szerinte amit a magyarok megtehetnek, meg kell tenniük, nem lehet tovább várni. Orbán szerint valóban együtt kell működniük a szolgálatoknak, de szerinte nem ez volt most a probléma. Azt mondta, nem volt olyan titkosszolgálati vagy rendőrségi vezető, aki ne figyelmeztetett volna.

„Egyetlen európai vezető sem takarózhat azzal, hogy nem volt információja”

– mondta a miniszterelnök.

Az ő fajtája

„Én lennék az utolsó, ha azt mondanám, hogy az én fajtám hibátlan (...), de miféle öngyűlöleti reflex az, amikor magunkat hibáztatjuk ezért is, amikor éppen minden tőlünk telhetőt megtettünk” – reagált Schiffer észrevételeire Orbán, amiért hatalmas tapsot kapott a kormánypárti padsorokban. Azt mondta, hogy a kormány utolsó lélegzetéig nem lesz Magyarországon sem kvóta, sem visszatoloncolás.

Szerinte az MSZP észrevételén el kell gondolkodni – „a terrorizmusért a terroristák a felelősek” –, de hozzá kell tenni, hogy a terrorveszélyt csakis mi védhetjük ki, azért mi vagyunk a felelősek. Majd ezt követően bírálta a baloldalt, azokat, akik szerinte „behozták” Európába a migránsokat. Szerinte buszoztatják a bevándorlókat Görögországban, Horvátországban (mindkét országban a baloldal van, illetve volt kormányon).

Rendszerhiba

A miniszterelnök szerint azon is el kell gondolkodni, hogy ez nem egy baleset volt, hanem rendszerhiba. Az ideologikus politika, „ideologikus hajlam” okozta rendszerhiba – mondta Orbán. Szerinte ebből adódóan „öngyilkos reflexek” lettek úrrá Európán. Azt mondta, a bevándorlók miatti aggodalom lebénította az európai politikát, nem volt képes józan döntéseket hozni.  Az ideologikus hajlam egyszer már a pusztulásba taszította Európát, amikor a fajok közti különbségtételre épített politikát – idézte fel a nácizmus borzalmait, illetve beszélt arról is, hogy hasonló módon ejtette foglyul a gondolkodást a sztálinizmus is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.