galéria megtekintése

Francia miniszterelnök: Újabb merényleteket készítenek elő

0 komment

NOL

Hétfői nyilatkozatában Manuel Valls, Franciaország miniszterelnöke arra figyelmeztetett, hogy terrorista csoportok információik szerint további támadásokat készítenek elő nemcsak Franciaország, de Európa más országai ellen is.

„A rendkívüli állapot lehetővé teszi számunkra, hogy kifaggathassuk a dzsihadista mozgalmak tagjait és mindenkit, aki a köztársaság ellen gyűlöletet szít” – mondta. Rámutatott, hogy a helyszínek (koncert, bárok, éttermek) kiválasztása jelzi, hogy a merénylet elsősorban a szórakozni vágyó fiatalok ellen irányult, közülük került ki a legtöbb áldozat. „Léteznünk kell úgy is, hogy még hosszú ideig együtt kell élnünk a terrorizmussal” szerinte.

Arról is tájékoztatott, hogy kaptak információkat a közelmúltban is merényletek előkészületeiről. Tudatta, hogy a nyár óta néhány tervezett támadást sikerült a titkosszolgálatnak megelőznie, de figyelmeztetett, hogy „a terror lecsaphat újra a következő napok vagy hetek során”.

Kilátásba helyezte továbbá szélsőséges, uszító iszlamista szervezetek, mecsetek betiltását is. Jelezte továbbá, hogy a nemsokára esedékes párizsi klímakonferencia némely tervezett tömegeseményei is elmaradhatnak.

 
Manuel Valls (középen) szerint újabb terrorista támadásokat készítenek elő, szerte Európában
Eric Feferberg / Reuters

David Cameron brit miniszterelnök is arról számolt be, hogy az utóbbi hónapok során hét kisebb terrortámadást is meg kellett akadályoznia a hatóságoknak országában.

Európa további, komoly fenyegetettsége, amelyről immár nyíltan beszélnek a kontinens vezető hatalmainak miniszterelnökei, tovább erősíti az igényt, hogy Franciaország jelezze, hogy megtámadása egyúttal az összes NATO-tagállam elleni támadás volt, léptesse életbe a megállapodás ötödik cikkelyét, amely egységes katonai fellépést tenne lehetővé.

Országszerte razziák zajlottak az éjjeli óráktól kezdve, több embert letartóztattak, számos fegyvert foglaltak le, Lyonban egy egész „háborús arzenált” találtak a tudósítások szerint. Ezenkívül Grenoble-ban, Toluouse-ban, a francia–belga határon és Calais-ban is tartottak razziákat (Grenoble-ban a nyáron egy feltehetően iszlamista kapcsolatokkal rendelkező kamionsofőr lefejezte a munkaadóját). Manuel Valls összesen 150 rajtaütésről beszélt.

Számos francia városban jelenleg is razziák zajlanak, több embert letartóztattak, számos fegyvert foglaltak le – jelentette a francia RTL.Totális háborút hirdetett az Anonymous hackercsoport az Iszlám Állam ellen az eddig 129 életet követelő párizsi terrortámadások miatt.

Eközben az Anonymous hackercsoport közzétett egy francia nyelvű videót. Ebben bejelentették, hogy megkezdődött az #OpParis, vagyis a Párizs hadművelet nevű akció, amelynek során összehangolt támadást intéznek az Iszlám Állam (IS) közösségimédia-felületei és „minden egyes online támogatója” ellen.

Hétfő délután új videót tett közzé az Iszlám Állam is, amelyben mindazokat az országokat, amelyek részt vesznek az ellenük irányuló légi csapásokban, azzal fenyegeti meg, hogy „úgy járnak majd, mint a francia főváros”. Amerikának azt üzenik, hogy ahogy Franciaországnak is elérték a központját, Párizst, úgy az USA-ra is Washingtonban fognak lecsapni. A videÓ hitelességéről egyelőre még nem lehet biztosat tudni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.