Amikor pedig az olajból már nem tudta finanszírozni a jólét illúzióját, külföldi kölcsönért folyamodott. Chávez a politikai stabilitás és jólét szinonimájává vált.” Maduro azonban biztosan nem válik azzá, mivel az öröksége nem volt más, mint egy lyukas zsebű nadrág – annak ellenére, hogy Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb olajtartalékával.
Mostanra a venezuelaiak jó része is rájött erre, három hete pedig az utóbbi évek legnagyobb és legerőszakosabb tüntetéssorozatán követelnek változást. Az emberek többsége a bűnözés, az egekbe érő infláció (hivatalos adatok szerint 2013-ban 56 százalék volt) és az áruhiány miatt tüntet.
„Olyan alapvető cikkek hiányoznak a polcokról, mint a WC-papír, a liszt vagy a tej. Az emberek rengeteg időt töltenek ezek beszerzésével” – ecseteli a Népszabadságnak a háromgyerekes Escalona. Mint mondja, az emberek üzletről üzletre vándorolnak, míg meg nem találják, amit keresnek. Ezután következik a többórás sorban állás.
A lapunknak nyilatkozó asszony és a hozzá hasonló, jobb helyzetben lévő középosztálybeliek még szerencsés helyzetben vannak, mert ha áru érkezik, nagy mennyiségben vásárolnak. „Ezt a szegényebbek nem engedhetik meg maguknak, ezért kénytelenek minden nap útra kelni. Van, hogy négy órát ácsorognak a tűző napon, hogy vegyenek egy csirkét. De előfordul, hogy mire a pulthoz érnek, már minden elfogyott.”
A szegényebb rétegek mégis lojálisak Hugo Chávez örökségéhez, a tüntetéseken is a középosztály képviselteti magát. Bár sokak szerint a félelem az oka a szegényebbek távolmaradásának, kétségtelen, hogy a néhai elnök nagyon sokat tett értük. 1998-as megválasztása után széles körű szociá lis programsorozatot indított, amelynek eredményeképp nemcsak jelentősen csökkent a szegények száma, de javultak az életkörülményeik is. A „bolívari missziókban” oktatták a szegényeket, ingyenes egészségügyi ellátást és lakhatást biztosítottak nekik; volt, hogy az állam pénzén repítették Kubába a szemműtétre szorulókat.
„Az emberek azért támogatják a kormányt még most is, mert az ő érdekeiket képviseli. A kormány programjainak óriási hatásuk volt. Az alsóbb osztályok tagjai úgy érzik, hogy a kormány törődik velük. Maduro pedig az örököse ennek a történelmi projektnek” – magyarázza lapunknak Victor Rossi, aki nyíltan kiáll a kormány mellett, de megenged magának némi kritikát is. Bár büszke chávistának tartja magát, a tüntetések szerinte jogszerűek – egyedül az „anarchista erőszakot” ítéli el –, hiszen valóban rossz állapotban van a gazdaság.
Erről szerinte a kormány tehet, amely nem elég keménykezű. Szavaiból úgy tűnik, ő is azt gondolja, hogy „Chávez kabátja túl nagy Maduróra”. Elemzők szerint valószínű, hogy a kormányon belül is egyre nagyobb az elégedetlenség.
Így véli ezt Carlos Blanco, aki 1989 és 1992 között az állami reformokért felelős minisztérium élén állt. A ma már a bostoni egyetemen tanító professzor szerint egyre többen kerülnek szembe Maduróval, az államfőnek egyelőre nem kell puccstól tartania. Azt viszont könnyen el tudja képzelni, hogy az erőszakos fellépésük miatt egyre kevesebb tekintéllyel bíró – fegyveres erők kihátrálnak mögüle, és nem teljesítik a parancsokat.
Ez Ukrajnában is fontos tényező volt, és Blanco óvatos optimizmussal nyilatkozik a tüntetésekről. Úgy véli, ez csupán a kezdet, a lezárás egy átmeneti kormány megalakítása lehet. „A Chávezhez hű csoportok és az ellenzék olyan megállapodást köthetnek, melynek értelmében leváltják Madurót, a következő választásokig átmeneti kormány lép hivatalba. Ezt tartom a legvalószínűbb forgatókönyvnek” – mondja lapunknak Blanco.
