galéria megtekintése

Még több pénzt tapsolhatnak el az EP-képviselők

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 21. számában
jelent meg.


Pócs Balázs
Népszabadság

Fel kellene emelni a saját – máris sok ezer eurós – havi költségkeretüket: ez az ötletük támadt az Európai Parlament képviselőinek. Csak asszisztensekre havonta 21 ezer eurót (6,2 millió forintot) költhetnek az uniós törvényhozók.

2011 óta nem emelkedett az EP-képviselőknek járó juttatás: ezzel indokolta a strasbourgi–brüsszeli parlament költségvetési bizottsága, hogy miért kellene megnövelni az eddig is igen bőkezű havi keretet, amelyet az asszisztensekre fordíthatnak a képviselők.

EP-képviselők: megjelentek a plenáris ülésen, máris jár nekik a napidíj
EP-képviselők: megjelentek a plenáris ülésen, máris jár nekik a napidíj
Vincent Kessler / Reuters

Mint a bizottság jelentését kidolgozó Gérard Deprez belga politikus az EUobserver hírportálnak elmondta: az emelést a két legnagyobb frakció sürgette. A középjobb Európai Néppárt havi háromezer eurós növelést akart, a szocialisták „szerényen” csak 1500 eurót, így végül az utóbbi összeg mellett döntöttek. A kisebb frakciók közül egyesek (például a zöldek) ellenezték a lépést, mások diszkréten hallgattak.

 

Miközben az Európai Parlament azzal dicsekszik, hogy az egyetlen uniós intézmény, amelynek tagjait közvetlenül választják, a legtöbb bírálatot a szavazóktól a túlzott költekezés miatt kapja. A mostani emelés fő támogatói éppen az összeurópai költségvetési szigort szorgalmazó német EP-képviselők. Egy biztos: amikor az uniós törvényhozók arról győzködik a polgárokat, hogy mennyire fontos munkát végeznek, és mennyire küzdenek a válságból való kilábalásért, az alábbi számokkal nem örvendeztetik meg őket.

8020 EURÓ (2,3 MILLIÓ FORINT) FIZETÉS

Az EP-képviselők 2009 óta egységes fizetést kapnak, előtte tagállamonként változott az összeg. A bért az Európai Parlament költségvetéséből fizetik, és EU-s adóval terhelik: így lesz belőle nettó 6250 euró (1,8 millió forint). Ám a juttatások rendszerét úgy találták ki, hogy ebből a jövedelemből minél kevesebbet kelljen elkölteni.

306 EURÓ (90 EZER FORINT) NAPIDÍJ

Ahányszor csak egy képviselő megjelenik Brüsszelben vagy Strasbourgban, és az aláírásával igazolja, hogy részt vett a parlament bármely tanácskozásán, megkapja a 306 eurós napidíjat. Ebből – elvileg – a szállást és az étkezéseket kell fedeznie. Ha az Európai Unión kívül vesz részt valamilyen rendezvényen, „csak” 153 eurós napidíjat utalnak neki.

UTAZÁSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉS

A választókörzetük és Strasbourg–Brüsszel között ingázó politikusoknak az utazásra sem kell költeniük a fizetésükből. Elszámolhatnak business class repülőjegyet, első osztályú vonatjegyet vagy – ha autóba ülnek – kilométerenként ötven eurócentet. Kifizetik minden egyéb költségüket is, az autópályadíjat vagy repülésnél a túlsúlyt.

4320 EURÓ (1,3 MILLIÓ FORINT) IRODAKÖLTSÉGEKRE

Bátran lehet irodát bérelni vagy számítógépeket, telefonokat vásárolni is az Európai Parlament pénzéből. Szintén elszámolható a postaköltség.

21 379 EURÓ (6,2 MILLIÓ FORINT) EURÓ ASSZISZTENSEKRE

Ez a legnagyvonalúbb juttatás, amelyből a munkatársait fizetheti minden EP-képviselő. Brüsszelben legfeljebb három akkreditált asszisztenst alkalmazhat, de a saját tagállamában akárhányat. Tervek szerint a hazai asszisztensek számát is korlátoznák, ezt az elképzelést azonban a képviselők határozottan ellenzik.

EU-pénzből csalt a francia szélsőjobb

Csalással gyanúsítják a francia szélsőjobboldali Nemzeti Frontot, amelynek EP-képviselői állítólag olyan asszisztenseket is alkalmaztak (az uniós kasszából fizetve őket), akik valójában a párt hazai tevékenységét segítették. Becslések szerint több mint 7,5 millió eurót szabálytalanul költöttek el. Martin Schulz parlamenti elnök értesítette az EU csalás elleni hivatalát, az Olafot, amely hasonló visszaéléseket már a Jobbik esetében is vizsgál. (Munkatársunktól)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.