galéria megtekintése

Kilóra veszik a szakszervezeteket?

7 komment


Lencsés Károly

Komplett szakszervezeteket vásárol ki más konföderációkból a Liga Szakszervezetek – állítja közös állásfoglalásában a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ), a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A négy érdekszövetség elnöke erről közös sajtótájékoztatón beszélt hétfőn.

A Liga 2013-ban jelentős, több mint hárommilliárd forintnyi uniós támogatást nyert el kapacitásfejlesztésre, amit a Munkástanácsok elnöke szerint nem a szociális párbeszéd szervezeti kereteinek kiszélesítésére, a szervezett dolgozók létszámának tényleges bővítésére fordítanak, hanem a megszerzett források felhasználásával más konföderációk tagjait igyekeznek megszerezni. Palkovics Imre egyenesen azt állítja, hogy a Liga konspiratív módon alakítja át a saját javára a szakszervezeti mozgalmat.

Kuti László ÉSZT-elnök emlékeztetett arra, hogy amikor a rendszerváltozás idején korábban egységes Szakszervezetek Országos Tanácsa helyett számos konföderáció alakult, akadt egy, amely már akkor is szembement a közös érdekekkel. Varga László, a SZEF elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Liga most sem a szolidaritást és az érdemi együttműködést tartja a legfontosabb értékben. Még az is elfordult – mondta –, hogy közösen készített szakértői anyagokat a konföderáció sajátjaként adott el, és az összehangolt fellépés helyett nemegyszer beelőzi a többieket, mintha csak ott lennének képesek a problémák felismerésére.

Az, hogy az uniós támogatásból kizárólag a Liga részesült, lehetőséget teremtett a szakszervezet-vásárlásra – hangsúlyozta Kordás László, az MSZSZ elnöke. A szervezetfejlesztéshez ugyanis valóban sok pénz kell – tette hozzá –, aminek a többi konföderáció híján van. Meg a kormányzati körökkel ápolt jó kapcsolatoknak is, ezért a Liga elnöke ígérgetéssel szintén próbálkozik. Palkovics szerint azzal is megvehetnek embereket, ha valakit azzal hitegetnek, hogy összehozzák felelős döntéshozókkal.

 
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke (j) beszél, mellette Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke (j), Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke (b2) és Kuti László,
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke (j) beszél, mellette Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke (j), Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke (b2) és Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke (j) a szakszervezeti változásokról tartott sajtótájékoztatón
Balogh Zoltán / MTI

Palkovics szerint ugyanakkor az is megérne egy misét, hogyan jutott éppen ez a konföderáció a szakszervezeti körökben igen nagynak számító summához. Varga úgy véli, a jelenlegi kormány nem a demokrácia klasszikus útját járja, hanem valami egészen más megoldást választott, és ehhez kereste meg a leginkább megfelelőnek tűnő partnert. Palkovics álláspontja: a Liga és a politikai valamilyen módon szinte biztosan összeérnek. Kuti szerint egyszerűen csak azt kell megnézni, kinek az érdeke, hogy ne legyen szakszervezeti egység, és máris adódik a válasz, miért így osztották el a forrásokat.

Konkrétumok viszont nem hangzottak el, de már jó ideje beszélik, hogy egyes szakszervezeti vezetőknek tisztséget és magas fizetést ígértek, ha átpártolnak a Ligához. Arról is hallani, hogy az újak működési költségeinek egy részét átvállalják. Nem tudni, hogy mindebből mi igaz, de tény, hogy az utóbbi időszakban néhány szakszervezet valóban a konföderációváltás mellett döntött, és legalább 15 ezer tagot vittek át a Ligához, miközben az érintett munkavállalók jó része erről állítólag nem tudott.

A felgyorsuló tagvásárlás oka egyes vélemények szerint az lehet, hogy a nyáron el kell számolni az uniós pénzek felhasználásával. A támogatás egyik célja kifejezetten a szakszervezeti tagok számának bővítése volt, ezért a Ligának valamit fel kell mutatnia. Kérdéses azonban, hogy mit szól ehhez a módszerhez Brüsszel. Úgy tudjuk, van, aki már fontolgatja, hogy ezzel a kérdéssel közvetlenül az Európai Bizottsághoz fordul.

A Liga szerint szégyenletes, ami itt történik

„A válság és a kétség sokszor összehozza a legelképesztőbb szövetségeket is" – reagált a Liga. Szerintük ilyen a gólya és a béka, a bárány és a hiéna, illetve a magát keresztény-konzervatívnak tartó munkástanács és a SZOT (az egykori, pártirányítás alatt működő egységes szakszervezet – a Szerk.) szövetsége is. A Liga ezért úgy látja, elévülhetetlenek az érdemei, ha a magyarországi szakszervezeti mozgalom egységesítéséről és megerősítéséről van szó.

A közlemény szerint eddig is nyilvánvaló volt, hogy a SZOT-utódszervezetek – 25 év alatt felélve vagyonukat és elveszítve tagságukat –, „kénytelenek lesznek újra összebútorozni amolyan gazdasági kényszerházasságban".

Igazi meglepetésként értékelik, hogy a Munkástanácsok, a „vállaltan és nyíltan kormánypárti kvázi-szakszervezet" is csatlakozott ehhez a szövetséghez. „Most mindegyiküket egyszerre érintette meg az elmúlás szele, és úgy megrettentek saját tehetetlenségüktől, hogy mindjárt egy közös sajtótájékoztatót tartottak arról, hogy ők mind együtt vannak a munkavállalókért, míg egyedül a Liga ellenük" – olvasható a közleményben.

Pályázatokat egyébként nem kizárólag a Liga nyert – hangsúlyozzák. Az előző kormányzati érában az MSZOSZ kapta a százmilliókat, a Liga meg semmit. Nem vitatják ugyanakkor, hogy a legutóbbi nagy pályázati ciklusban valóban több pályázatot is nyertek, míg több tízmillióhoz jutottak az MSZOSZ-hez, ÉSZT-hez, Autonómokhoz tartozó szakszervezetek is.

A szakszervezetek „kivásárlása" kapcsán a Liga elszomorítónak és elképesztőnek tartja, hogy az új SZOT vezetői úgy gondolják, egy tízezer tagot számláló ágazati szakszervezet sorsát egyetlen ember dönti el. Szerintük jól mutatja ez a demokratikus működésről alkotott torz képet, amely valójában tényleges mozgatórugója lehetett az érintett szervezetek elvándorlásának.

A Ligához igazolt ágazati szervezetek mindegyike jól átgondolt, alaposan mérlegelt döntést hozott, amikor elhagyta egykori konföderációját – olvasható a közleményben. Ráadásul mindegyikük meg is indokolta döntését. Állítják: a legutóbbi ilyen döntésnél, a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és vízügyi szakszervezet (MÉDOSZ) kongresszusán például jelen volt mindkét konföderáció elnöke, s elmondhatták érveiket. A döntést tehát sehol, még csak nem is zárt ajtók mögött hozták.

A Liga „elfogadhatatlannak tartja a konföderációk közti ilyen mértékű, nyilvánosság előtt zajló árokásást, és arra kéri a munkavállalókat és szakszervezeteket, hogy ne a mai szégyenletes sajtótájékoztató alapján ítéljék meg a szakszervezeti mozgalom egészét, hanem például az országos félpályás útlezárások sikerén, az érdekegyeztetésben folyó tárgyalásokon, a tagszervezetek erősödésén, az egyre több ágazatban elért bérajánláson keresztül" – zárul a közlemény.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.