galéria megtekintése

Darázsfészekbe nyúlt a kormány, ma visszaszúrhatnak a hallgatók

4 komment


Ónody-Molnár Dóra

A legnagyobb felháborodást a nemzetközi és társadalomtudományi tanulmányok alapszakok megszüntetésének terve váltotta ki a hallgatókból; hétfő estére ezernél több embert várnak az ELTE lágymányosi campusában tartandó fórumra.

Darázsfészekbe nyúlt a kormány, amikor a felsőoktatásért felelős államtitkárság nyilvánosságra hozta az új szakjegyzék tervezetét. Eszerint a felsőoktatási intézmények újra osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, továbbá az agrármérnöki képzés is osztatlan lehet. A Palkovics László államtitkár által fémjelzett tervezetben megmaradna a kommunikáció és médiatudomány szak. A legnagyobb felháborodást a nemzetközi és társadalomtudományi tanulmányok alapszakok megszüntetésének terve váltotta ki. Orbán Viktor kormányfő – aki nélkül ilyen döntéseket nyilvánvalóan nem lehet meghozni – ezek szerint nem érzékeli, milyen indulatok forrongnak a kormány pénzügyi megszorító és voluntarista intézkedései miatt már korábban nehéz helyzetbe hozott felsőoktatásban.

Forrás: Ne szűnjön meg az ELTE TáTK Facebook-oldal

Orbán Viktor az előző ciklusban éppen akkor volt kénytelen visszakozni, és az erőből politizálást visszafogni, amikor az egyetemi polgárokkal került összetűzésbe. (Mint ismert, 2012 telén a brutális forráskivonással párhuzamosan gyakorlatilag tandíjassá tették volna a képzés nagy részét.)

 

Akkor kénytelen volt államtitkárát is levonultatni a területről: így maradt Hoffmann Rózsa a ciklus végéig „csak” köznevelésért felelős államtitkár, és került ki hatóköréből a felsőoktatás.

A diákok dühe Palkovics tervezetének nyilvánosságra kerülése után nem sokkal már érezhető volt. Sorra alakultak a tiltakozó Facebook-csoportok. A hallgatók és oktatók hétfő estére tiltakozó demonstrációt hirdettek az ELTE kampuszára.

Már napközben sem a szokványos tanítás folyt az egyetemen: az oktatók ugyan bementek az órákra, de ott a közelgő tiltakozásról beszéltek, már csak azért is, mert a hallgatókat nagyon nyugtalanítja az egyetemet fenyegető tervezet.

Az ELTE nemzetközi szakos hallgatói érdekképviselete és a kar oktatói együtt jutottak arra, hogy a minisztérium javaslata „rövidtávon anyagilag is ellehetetleníti az ELTE Társadalomtudományi Kar működését, a Kar elveszti saját bevételeinek jelentős részét, és ez a megszűnéséhez vezethet”.

Hatpontos követelésükben az előterjesztés visszavonására szólítják fel a tárcát, illetve a felsőoktatási autonómiát követelik. Az ELTE tiltakozó oktatói és hallgatói szerint az érintett szakoknak a megszüntetésével „a kormány szembemegy a nemzetközi és európai trendekkel, aláássa a jövőnket, és végképp ellehetetleníti Magyarország érvényesülését a világban”.

Forrás: Ne szűnjön meg az ELTE TáTK Facebook-oldal

„Követeljük azt, hogy az egyetemre jelentkezők szabadon választhassák meg egyetemeiket és szakjaikat! A XXI. században nem az állam dönti el, kiből mi lesz! Nem az állam dönti el, milyen szakma létezhet és milyen nem. Az állam egyetlen képzést sem tilthat be, illetve monopolizálhat a kormány egyeteme számára”

– olvasható a pontok között. A tiltakozó egyetemi polgárok emellett arra is felszólítják a kormányt: hozza nyilvánosságra azokat a hatástanulmányokat, amelyek a tervezet elkészítéséhez vezettek. Újra előkerült a 2012-es téli hallgatói tüntetések egyik jelszava, amely az egyeztetésekre fittyet hányó kormánynak szól: „Semmit rólunk, nélkülünk!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.