galéria megtekintése

„Nincs itt senki, nem érdemes bemenni!”

6 komment

NOL

Darázsfészekbe nyúlt a kormány az egyetemi szakok körüli kavarással, a hallgatók az utcára vonultak. Az ELTE és a BME hallgatói azonban az előzetes tervekkel ellentétben nem találkoztak, a két tömeg nem egyesült, a felsőoktatási államtitkár ugyanis kellőképp megnyugtatta a műszaki egyetemistákat. Az ELTE hallgatói végül az Emmi épületéhez vonultak, de mivel már nem találtak ott senkit, véget is ért a demonstráció.

Zsúfolásig megtelt az ELTE Gömbaulája hallgatókkal és egyetemi tanárokkal hétfő este, amikor az egyetem társadalomtudományi karának oktatói és hallgatói demonstrálni hívták mindazokat, akiket felháborít az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkárságának szakok megszüntetésére vonatkozó javaslata.


„Én is félnék a társadalomról gondolkodóktól”, „Tudást, lehetőséget! Ez a szabadság!, „Autonóm oktatást!”, „Stadion helyett szabadegyetem!” – olvasható az aula karzatára kihelyezett molinókon.

 

A szervezők azt kérték, akik pártpolitikai céllal érkeztek, tartsák tiszteletben a fórumot. A teremben megjelent az LMP, az Együtt és az MSZP szakpolitikusa is. A rendezvényt a TáTK hallgatói és oktatói szervezték. Az első felszólaló Tausz Katalin, a TáTK dékánja volt, aki megköszönte az ELTE rektorának, hogy személyesen vállalt szolidaritást a megmozdulással. Ezt óriási ováció fogadta. 

Megtelt a lágymányosi campus aulája. Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

– Amíg ennyien együtt vagyunk, TáTK lesz, abban biztos vagyok – mondta Tausz Katalin, hozzátéve, hogy a történések túlmutatnak az ELTE társadalomtudományi karán. Kritikusan szólt arról, hogy a minisztérium úgy reagált a demonstrációra, hogy pártpolitikusok gerjesztik a feszültséget.

– Elutasítjuk az egyeztetés nélküli, hatástanulmányokat mellőző döntéseket. Ez bármely szakkal, intézménnyel megtörténhet – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezek az ad hoc döntések rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a felvételi előtt álló fiatalokat. Szerinte ez a lehetetlen helyzet is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több diák hagyja el az országot. Tausz Katalin elmondta, hogy a megszüntetésre ítélt szakok népszerűek, és a kormánykommunikációval ellentétben magas pontszámmal lehet csak azokra bejutni, még az önköltséges helyekre is. A Diplomás Pályakövetési Rendszer adatait ismertetve elmondta, a nemzetközi tanulmányok alapszakosok 36 százaléka tovább tanul, 46 százaléka dolgozik. A pályakezdők bruttó jövedelme pedig 224 ezer forint.

– Diákok, családok tudják, miért éri meg nekik erre a szakra beiratkozni – mondta Tausz Katalin, akit Mezey Barna rektor követett a pódiumon.

– Péntek délután küldeményt kaptunk a Magyar Rektori Konferenciától, amely tartalmazta a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét és a szaktisztítás tervezetét. A véleményezési határidő hétfő dél volt. Kalapot le az ELTE előtt, ma délelőtt 17 oldalas részletes véleményezést kaptam, s ezzel fogom képviselni az egyetemet a keddi felsőoktatási kerekasztalon – mondta, hozzátéve: most kezdődnek a tárgyalások. – Bizalommal hihetem, hogy a nemzetközi tanulmányok kérdése meg fog oldódni – utalta arra, hogy a minisztérium még nem zárta le a kérdést, a döntés még hátravan. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy más szakokat is fenyeget a megszüntetés, köztük például az ipari termék és formatervező, az interkulturális pedagógia és pszichológia szakot.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

 Papp Richárd, a megszüntetésre ítélt alapszak egyik oktatója nemrég leadott szakdolgozati témákat villantott fel. Például a kulturális diplomáciáról vagy az első generációs roma értelmiség identitásáról. Szerinte ezekből a témákból is látszik, hogy sem a nemzetközi kapcsolatépítés, sem az identitáspolitika, sem a nemzetpolitika nem létezne e szak nélkül. – A jelen és a jövő interdiszciplináris kapcsolatokra épül – összegezte.

– A TáTK több mint egy sima kar. Elfogadásra, kritikus gondolkodásra épít – kezdte beszédét Takács Bence, az egyetem hallgatója, utalva arra, hogy mennyire szeretné, hogy ezt a későbbiekben más is megtapasztalhassa. Elmondta, hogy a minisztérium döntéseit most is nap mint nap érzik a bőrükön, hiszen sokan a mesterszakot már nem is Magyarországon kezdik el. – Ne a túlélésre játsszunk! Élni jöttünk, nem túlélni – fogalmazott, amit nagy ováció követett. Valaki be is kiabált: „Legjobb döntés a megdöntés!”

Máté András az Oktatói Hálózat nevében azt kérte a hallgatóktól, hogy legyenek radikálisak. Emlékeztetett, hogy 2012 telén mit történt. – Az első diploma megszerzése ingyenes, ezt hirdette a Fidesz 1998-ban, ezt kellene most is követelnünk, ez a javaslatom – mondta Máté András a fórum részvevőinek.

A Szabadság híd felé vonulnak a hallgatók
Szabó Miklós / Népszabadság

Közben kiderült, a Budapesti Műszaki Egyetemen négyszázan vannak. A fórum elfogadta a hallgatói követeléseket, és úgy döntöttek, átmennek a BME-re, majd a Corvinusra, végül meglátogatják a minisztériumot. Vonulás közben a tüntetők folyamatosan biztatják a bámészkodókat: „gyertek velünk, gyertek velünk!” Emellett a „semmit rólunk, nélkülünk” és a „szabad ország, szabad egyetem” jelszavakat skandálják, amelyek a három évvel ezelőtti tüntetésről is ismerősek lehetnek, ráadásul a hangulat is hasonló, mint 2012-ben. Amikor átértek az ELTE hallgatói a BME-hez, meglepve tapasztalták: a műszaki egyetemisták már előbb elhagyták az épületet. A Népszabadság értesülése szerint ugyanis a BME hallgatói bizakodnak abban, hogy számukra elfogadható döntés születik a későbbiekben. A műszaki egyetemisták szakmai fórumán részt vett Palkovics László felsőoktatási államtitkár, aki azt mondta, még nem dőlt el semmi, nincs végleges döntés.

Így csak a skandált jelszavak szintjén emlékeztetett a három évvel ezelőtti megmozdulásokhoz a mai akció. Hatalmas ovációt váltott ki ugyanakkor a tömegben, hogy miután az „aki dudál, velünk van” rigmust kezdték el skandálni, válaszként néhány autós valóban elkezdett dudálni. Mivel azonban a diákok megbénították az autós forgalmat a Szabadság híd környékén, valójában azokat is szolidárisnak tekinthetik, akik nem dudálnak, hanem türelmesen várakoznak.

A hallgatók végül az Emmi épületéhez vonultak, de ott kicsit elbizonytalanodtak. – Nincs itt senki, nem érdemes bemenni – mondta az Emmi elé érve az egyik szervező. – Holnap ülésezik a felsőoktatási kerekasztal, holnapután kormányülés lesz. Azt hiszem, üzennünk kellene! – szólította fel a demonstráló diákokat az egyik szervező.

A hallgatókkal együtt skandálva megfogalmazták: „Követeljük, hogy a fura nevű minisztérium vonja vissza a szakok megszüntetésére vonatkozó előterjesztést és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét!” Követeléseik mellett azt is világossá tették: nem tárgyalnak és nem kötnek kompromisszumokat. – Ha a kormány nem vonja vissza az előterjesztést, akkor szerdán találkozunk! – búcsúztak az ELTE TáTK hallgatói. – Szimpatikus szervezők! Szimpatikus szervezők! – köszöntek el tőlük a demonstrálók.

 Szakszervezeti szolidaritás

Szolidaritását fejezte ki az oktatás és azon belül a felsőoktatás átalakítása elleni tiltakozókkal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Mendrey László, a PDSZ elnöke közleményében azt írta: az elmúlt napokban egymást követték az oktatást sújtó megszorítások. Fővárosi óvoda-összevonásokról, kerületi általános iskola bezárásáról, frissen felújított szakképző intézmény megszüntetéséről szólnak a hírek – írta, hozzátéve: "nem kíméli a hatalom a felsőoktatást sem", egyetemi szakok megszüntetéséről, a tandíjbevételek jelentős mértékű kurtításáról hallani.

Szóvá tette, hogy érdemi egyeztetés ezúttal sem volt, a kormány képviselői mindössze a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságaival tárgyaltak az átalakításokról, de annak javaslatait nem vették figyelembe. Úgy fogalmazott: a PDSZ elutasítja az oktatást sújtó, tudásellenes, s végleges leszakadást jelentő permanens forráskivonás gyakorlatát, és szolidáris a tiltakozókkal. (MTI)

Kapcsolódó cikkek

Megint sikerült kiakasztani az egyetemistákat

Hétfő este hallgatói fórum lesz az ELTE megszüntetésre ítélt társadalomtudományi karán.

Dühössé és éhessé tesz a kormány

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.