galéria megtekintése

Négyszáz terroristát szabadíthatott Európára az Iszlám Állam, húsvét hétfőn akartak robbantani Brüsszelben

34 komment

NOL

Eredetileg húsvéthétfőn akartak robbantani Brüsszelben az Iszlám Állam terroristái, de társuk, Salah Abdeslam pénteki elfogása miatt előrehozták a merényletsorozatot. A keddi támadásokban a legfrissebb adatok szerint 31 ember vesztette életét, több mint 300-an megsebesültek. Abdeslamot – aki maga is részt vett volna az akcióban – állítólag januárban felismerték egy soproni kávézóban. A brüsszeli merénylők közül eddig 3 embert sikerült azonosítani: egyiküket, Ibrahim el-Bakraouit egyszer már elfogták, de elengedték, testvérét, Khalidot pedig az Interpol is körözte (mindketten ültek már börtönben). Harmadik társukat, Najim Laachraouit még a tavalyi párizsi merényletek miatt keresték, ő Abdeslammal együtt járt Magyarországon. A negyedik merénylő kiléte ismeretlen, hajtóvadászat indult utána.

Laachraoui annak a Salah Abdeslamnak a bűntársa, akit pénteken kaptak el a belga fővárosban. A gyanú szerint a keddi merényletsorozat egy későbbre tervezett akció volt, az időpontját pedig azért hozták előre, mert Laachraoui és a két vele együtt érkező terrorista – a kedden öngyilkos merényletet végrehajtó Ibrahim és Khaled Bakraoui – félt, hogy a letartóztatása után igencsak kitárulkozónak bizonyuló Abdeslam leleplezi őket.

A három gyanúsított kedd reggel a zaventemi repülőtéren. A kép jobb szélén, világos kabátban látható férfit körözik, de a személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra
A három gyanúsított kedd reggel a zaventemi repülőtéren. A kép jobb szélén, világos kabátban látható férfit körözik, de a személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra
MTI/EPA/Belga rendőrség

A kedden végrehajtott három támadás – két detonáció a zaventemi repülőtéren és egy robbantás a brüsszeli Maelbeek metrómegállónál – eddigi információk szerint legalább 31 ember életét követelte és 250 sebesültet hagyott maga után. A repülőtér terroristái taxival hajtottak Zaventembe, és a sofőrjük vezette el a hatóságokat ahhoz a Schaerbeek negyedben fekvő lakáshoz, amelyben a házkutatás során pokolgépet és az Iszlám Állam zászlaját is megtalálták. A szunnita szélsőséges terrorszervezet kedden vállalta a felelősséget a brüsszeli merényletsorozatért. A támadásoknak magyar halálos áldozata nincs, de két sérültje igen - őket súlyos, de stabil állapotban szállították kórházba.

 

Brüsszel ma kezdhet eszmélni a merényletsorozat utáni bénultságból. Tegnap biztonsági aggályok miatt egy napra leállt az élet, bezárt a repülőtér, az iskolák és a múzeumok is, és a leállították a tömegközlekedést. Ma már kinyitnak az iskolák, a repülőtér viszont legalább csütörtökig zárva marad.

Kegyelet az áldozatoknak
Kegyelet az áldozatoknak
Philippe Wojazer / Reuters

A BBC tesz egy meglehetősen lehangoló észrevételt, amely szerint Brüsszelben most ugyan a düh és a gyász az úr, de a november 13. utáni Párizzsal szemben sokknak nem, csak a rezignáltságnak van jele. Mintha a brüsszeliek számítottak volna a merényletre, és a kérdés nem a „ha”, hanem a „mikor” lett volna. Este szerte Brüsszelben rögtönzött kegyhelyeken gyújtottak gyertyát az emberek az áldozatok emlékére. Megemlékezést tartottak világszerte több nagyvárosban is. Kedd este Párizsban az Eiffel-tornyot, Berlinben a Brandenburgi kaput, Rómában a Trevi-kutat a belga nemzeti trikolór fényárjába öltöztették.

Percről percre

22:00 Mai percről percre tudósításunk véget ért, köszönjük olvasóink kitartó figyelmét! Ha érkezik még fontos hír a brüsszeli merényletekkel összefüggésben, arról külön cikkben számolunk be.

21:50 Legkevesebb négyszáz kiképzett harcosát küldte Európába az Iszlám Állam, hogy terrortámadásokat hajtsanak végre – írja nem megnevezett biztonsági tisztviselőkre hivatkozva az Associatad Press hírügynökség. Az egymásba kapcsolódó, agilis és félig önálló sejtek hálózata azt mutatja: Európában annak ellenére képesek megvetni a lábukat, hogy Szíriában folyamatosan veszítenek területeikből. Az AP szerint az Iszlám Állam külön kiképzőtáborokat tart fenn a Nyugat ellen harcoló terroristái számára.

21:20 A Migrációkutató Intézet elemzése szerint a keddi támadás célpontjainak kiválasztása azt bizonyítja, hogy a terroristáknak a párizsi őrizetlen és elsősorban civil jellegű célpontok mellett a stratégiai fontosságú pontok támadására is van kapacitásuk és képességük. A káoszteremtés, azaz a háborús hadviselés eszköztárának része a merényletek elkövetése, de a rendbontás más formája, például a nemi erőszak is a félelem bénító légkörét teremtheti meg Európában, ami a gazdasági és a politikai életet is destabilizálhatja – olvasható a közleményben. A Migrációkutató Intézet hangsúlyozta azt is, hogy „csapdahelyzet” alakult ki, amelyben elengedhetetlen az Iszlám Állam terrorszervezet felszámolása Irakban és Szíriában, ugyanakkor a célzott hadműveletek intenzitásának erősödése további merényletekhez vezethet Európában. Azt írták: a migrációs hullám, amely azt eredményezi, hogy sok fiatal férfi érkezik Európába biztonsági ellenőrzés nélkül, katonai és ideológiai értelemben is összekapcsolja Európát a Közel-Kelettel. Az Iszlám Állam terrorszervezet ideológiája pedig befogadókra talál a „súlyos integrációs deficittel küzdő” nyugat-európai muszlim közösségekben. Ezzel kapcsolatban hozzátették: ezekben a radikális iszlamista körökben sok követője, támogatója és rajongója van Salah Abdeslamnak.

20:40 Szerda estig a következőt tudjuk a brüsszeli merénylőkről: 4-en lehettek, közülük 3-an felrobbantották magukat, a negyedik szökésben van. A Zaventem repülőtéren hárman robbantottak: Ibrahim el-Bakraoui 29 éves belga-bahamai kettős állampolgár, a 25 éves, szintén belga Najim Laachraoui (mindketten öngyilkos merénylők), valamint egy ismeretlen, szökésben lévő férfi. A Maelbeek metrómegállónál pedig Khalid el-Bakraoui 27 éves belga állampolgár robbantotta fel magát. A három megnevezett terroristát régóta ismerték a hatóságok. A portréjukat itt találják: >>>

20:20 Az el-Bakraoui fivérek egyik szomszédja nyilatkozott az AP hírügynökségnek. Elmondta, hogy kedden, a merényletek reggelén két férfit látott, amint nehéz csomagokat cipeltek reggel fél nyolckor. A két férfiért egy taxi érkezett, a sofőr kinyitotta a csomagtartót, és próbálta megfogni a csomagot, de az egyik férfi érte nyúlt, mondván, „ne, majd én” – írja az Index.

20:10 A korábban ismertetett számoknál jóval többen sebesültek meg a keddi robbantásokban. Maggie de Block belga egészségügyi miniszter közlése szerint a több mint 300 sérült közül még 150 embert ápolnak kórházakban, 61-et intenzív osztályon. A sebesültek – akik több mint 40 országból származnak – közül 4 ember személyazonosságát nem sikerült megállapítani, ők kómában, illetve mesterséges kómában vannak.

20:08 Újabb részletek derültek ki Ibrahim el-Bakraoui, az egyik zaventemi robbantó törökországi letartóztatásáról. A The Guardian egy török terrorelhárítási szakértőre hivatkozva azt írja, El-Bakraouit egy héttel azután tartóztatták le tavaly júniusban, hogy megérkezett Európából Antalyába. Onnan Gaziantepbe utazott tovább (a török–szír határhoz), itt fogták el, de a lap szerint nem konkrét titkosszolgálati értesülés alapján, hanem azért, mert egy rendőrségi nyomozás során külföldi fegyveres csoportokkal összefüggésben felmerült a neve. Letartóztatása után – saját kérésére – Hollandiába toloncolták ki, és értesítették a belga, illetve holland hatóságokat.

19:55 Eredetileg húsvéthétfőre tervezték a brüsszeli merényletsorozatot, amit Salah Abdeslam múlt pénteki elfogása miatt hoztak előbbre – jelentette a Conflict News.

19:50 Nem tisztázott, hogyan került a tavaly Törökországban elfogott terrorista Belgiumba. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában jelentette be, hogy a keddi brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét a török rendfenntartó erők Gaziantep városnál elfogták, majd 2015 júniusában kiutasították az országból „Törökország tavaly július 14-én jelentést küldött az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet külföldi állampolgárságú harcosának kitoloncolásáról a belga hatóságoknak, de mivel azok nem tudták kimutatni a csoporthoz fűződő kapcsolatát, figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést, és később szabadon engedték a férfit” – idézte Erdogant az MTI. Erdogan hozzátette: a férfit saját kérésére Hollandiának adták ki, s a fogadó állam szintén kapott tájékoztatást a terrorista kilétéről. A török államfő ugyanakkor azt nem pontosította, miként került a kitoloncolt személy Hollandiából Belgiumba.

19:45  A legfrissebb adatok szerint a keddi terrortámadásokban összesen 31 ember vesztette életét, 270-en megsebesültek. Az áldozatokról folyamatosan szivárognak az információk: >>>

19:35 Állítólag januárban egy soproni kávézóban felismerték a tavaly novemberi párizsi terrortámadások egyik főszervezőjét. Salah Abdeslam – akit pénteken fogtak el Brüsszelben – ezek szerint háromszor is járhatott hazánkban tavaly ősz óta. Részleteket itt olvashatnak: >>>

19:25 A belga szövetségi főügyész délután bejelentette, hogy a két zaventemi robbantó egyike Ibrahim el-Bakraoui, akinek a testvére, Khalid egy metróállomáson robbantotta fel magát. Frédéric Van Leeuw elmondta, a hatóságoknak még nem sikerült azonosítani az Ibrahim el-Bakraouival együtt érkezett, a repülőtér kamerái által rögzített másik két embert, akik közül az egyik felrobbantotta magát, a másik pedig feltehetőleg elbizonytalanodott és elmenekült. A sajtó korábban arról számolt be, hogy a novemberi párizsi terrortámadások miatt is keresett Najim Laachraoui volt az, aki elmenekült a repülőtéren, azonban ezt nem erősítették meg a hatóságok.

19:10 Március 26-ig nem fogad és nem indít repülőjáratokat a brüsszeli Zaventem repülőtér – írja a The Guardian.

18:45 Ibrahim El Bakraoui volt az a terrorista, akit tavaly nyáron elfogtak a török–szír határon – jelentette a BBC. El Bakraouit – a török elnök korábbi bejelentése szerint – átadták a belga hatóságoknak, akik azonban nem találtak terrorista kapcsolatot, ezért a török figyelmeztetés ellenére szabadon engedték. Ibrahim a Zaventem repülőtéren robbantotta fel magát kedd reggel. 

Ibrahim nem szerepel az Interpol körözési listáján, ellentétben testvérével, Khaliddal, akit tavaly ősz óta köröztek terrorgyanú miatt.

18:30 Az Interpol körözési listája szerint Khalid el-Bakraoui 27 éves, belga-bahamai kettős állampolgár. Brüsszelben született, franciául és arabul beszél. Az Interpol szerint Belgium terrorizmus vádja miatt keresi – a New York Times szerint már 2015 augusztusa óta.

18:15 Hatalmas sorok alakultak ki Brüsszel központi pályaudvaránál. A Gare Centralnál az utasok poggyászait átvizsgálják, ezért akár félórás sorban állásra is lehet számítani kell.

18:10 A belga és más nyugati titkosszolgálatok is pontos figyelmeztetést kaptak előre a brüsszeli merényletekről – írja a Háárec izraeli lapot szemlézve az Index. A lap szerint nagy bizonyossággal tudtak róla, hogy terroristák támadást terveznek a közeljövőben a reptéren és az egyik metróvonalon. A támadásokat Rakkában, az Iszlám Állam szíriai központjában tervezték meg. A merényletsorozatot végrehajtó terrorista sejt köthető a tavalyi novemberi párizsi támadásokat elkövető sejthez – értesült a Háárec.

18:00 Barack Obama amerikai elnök Buenos Airesben azt nyilatkozta: addig üldözik az Iszlám Államot, amíg ki nem űzik Szíriából, Irakból, s „amíg meg nem semmisítjük teljesen”.

17:50 Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint az egyik brüsszeli merénylőt még június 15-én elfogták Törökországban és kiutasították Belgiumba – írja az AFP hírügynökségre hivatkozva a Conflict News.



Erdogan azt állítja, Belgium semmibe vette a figyelmeztetésüket, miszerint az elfogott férfi az Iszlám Állam harcosa, és később szabadon engedték. A Reuters szerint viszont Hollandiának adták ki a terroristát, saját kérésére.

A hírből nem derül ki, melyik merénylőről van szó. A New York Times szerint a metrónál robbantó Khalid el-Bakraouit az Interpol már tavaly augusztus óta körözte.

17:45 A brüsszeli események is azt mutatják, hogy az uniós tagállamok titkosszolgálati együttműködését hatékonyabbá kell tenni – véli Szalai Máté és Wagner Péter kutató a Külügyi és Külgazdasági Intézet által az MTI-hez eljuttatott gyorselemzésben. A szakértők szerint Belgium az európai dzsihadista aktivitás egyik gócpontjává vált, mégsem sikerült megtenni a kellő lépéseket a terrorista sejtek felszámolásáért. Az elemzők kiemelik: a 2015. novemberi párizsi és a mostani brüsszeli merényletek az Iszlám Állam stratégiaváltását jelenthetik, hiszen az elsődleges szerepet a toborzás helyett a terrorakciók vették át. Emögött az Iszlám Állam szíriai és iraki visszaszorulása állhat. Arra is kitérnek, hogy a párizsi és a brüsszeli merénylet eltér az elmúlt években Európában végrehajtott terrorista akciók által körvonalazott trendektől. Mindkét akció komoly előkészítést és belső kommunikációt feltételez, amely korábban nem volt jellemző. A brüsszeli merénylet öt nappal a párizsi merényletek egyik főszervezőjének tekintett Salah Abdeslam elfogása után történt, de a nyilvánosságra került információk szerint az akció nem értelmezhető az Iszlám Állam bosszújaként.

17:40 Este 7 órától ismét lezárják a brüsszeli metrót – jelentette a belgiumi Krízisközpont.

17:35 A Fidesz szerint az MSZP folyamatos ellenkezése ellenére a magyar kormány eddig meg tudta védeni a magyar határokat és a magyar emberek biztonságát. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta: ha a szocialistákon múlna, Magyarország tele lenne potenciális terroristával. A nagyobbik kormánypárt és a Kormányzati Tájékoztatási Központ ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke és Harangozó Tamás, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke sajtótájékoztatón azt mondták, Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs szerdai ülése után elismerte, hogy kormánya jelenleg nincs felkészülve egy magyarországi terrortámadásra. Hozzátették: ebből nem következhet, hogy a kormányfő ismét megpróbálja „átnyomni” a parlamenten az egyszer már megbukott, a terrorveszélyhelyzethez kötődő alaptörvény-módosítást.

17:20 A Magyar Honvédség rendész járőrei a főváros kiemelt jelentőségű pontjain folyamatosan járőröznek, hogy adott esetben biztosítani tudják az azonnali reagálás lehetőségét – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel. A honvédség felkészült, hogy tűzszerész, különleges műveleti, kutató-mentő és egészségügyi alakulataival részt vegyen az ilyen helyzetek megoldásában – tették hozzá. Szerda délelőtt a Belügyminisztériumban összeült az Operatív Törzs is, áttekintették a biztonsági helyzetet, és meghozták a szükségesnek ítélt intézkedéseket. A tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: Magyarország a határokon minden biztonsági intézkedést fenntart vagy egy fokozattal megemel; fenntartják a kettes terrorfokozatot és a Terrorelhárítási Központ teljes riadóját, fokozott rendőri készültséget rendeltek el Magyarország egész területére, valamint továbbra is érvényben tartják a migrációs válsághelyzetet. Hozzátette: a lakosság mindebből azt tapasztalja majd, hogy sok rendőrt fog látni, valamint bizonyos helyeken páncélozott eszközöket is. Az utcákon járőröző katonai rendészekkel lehet majd találkozni, és a hatóságok figyelik „az információ továbbítására használatos eszközöket”. A miniszterelnök azt kérte, hogy a lakosság fogadja türelemmel az intézkedéseket, és működjön együtt a hatóságokkal.

17:15 Rendkívüli tanácskozást tartanak csütörtök délután az EU bel- és igazságügyi miniszterei – jelentette be az EU soros elnökségét jelenleg betöltő Hollandia.

17:05 Az eddig ismerteken túl továbbra sincs hír újabb magyar sérültekről Brüsszelben, de a holttestek azonosítása és állampolgárságuk megállapítása még mindig folyamatban van – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel. A keddi brüsszeli merényletekben két magyar sérült meg, állapotuk stabil. A külügy tájékoztatása szerint a brüsszeli magyar nagykövetség konzuli osztálya az EU melletti állandó képviselettel szoros együttműködésben eddig csaknem hatvan, közvetlenül hozzájuk forduló magyar állampolgárnak nyújtott segítséget szállítással, tanácsadással, hozzátartozó felkutatásával vagy más segítő ügyeleti szolgáltatással. 

17:00 A brüsszeli merényletsorozat apropóján a Huffington Post kigyűjtötte a Nyugat-Európában elkövetett, legtöbb áldozatot követelő terrortámadásokat, 1970-ig visszamenőleg:

 Infographic: Victims Of Terrorist Attacks In Western Europe | Statista

16:35 Olaszországot nem fenyegeti kiemelt terrorveszély, de hatóságai minden szükséges biztonsági intézkedést megtettek a brüsszeli robbantásos merényletek után – mondta Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdán. A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápának a húsvéti programja nem módosul. A Corriere della Sera olasz napilap római kiadása szerint „páncélozott” az idei római húsvét: az olasz fegyveres erők és csendőrség páncélos járművei készenlétben sorakoznak a Colosseum körüli utcákban. A Szent Péter térre vezető sugárút több pontján is ellenőrzik a hívőket és turistákat, akik a térre is csak fémdetektoros ellenőrzés után tudnak bejutni. A fémdetektorok a Szent Péter teret övező oszlopcsarnokban állnak. (MTI)

Harmadik terrortámadását élte túl egy 19 éves srác

Mason Wells kedden a Zaventem repülőtéren volt, amikor a robbanás történt. Ez volt a harmadik terrortámadás az életében. Tovább a cikkre: >>>

16:20 Csütörtökön sem nyitják ki a brüsszeli Zaventem repülőteret.

16:15 Észak-Korea – két atomfenyegetés között – részvéttáviratot küldött a belga királynak.

Egy generáció vár arra, hogy lecsaphasson

Molenbeek radikalizálódása a hetvenes években kezdődött, amikor szaúdi pénzből konzervatív muzulmán iskolákat nyitottak a bevándorlók által lakott brüsszeli kerületben. A szegregáció, a szegénység és a kilátástalanság pedig évtizedek óta sodorja a radikálisok karjaiba a fiatalokat. Ma már az is az életét félti, aki a szélsőséges nézetek terjedése ellen próbál tenni.

Kőműves Anita cikke: >>>

15:24 Fülöp belga király és a felesége, Matilda királynő ellátogatott a Zaventemre leróni a kegyeletét a halálos áldozatok előtt.

14:41 Leeuw sajtótájékoztatóján valamelyest tisztult a kép a merényletsorozat eseményeit illetően. Eszerint a Zaventemen kedd reggel 7 óra 58 perckor robbant az első pokolgép a 11-es bejelentkezési pultnál, kilenc másodperccel később pedig a következő a 2-esnél az indulási zónában. Az egyik öngyilkos merénylő Ibrahim Bakraoui volt, akinek a testvére később, 9 óra 15 perckor a Maelbeek metróállomáson egy szerelvény kocsijában detonálta a magára erősített pokolgépet. Kedd este a schaerbeeki lakásban tartott házkutatás során 15 kilogrammnyi robbanóanyagot, 150 kilogramm acetont, detonátorokat és egy bőröndöt találtak tele szegekkel és csavarokkal.

13:39 A rendőrség egy lefoglalt számítógépen talált egy búcsúlevél-féleséget Ibrahim Bakraouitól, amely így hangzik: „Nem tudom, mit csináljak. Szökevény vagyok. mindenhol engem keresnek. Ha feladom magam, egy cellában fogom végezni” – hangzik a búcsúlevél.

13:32 A brüsszeli Schaerbeek negyedben tartott razziasorozat után bevittek valakit kihallgatásra, és vizsgálják, hogy lehetett-e köze a tegnapi terrorhoz, egy gyanúsítottat viszont alapos kihallgatás után elengedtek – árulja el a szövetségi főügyész.

13:27 Leeuw azt is megerősíti, hogy a tegnapi merényletsorozatban eddig 31 ember vesztette életét, de – teszi hozzá – az áldozatok száma még nőhet, mert több sérültet is válságos állapotban szállítottak kórházba. A sebesültek száma 270.

13:18 Frederic van Leeuw belga szövetségi főügyész most kezdi a sajtótájékoztatóját. Közlése szerint Ibrahim Bakraoui volt az, aki felrobbantotta magát a Zaventem repülőtéren, és Khaled Bakraoui a Maelbeek metróállomás merénylője. Megerősíti, hogy Laachraouit még nem kapták el. Az nem világos, hogy ki az a férfi, aki a bal szélen látható a biztonsági kamera felvételén. Leeuw róla nem beszél.

13:11 Charles Michel belga miniszterelnök a francia kollégával, Manuel Vallsszal és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével együtt koszorút helyezett el a maelbeeki metrómegállónál az áldozatok emlékére. „Megsebesíthetnek, de megfélemlíteni nem fognak” – írta később Juncker a Twitteren.

13:06 Michael Fallon brit védelmi miniszter egy konferencián elhangzó kérdésre úgy válaszolt, fennáll a veszély, hogy az Iszlám Állam végül atomfegyverre tesz szert.

12:54 Bezárták az Európai Bizottság közös gazdaságpolitikájáért felelős intézményének, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságnak az épületét, mert félő, hogy összeomlik a Maelbeek metróállomásnál végrehajtott merénylet miatt. A stabilitási tesztek már folynak.

12:43 Egy rendőrségi forrás is cáfolja, hogy Laachraouit kapták el.

12:27 A belga sajtó elkezdett visszakozni. a La Libre Belgique szerint nem Laachraoui az, akit elkaptak. hanem másvalaki, és a hírt eredetileg felröppentő Le Derniere Heure is azt állítja, hogy az első körben tévesen azonosították a férfit. Délután egykor az ügyészség sajtótájékoztatót tart.

12:23 A kommandósok éppen házkutatást tartanak egy anderlechti lakásban. A BBC Newsnight riportere, Warwick Harringtonegy szemtanúra hivatkozva azt írja, a lakásból két nőt vittek el.

12:10 A brüsszeli városvezetés biztonsági okokra hivatkozva felkérte a belga labdarúgó-szövetséget a Portugália elleni barátságos meccs elhalasztására, amely helyt is adott a kérésnek. A mérkőzést március 29-én tartották volna.

12:03 Délben a nemzeti gyász jegyében megtartották az egyperces néma csendet. A Bourse téren ováció követte a megemlékezést. „Éljenek a belgák!” – kiáltották többen.

Főhajtás az áldozatok előtt
Gyász
Vincent Kessler / Reuters

11:55 „Amikor terroristákra vadászunk, az adatvédelem legyen az utolsó, amivel foglalkozunk” – foglalt állást a vitában Thomas de Maiziere német belügyminiszter.

11:33: Laachraouit egy anderlechti pizzériában kapták el – írja egy flamand újságíró tweetjére hivatkozva a Guardian.

Najim Laachraoui
MTI/EPA

11:02 Laachraoui-t elkapták – jelentette a belga RTL. A terrorista csuklóján Anderlechtben kattant a bilincs. Hivatalos bejelentés még nincs. A Laachraoui-ról készített portrénkat ide kattintva olvashatják el.

10:38 Az RTBF közlése szerint a Bakraoui fivéreknek csak az egyike robbantotta fel magát a repülőtéren, a másik, Khaled a Maelbeek metróállomáson hajtott végre öngyilkos merényletet. Ez felveti a kérdést, hogy a biztonsági kamera felvételein ki a harmadik szereplő Laachraoui és Khaled testvére mellett.

10:31 A brüsszeli merényletsorozat enyhén kétségeket támaszt a jelenleg érvényben lévő repülésbiztonsági előírásokkal szemben. Manuel Valls francia miniszterelnök szerda reggel ennek kapcsán azt mondta, az Európai Parlamentnek már most áprilisban szavaznia kell egy utasadat-nyilvántartásról, a PNR-ről.

10:19 A terroristák három kocsit használtak a merényletsorozathoz, a taxi mellett egy Renault Clio és egy Audi S4 volt velük. Ez a miniatűr konvoj – rekonstruálja az eseményeket a Le Derniere Heure – először a zaventemi repülőtérre hajtott, ahonnan aztán az Audi nemsokára 3-4 emberrel továbbment. Rendszámtábla nem volt rajta, de úgy tudni, hogy egy 22 éves török férfié, aki 2015 áprilisában került a belga hatóságok látókörébe dzsihádista kapcsolatai miatt. A kocsikat keresik.

10:05 Továbbra is érvényben marad Magyarországon a kettes fokozatú terrorkészültség a brüsszeli merényletek miatt. Emiatt például sokkal több rendőr lesz az utcákon, a TEK pedig teljes riadókészültségben marad – jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök arról is beszélt, az alkotmánymódosítás is téma lesz a kormányülésen.

08:51 Ibrahim Bakraouit 2010-ben elítélték, miután Kalasnyikovval lőtt rendőrökre – írja a Le Derniere Heure honlapja.

08:42 Laachraoui láthatóan nem készült a halálra tegnap. Nem feketébe, hanem világosba öltözött, és nem volt a bal kezén olyan kesztyű sem, amely valószínűleg a csomagba rejtett pokolgép detonáló szerkezetét volt hivatott leplezni. 

08:36 Najim Laachraoui a harmadik zaventemi terrorista – írja a Sky News és egyelőre feltételes módban a belga média is. A DNS-minták szerint a 24 éves szíriai származású férfi készítette el a november 13-i párizsi merényletsorozathoz használt pokolgépeket és azokat a robbanószerkezeteket is, amelyeket tegnap Brüsszelben robbantottak fel. Laachraoui tavaly szeptemberben Salah Abdeslammal az oldalán Magyarországon is járt. Az osztrák határon megállították a kocsijukat, de álnéven utaztak, és sikerült meggyőzően előadniuk, hogy csak turisták, akik Budapestről átugranak megnézni Bécset.

08:13 Az ABC News America ad hírt a keddi terror egyik amerikai sérültjéről, egy Mason Wells nevű 19 éves utahi férfiról, aki kedden Brüsszelben már a harmadik merényletbe csöppent. Az elsőt még 2013 áprilisában úszta meg a bostoni maratonon, a másodikat 2015. november 13-án, amikor Párizsban volt a merényletsorozat alatt, tegnap pedig mindössze fél méterre a lábától robbant fel egy pokolgép. Az Achilles-ina elszakadt, néhány repesz fúródott a lábába, de túl fogja élni – mesélte az apja, Chad az amerikai televíziónak.

07:59 A két zaventemi öngyilkos merénylő egy testvérpár volt, a belga állampolgárságú Ibrahim és Khaled Bakraoui – hozta nyilvánosságra az RTBF csatorna. Ők láthatóak kesztyűben a biztonsági kamera tegnap reggeli felvételén. Ismert bűnözők voltak a maffiakapcsolataik miatt, de azt nem tudták róluk, hogy közük lenne a terrorizmushoz. Khaled álnéven bérelte azt a lakást, amelyben a múlt hét kedden a belga kommandósok razziáztak Salah Abdeslamot keresve.

Motozás a metró előtt
Christian Hartmann / Reuters

07:44 Ma reggel több brüsszeli metróállomás előtt is rendőrök vizsgálják át az utasok csomagjait felszállás előtt. Néhány állomás zárva van.

07:37 Érkeznek hírek arról, hogy evakuálják a toulouse-i repülőteret, de részleteket egyelőre nem tudni.

07:29 A belga kommandósok országszerte razziáznak, amióta az Iszlám Állam magára vállalta a felelősséget a keddi terrorért.

07:20 Brüsszel ma nem fogad és nem indít repülőjáratokat. Tegnap napközben még úgy volt, hogy a Zaventem ma reggel hatkor újra kinyit, de az időpontot este elhalasztották.

Állig felfegyverzett katonák szerda reggel a Zaventem repülőtéren

07:19 Egyre több részlet szivárog ki abból a vallomásból, amelyet a zaventemi terroristákat a repülőtérre vivő taxis tett. Eszerint a három férfi összesen öt csomaggal akart beszállni a kocsiba, csakhogy az utolsó végül nem fért be, ezért hátrahagyták. Ezt a pokolgépet rejtő csomagot kedden megtalálták abban a lakásban, ahonnan a terroristák útnak indultak.

07:11 Szerdán lezárva marad a Maelbeek metróállomás és a környéke is. A hatóságok mindenkit kérnek, hogy kerülje el Brüsszelnek ezt a részét.

07:03 Halálos áldozat személyazonosságáról hivatalosan először a perui kormány tett bejelentést. Adelma Tapia Ruiz 36 éves volt. Hat éve élt Brüsszelben a belga férjével és a két gyermekükkel, egy négyéves ikerpárral.

Gyász Brüsszelben
Gyász Brüsszelben
Stephanie Keith / Reuters

06:55 A Sky News nemrég 22 ezer, az Iszlám Államhoz tartozó dzsihadista adatait szerezte meg. A dokumentumok között 48 belga állampolgár neve is szerepel. Belgiumról feltűnően sokszor, 70 alkalommal tesznek bennük említést.

06:50 Egy hányingerkeltő húzás az Iszlám Államtól. A szíriai városban, Deir ez-Zorban a dzsihadisták cukorkát osztogattak gyerekeknek annak az „áldott támadásnak az örömére”, amely Brüsszelt érte kedden. A keddi angol nyelvű közlemény után szerda hajnalban az Iszlám Állam arab és francia nyelvű kommünikében is felelősséget vállalt a brüsszeli merényletsorozatért. „Ami következik, az még rosszabb és még keserűbb lesz” – fenyegetőznek a terroristák.

06:45 Az amerikai külügyminisztérium fokozott óvatosságra intette az Egyesült Államok európai országokban tartózkodó állampolgárait, akiknek az ajánlás szerint ébereknek kell lenniük sporteseményeken, turistaattrakciónak számító helyszíneken és éttermekben is.

06:40 A belga rendőrség új felvételeket tett közzé a zaventemi terroristákról, így arról a férfiról is, aki két társával ellentétben nem halt meg a kettős repülőtéri robbantásban. 

06:30 Jan Jambon belga belügyminiszter még az éjjel nyilatkozott a CNN-nek a hajtóvadászatról. elárulta, hogy a zaventemi támadás miatt körözött terrorista pokolgépe nem robbant fel a repülőtéren, és megerősítette, hogy a két társa öngyilkos merényletet követett el.

06:25 A világ nagyvárosai egymás után nyilvánították ki részvétüket az este belga nemzeti színekbe öltöztetett emblematikus épületekkel. Csak New York szúrta el egy kissé, ahol a World Trade Center tornyát a belga helyett a francia trikolórt idéző fényekbe öltöztették.

06:15  Belgium kezdeményezésére valószínűleg csütörtökön összeülnek az Európai Unió igazságügyi miniszterei – jelentette be Ard van der Steur, a holland szaktárca vezetője.

06:00 Keddi élő közvetítésünket ide kattintva érhetik el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.