galéria megtekintése

Tankokat küldenek, hogy elrettentsék az oroszokat

20 komment


Dési András

Megduplázza az Egyesült Államok szárazföldi hadserege az Európába gyakorlatra küldött egységeit. Az erősítés azt jelenti, hogy egész évben az öreg kontinensen fog tartózkodni egy négy-ötezer katonából, valamint 90-90 Abrams M1 harckocsiból és Bradley harcjárműből álló páncélosdandár. Ezt egy keddi telefonkonferencián jelentették be, amelyen Douglas Lute, az Egyesült Államok NATO-nagykövete beszélt az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereinek ma kez­dődő tanácskozásáról.

A Varsóban rendezendő júliusi NATO-csúcsot is előkészítő brüsszeli fórum egy héttel követi Ashton Carter amerikai védelmi miniszter bejelentését, miszerint az Egyesült Államok Barack Obama elnök utasítására 3,4 milliárd dollárral növeli az orosz katonai agresszió elrettentésére szánt katonai költségvetését. Az egy év alatt a négyszeresére növelt összeget a többi között arra költik, hogy rotációs alapon még több amerikai egységet hoznak Kelet-Európába gyakorlatokra, a Baltikumtól a Fekete-tengerig húzódó térségben még több hadgyakorlatot tartanak és még több előretolt hadfelszerelést raktároznak Nyugat-, valamint Kelet-Európában.

Amerikai és román harcjárművek az erdélyi Felsőtömösnél
Ovidiu Miscsik / Reuters

– Hogy elégséges-e a 3,4 milliárd dollár a XXI. századi szintű elrettentésre? Valószínűleg még többet kellene költenünk. Az USA a maga részéről komoly hozzájárulást tett, a júliusi NATO-csúcson a szövetségeseinkkel azt is megvitatjuk, hogy szerintük is szüksé­ges-e az elrettente­tési képesség további növelése – válaszolta ­Lute egy kérdésre. Ami az előretolt hadfelszerelést illeti, a Harvard Egyetemen végzett nyugalmazott altábornagy különbséget tett a válsághelyzetek kezelésére szolgáló, akár több dandár ­igényeit kielégítő hadieszközök, harcjárművek (Army Prepositioned Stocks, APS), illetve a kisebb egységek gyakorlatozására szánt hadfelszerelés (European Activity Set, EAS) között. Míg az új APS-eket Nyugat-Európában, a bármilyen irányú mozgatást lehetővé tevő közlekedési csomópontok közelében alakítják ki, az EAS-sekből jut Kelet-Európába is.

 

– Magyarország szintén jelöltország egy EAS-re, de arról nincs információm, hogy voltak-e már erről hivatalos tárgyalások. Az Egyesült Államok hat-nyolc országtól vár választ, pontosabban hivatalos meghívást – válaszolta lapunknak Lute, aki 2007–2013 között a Fehér Házban George W. Bush, majd Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadói csapatában töltött be fontos pozíciókat.

Abrams M1 harckocsik már korábban érkeztek a Baltikumba

Múlt szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államoktól nem érkezett formális megkeresés ebben a kérdésben. A magyar sajtóban azonban felbukkantak már hírek informális tapogatózásról, érdeklődésről. Kelet-­Európában EAS-eket egyelőre a Baltikumba, Lengyelországba és Romániába telepítenek. Lute szerint a hadgyakorlatokhoz szükséges felszerelés és harcjárműpark állandó (kelet-)európai tárolása semmilyen formában sem ütközik a NATO és Oroszország közötti együttműködést szabályozó, még 1997-ben Párizsban aláírt alapító okiratba.

A NATO védelmi minisztereinek találkozóját kihasználva amerikai kezdeményezésre külön tanácskozást tartanak az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalícióban részt vevő országok képviselői. Azt is megvitatják, hogy ­kérnek-e a ­NATO-tól segítséget, például AWACS légtérfigyelő gépeket. Lute szerint a Szíriában bevetett orosz légierő változatlanul nem az Iszlám Államot, hanem a damaszkuszi rezsim ellen küzdő felkelőket támadja. A lakott területeken végrehajtott orosz légi csapások – amellett, hogy megerősítik, helyzetbe hozzák Bassár el-Aszad elnök rendszerét és a hozzá hű erőket – még több szíriait kényszerítenek otthonaik elhagyására. Vagyis a Kreml politikája következtében tovább nő az Európára nehezedő migrációs nyomás.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.