galéria megtekintése

Kéne egy Balfour

3 komment


Aczél Endre

Soha nem kerültek a kurdok annyira közel bő évszázados álmuk, egy önálló állam megvalósításához, mint most. A tőlük most nem is távol élő zsidók hozzájuk képest most nem szólhatnak: nekik legalább van saját államuk. Csakhogy Izrael államát meg lehetett teremteni anélkül, hogy szuverén országok megcsonkultak volna – a Törökországban, Irakban, Szíriában és Iránban szétszóródott kurdok számára ez lehetetlen.

Mégis, miért mondhatom azt, hogy az önálló kurd állam nincs elérhetetlen messzeségben? Két oknál fogva. Az egyik, hogy Irakban máris létezik kurd autonómia, több is annál – gyakorlatilag teljes gazdasági-politikai önállóság. Szíriában a polgárháború mellékfrontján a kurd szabadcsapatok nemhogy csatát nyertek az Iszlám Állam (IS) ellen, hanem gyakorlatilag hatalmukba kerítették az egész török–szír határsávot, illetve annak a szír oldalát. Ma már közhelyszámba megy, hogy lenn a terepen a kurdokon kívül senki sem volt képes az IS gyilkos martalócainak ellenállni, igaz, ehhez kaptak a levegőből segítséget.

Érdekes, hogy csak az amerikaiak értékelték nagyra a kurdok hadi teljesítményeit. Maga Obama is megszólalt ebben az ügyben. Márpedig ha a kurdoknak ilyen érdemeik vannak, akkor kérdezem én, miért nem akad ezen a földön még egy Lord Balfour, aki ugyanúgy kinyilvánítaná a kurdok jogát egy nemzeti államhoz, ahogy a lord tette a maga elhíresült 1917-es nyilatkozatában a zsidók államalapítási jogáról?

 

A kérdés költői. A kurdok 70 százaléka Törökország déli-délkeleti tartományaiban él, a teljes török lakosság negyedét teszik ki (becsült számok). Erdogan kormánya kimondta ugyan a halálos ítéletet Bassár el-Aszad szír elnökre, benne van az IS elleni ­NATO-koalícióban is, de közel sem izgatja annyira Aszad (aki történetesen maga is elnyomta a kurd kisebbséget) vagy az IS, mint az a rettenetes vízió, hogy a törökországi kurdok egyesülnek iraki és szíriai meg még iráni testvéreikkel, és akkor ettől akkora ösztönzést kapnak a törökországiak, hogy le akarják majd szakítani az ország délkeleti, többségükben általuk lakott részét.

Ezt a török kormány a maga 600 ezres hadseregével soha nem fogja megengedni. Nem azért nem, mert Erdogan elnök nacionalista, hanem azért nem, mert a török állameszme Atatürk óta a 20-as évek elején erőszakkal kialakított status quón nyugszik.

Igaz, a törökországi kurdoknak ma már képviseletük van a parlamentben, a nyelvi és kulturális autonómia is él, de Erdogan rosszul politizál. A Kurdisztántól való hiszterikus félelmében nem akar különbséget tenni kurd radikálisok és mérsékeltek (PKK kontra YPG) között; nem integrál, hanem elidegenít, háborút hirdet ott, ahol béke kéne. Aszaddal sem tudott mit kezdeni, „ráfázott” az egyiptomi Muzulmán Testvériség támogatására, az ­izraeli szövetség felmondása se vezetett sehová. Ilyenformán nem tenném minden tétemet arra, hogy a kurdokkal mesterségesen előállított konfliktushelyzetnek számára hozadéka lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.