Ráadásul a távolság is az oroszoknak dolgozik: négy óra alatt képesek elérni az észt fővárost, míg Kelet-Közép-Európába tervezett gyors reagálású NATO-erők bevetéséhez 48 órára lenne szükség – vont mérleget az észt elnök, akinek szavai más észak-európai országok aggodalmait is tükrözik.
|
Kard ki kard – amerikai páncélosok az észt–orosz határ közelében március 22-én
Ints Kalnins / Reuters |
A Krím orosz bekebelezése, a kelet-ukrajnai válság kitörése után elsősorban ebben a régióban – mindenekelőtt Észtországban, Lettországban és Litvániában – tartanak egy lehetséges orosz katonai intervenciótól. Oroszország bebizonyította, hogy kész katonai eszközöket bevetni politikai céljai érdekében, még ha ezzel megsérti is a nemzetközi jogot – állapították meg a múlt héten Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország védelmi miniszterei.
|
Amerikai páncélos a NATO hadgyakorlatán a lengyelországi Bialystokban: akkor már inkább a jenkik?
Marcin Onufryjuk Agencja Gazeta / Reuters |
Moszkvában viszont hangoztatják: valójában a nyugati katonai-politikai blokk fenyegeti Oroszországot azzal, hogy egyre közelebb húzódik a határaihoz. És azt is gyakran ismételgetik, hogy az orosz lépésekben nem kell agressziót keresni. Ezt fejtegette egy rádióinterjúban Alekszej Puskov, az állami duma külügyi bizottságának elnöke is, aki kijelentette: nincs bizonyíték arra, hogy Moszkva támadásra készülne. Ám a nyugati elemzők sem elsősorban nyílt katonai akciótól, hanem a krímihez és a kelet-ukrajnaihoz hasonló forgatókönyv megvalósításától tartanak. Attól, hogy Moszkva az – Észtországban és Lettországban különösen jelentős – orosz kisebbség elégedetlenségére, sérelmeire hivatkozva „fű alatt”, hibrid hadviseléssel indít beavatkozást a balti országokban, amelyek parányi hadseregeikkel amúgy sem lennének képesek ellenállni a hatalmas túlerőnek.
Hárommillió kérdéssel támadták le Putyint
Putyin csütörtökön élő adásban, négy órán keresztül próbálta megválaszolni a neki feltett hárommillió kérdést. Többek között azt állította, hogy nincsenek orosz csapatok Ukrajnában, ráadásul szerinte az egész konfliktusért az ukránok a felelősek. Az elnök megizzasztásáról itt olvashatnak bővebben.
És ilyen beavatkozásra nem is lenne nehéz ürügyet találni. A térségben ellentmondásos az orosz kisebbség helyzete. Litvániában az 1991-es függetlenség után bárki megkaphatta az állampolgárságot, ha kérte, és előtte legalább két évig az országban dolgozott, élt. Lettországban viszont sokkal szigorúbbak a szabályok, és – bár az EU nyomására enyhítettek rajtuk – a 2011-es népszámlálás szerint a lakosok 83,5 százaléka volt egyben az állampolgára is az országnak, az ettől a lehetőségtől megfosztottak túlnyomó többsége pedig orosz nemzetiségű.
Egy tavalyi felmérés azt mutatja, az „ukrán forgatókönyvet” nehezebb lenne megvalósítani a balti régióban. Lettország és Litvánia oroszainak többsége számára Oroszország „történelmi haza”, inkább a kultúrához kötődnek, otthonuknak azt az államot tekintik, ahol élnek. Ráadásul az életszínvonal is magasabb, mint Ukrajnában.
Az elemzők szerint így sem lehet kizárni egy orosz beavatkozást, még akkor sem, ha az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkelye szerint a NATO bármely tagországát ért támadásra úgy tekint, mintha minden tagot érte volna az agresszió. E klauzula azonban a fegyveres beavatkozásra vonatkozik, és nem tudni, hogyan reagálna a szövetség egy belső viszály szításával kirobbantott konfliktusra. Yoel Sano, a BMI Research elemzőcég vezető munkatársa a Financial Times honlapján írt blogjában úgy véli: ezt aligha tekintenék fegyveres akciónak, sőt a NATO-tagok egy része egy nyílt orosz beavatkozás esetén is vonakodna a katonai válaszlépéstől, mert az kiterjedt hagyományos háborúhoz vagy akár atomfegyver bevetéséhez is vezethetne.
