galéria megtekintése

Hárommillió kérdéssel támadták le Putyint

6 komment

P. Cs.
NOL

Vlagyimir Putyin csütörtökön élő adásban, négy órán keresztül próbálta megválaszolni a neki feltett hárommillió kérdést. Többek között azt állította, hogy nincsenek orosz csapatok Ukrajnában, ráadásul  szerinte az egész konfliktusért az ukránok a felelősek, a háború az ő belpolitikai kudarcuk. Borisz Nyemcov meggyilkolását tragédiának és szégyennek nevezte.

Vlagyimir Putyin csütörtökön, több orosz tévécsatornán élő adásban közvetített televíziós fórumán cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a legutóbbi minszki tárgyalásokon ukrán kollégája, Petro Porosenko felajánlotta neki, hogy Moszkva „vigye”, azaz – a Krímhez hasonlóan – csatolja el a kijevi kormánnyal szemben álló kelet-ukrajnai területeket.  Putyin szerint ilyesmiről nem volt szó. A kelet-ukrajnai gazdaság helyreállításának fontosságáról beszéltek – mondta, és kifejtette: szerinte az ukrán kormányzat nem tesz ezért semmit, a Donyec-medence gazdasági blokád alatt áll, nem működnek a bankok, nem fizetik ki a szociális juttatásokat. Kijev maga taszítja el magától ezeket a területeket – hangoztatta az államfő, aki egy kérdésre válaszolva ismét határozottan azt állította, hogy Ukrajnában nincsenek orosz csapatok.

Az ukrán válságot Putyin nem az orosz Ukrajna-politika, hanem az ukrán belpolitika kudarcának tartja. Az embereknek elegük lett a szegénységből, a korrupcióból, az oligarchákból, kiutat kerestek, és azok felé fordultak, akik a legegyszerűbb választ kínálják, vagyis a nacionalisták felé, a nacionalista erők pedig ezt kihasználták – vélekedett. A szélsőséges nacionalizmus azonban elfogadhatatlan – mondta Putyin, aki ismét államcsínynek nevezte a tavaly februári kijevi hatalomváltást, és a minszki megállapodások teljesítését sürgette. Egy kérdésre felelve ugyanakkor egyértelművé tette: nem lesz háború Ukrajnával. „Abból indulok ki, hogy ez lehetetlen” – jelentette ki.

A minden évben megrendezett fórumra telefonon, sms-ben, videoüzenetben, az ország különböző régióiba kivezényelt tévétudósítók segítségével filmbejátszásokon lehetett kérdéseket feltenni.

 
A csaknem négyórás adás végére rekord mennyiségű, több mint hárommillió kérdés érkezett,

és időről időre a közönség soraiban ülők is lehetőséget kaptak a megszólalásra.

Putyin egyebek között azt hangsúlyozta, hogy az orosz gazdaság állapotának javítására kell felhasználni az ukrán válság miatt Oroszország ellen elrendelt nyugati szankciókat és a moszkvai válaszintézkedéseket. Ki kell váltani például az importtermékek jelentős részét, ami áremelkedéssel jár ugyan, de nő az orosz agrártermelés – közölte. Véleménye szerint nem lehet a szankciók közeli eltörlésére számítani, az Oroszországgal folytatott együttműködés visszafogása ugyanis politikai, stratégiai kérdés Moszkva néhány partnere számára.

Putyin hárommillió kérdést kapott
Mikhail Klimentyev / Reuters

Az orosz gazdaság teljesítménye a korlátozások miatt végül nem esett vissza olyan mértékben, mint ahogyan számítottak rá: márciusban az ipari termelés az egy évvel korábbi 99,4 százaléka, negyedévre vetítve pedig 99,6 százaléka volt – idézett néhány adatot Putyin.

„Stabilizálódott a rubel, mert túljutottunk a problémák csúcspontján, és mégis minden működik” – tette hozzá. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy – bár a bérek nőttek – az emelkedő, éves szinten 11,4 százalékos infláció miatt csökkentek a reáljövedelmek, és nőtt a munkanélküliség, megnyugtatásul azonban megjegyezte: 5,8 százalékos arányával ez még mindig kisebb, mint az eurózóna országaiban. Szavai szerint korrekciókra mindenképpen szükség lett volna a gazdaságban, hogy megteremtsék a növekedés alapjait, a bérek ugyanis gyorsabban emelkedtek, mint a termelékenység.

Putyin kisebb polémiába bocsátkozott a közönség soraiban ülő volt pénzügyminiszterrel, a máig az elnök szakértői testületéhez tartozó Alekszej Kudrinnal, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az államfő első elnöki időszaka 30 dolláros olajár mellett is 7 százalékos átlagos gazdasági növekedést hozott, míg most, amikor az olaj hordója átlagosan 70 dollárba kerül, másfél százalékos GDP-gyarapodás várható.

A szakember szerint nem korrekcióra, hanem új növekedési modellre van szükség, enélkül Oroszország lemarad a világtól. Putyin viszont válaszában arról beszélt, hogy az intézkedések abba az irányba mutatnak, amelyet a Kudrinhoz hasonló szakértők javasolnak. A recept világos: jobb légkört kell teremteni az üzleti vállalkozásoknak, a magánbefektetőknek, jobb hitelpolitikára és minden szinten hatékonyabb irányításra, sokirányú munkára van szükség – mondta, felsorolva néhány szerinte szükséges lépést. Ugyanakkor hozzátette: „nemcsak fej, hanem szív is kell, ha azt akarjuk, hogy az emberek bízzanak bennünk”.

Putyin „tragédiának és szégyennek” nevezte Borisz Nyemcov ellenzéki politikus két hónappal ezelőtti meggyilkolását, a nyomozók munkáját pedig hatékonynak minősítette. Másfél nap alatt kiderítették a gyilkosok kilétét, csak meg kellett keresni őket, igaz, kérdés, hogy voltak-e megbízóik, és, ha igen, sikerül-e megtalálni őket – mondta az elnök, aki külpolitikai kérdéseket is kapott.

Egyebek közt kijelentette: Moszkva azért áll újra készen arra, hogy egy 2007-ben kötött, de a végrehajtásában felfüggesztett szerződés alapján SZ-300-as légvédelmi rakétarendszereket szállítson Iránnak, mert álláspontja szerint Teherán megállapodásra törekszik az atomprogramjáról folyó tárgyalásokon, sőt a hírek szerint az egyezség már meg is született, csak a technikai részletek kidolgozása van hátra. Erre a védelmi fegyvertípusra ráadásul nem terjednek ki az ENSZ szankciós intézkedései – mondta Putyin.

Az államfőhöz néhány különös kéréssel is fordultak. Egy asszony például arra panaszkodott neki, hogy hiába könyörög nyugalmazott katonatiszt férjének, az nem akar kutyát. Putyint arra kérte, hogy, mint a hadsereg főparancsnoka, adjon utasítást a feleség óhajának teljesítésére. Az elnök azonban a parancsra nem volt hajlandó, csak helyeslően tolmácsolta az asszony kérését a makacs férjnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.