galéria megtekintése

Már nem kell EU-zászlót égetni a figyelemért

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 15. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Veszélyekkel is járhat a néppártosodás – állítja Novák Előd, a Jobbik alelnöke, aki szerint olyan nincs, hogy a stílus változása nem befolyásolja a tartalmat.

A Jobbik, amely saját definíciója szerint sokáig „nemzeti radikális” párt volt, újabban néppártként határozza meg önmagát, s a tapolcai időközi választáson elért győzelem után Vona Gábor pártelnök azt hangoztatta: eltökélt abban, hogy a néppárti folyamatot végigviszi a pártban. Már csak azt kell tisztázni, hogy a párt értelmezésében mi a különbség a kettő között. Mirkóczki Ádám szóvivő közölte, hogy alapvetően stílusbeli kérdésről van szó, és egy olyan stratégiáról, amely minden társadalmi réteget megcéloz. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a program lényeges elemeiben nem változott, a néppártiság inkább a méretre vonatkozik.

A tartalom továbbra is radikális, a stílus lényegesen mérsékeltebb

– jelentette ki.

 

Vona nem titkolta – sőt, természetesnek nevezte –, hogy a Jobbikban vita folyt az új stratégiáról. Novák Elődnek, a Jobbik alelnökének még most, a tapolcai győzelem után is akadnak kétségei. Egyik oldalról örömteli – kezdte Novák –, hogy a Jobbik nagy párttá vált. Ma már nincs szükség „harsány megnyilvánulásokra” ahhoz, hogy a Jobbik véleménye egy adott kérdésről megjelenjen a sajtóban.

Nem kell például uniós zászlót égetni, ha a Jobbik azt szeretné, hogy az EU-t bíráló nézetei nyilvánosságot kapjanak – utalt saját esetére Novák Előd. Hozzátette: nem magánakció volt, amikor egy jobbikos tüntetésen 2012-ben felgyújtott egy EU-zászlót –

a párt elnökségének jóváhagyásával tette, amit tett.

A Jobbik alelnöke ugyanakkor veszélyeket is lát a számára máskülönben ijesztően hangzó néppártosodásban. A stílus és a tartalom nem választható szét, ha változik az egyik, változik a másik is – mondta. Novák Előd erre már hónapokkal korábban, a jobbikos Alfahír portálon közölt terjedelmes írásában is felhívta a figyelmet.

Vona Gábor néppárti terveiben mások veszélyeket is látnak
Vona Gábor néppárti terveiben mások veszélyeket is látnak
Veres Viktor

Nem feltétlenül baj, ha változik a Jobbik stílusa, mondandója és politikája – folytatta az alelnök. Baj akkor van, ha a párt az elveit feladva, fontos ügyekben is a közvélemény elvárásaihoz igazítja álláspontját. Novák Előd nem sok esetet tud mondani, amikor ez megtörtént volna, de azért akad rá példa. A Jobbik ma már egyre inkább „politikailag korrekt” módon viszonyul az EU-hoz, nem követeli Magyarország kilépését az unióból.

Pedig – emlékeztetett rá az alelnök – a Jobbik régebben minden közleményét így jegyezte: „az EU-ellenes párt”. A Jobbik alapító nyilatkozatában ez áll: „Elfogadhatatlan számunkra az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár!” Kevesen tudják – jegyezte meg Novák Előd –, hogy a Jobbik alapító nyilatkozatát Vona Gábor írta.

Feltételezésünkkel szemben Novák nem ellenzi a Jobbik néppártosodását. Közlése szerint csak annyit akar elérni, hogy a szavazótábor növekedésével együtt a párt a „hitelességét is megőrizze”.

Orbán: A Fideszért tudok felelősséget vállalni

Demokratikus verseny volt húsz-egynéhány jelölttel, tudomásul kell venni és tiszteletben kell tartani a választók döntését – mondta Orbán Viktor Zalaegerszegen a Jobbik hétvégi győzelméről. Sajnálja, hogy az emberek inkább a Jobbiknak szavaztak bizalmat. „Mi más útvonalat javaslunk Magyarország számára, másként kötnénk össze Magyarországot Európával és a világgal, mint ahogy ezt a Jobbik tenné.”

Azt mondta, a Fideszért és a kormányért tud felelősséget vállalni, de hogy az emberek mit gondolnak és merre akarnak menni, „milyen érzések kavarognak a szívükben és milyen politikai döntést hoznak”, azért nem tud felelősséget vállalni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.