galéria megtekintése

Kiss-per: „Szabó” hatmillió eurót kért

5 komment


Fekete Gy. Attila

Kezd egy rosszul megírt krimire emlékeztetni a vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolt Kiss Ernő pere. Szerdán a bíróságon az ügyészség koronatanúja, Kocsis István elhatárolódott a védelmi szolgálat határozatától, amelyet pedig állítólag az ő bejelentésére hivatkozva írtak.

Kiss Ernő dandártábornok, az ORFK egykori bűnügyi főigazgatója azért áll bíróság előtt, mert – a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi nyilatkozatai és az ellene benyújtott vádirata szerint – felajánlotta Kocsis Istvánnak, az MVM Zrt. egykori vezérigazgatójának, hogy pénzért elsimítja az ügyet Polt Péter legfőbb ügyész és Pintér Sándor belügyminiszter segítségével. Kocsis István ellen azonban vádat emeltek, azóta már javában tart a pere a Kaposvárott.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A vád szerint Kiss Ernő már a Kocsis elleni nyomozás kezdetén tett olyan kijelentéseket, miszerint több százezer euró fejében a vezérigazgató számára kedvező fordulatot vehet az ügy, akár ártatlansága is kiderülhet. Később egy „Szabó" néven bemutatkozó ismeretlen férfi Kocsis ügyének egy másik vádlottjával azt közölte, ha fizetnek, jól alakul majd az ügyük, ha nem, akkor rosszul. „Szabó” hatmillió euróban határozta meg Kocsis kimenekítésének az árát. Kocsis és más tanúk vallomása, valamint az ügyben elvégzett többórányi telefon- és lakáslehallgatás anyaga alapján az ügyészség arra a következtetésre jutott, hogy valójában Kiss Ernő volt az, aki kilátásba helyezte, hogy el tudná intézni az ügyet, valójában ő állt „Szabó” mögött.

 

Kocsis István szerdán a bíróság előtt tanúként azt mondta, hogy „Szabó” – akit sem a Központi Nyomozó Főügyészség, sem a Nemzeti Védelmi Szolgálat, sem a rendőrség nem talált meg, bár nem is utal semmi arra, hogy komolyan keresték volna – keményen megzsarolta őt. Féltette az életét. Ennek ellenére vallomása szerint csak napokkal később tett bejelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen. Keresztes Imre főügyész hallgatta meg, de akkor még nem vettek fel jegyzőkönyvet, „hátha nem is komoly az ügy”.

Kocsis vallomásából nem derült ki, miért a Központi Nyomozó Főügyészségen tett bejelentést, s ha annyira félt, mint állítja, miért törődött bele, hogy végül is nem történt semmi az ügyben. Mivel akkor még semmi nem utalt arra, hogy az ügyben esetleg rendőr vagy volt rendőr is érintett lenne, a nyomozó főügyészségnek nem is volt illetékessége az ügyben.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Kiss Ernő állítása szerint ő valóban segített Kocsisnak és egyik vádlott-társának „ízekre szedni” a vádiratot, amiért 300 ezer eurót kért, de a végén csak 120 ezret kapott meg. Kocsis erről azt mondta: valóban megbízták Kiss Ernőt, hogy vegyen részt a védelmi stratégia kidolgozásában. Ő elégedett is volt a munkájával. Az OTP-részvényeinek elzálogosításával teremtette elő azt a mintegy másfél millió eurót, amiből Kiss honoráriumát rendezték volna. Hogy végül mennyi pénzt kapott Kiss, nem tudja, mert a pénzügyeket vádlott-társa intézte.

Kocsis tagadta, hogy ő valaha is olyan kijelentést tett volna, hogy kész lenne bárkit is megvesztegetni ügye elsimítása érdekében, és leszögezte, hogy Kiss tábornok sem ajánlott neki soha efféle megoldást. Továbbá: ő soha egy fillért sem adott Kiss tábornoknak. Ez utóbbi kijelentés azért érdekes, mert cáfolja a Nemzeti Védelmi Szolgálat számos hivatalos dokumentumban leírt állítását, miszerint Kocsis olyan információt hozott a hatóság tudomására, miszerint „több alkalommal adott át összesen egymilliárd forintot” Kiss Ernőnek, azon ígéretének fejében, hogy befolyásolni tudja az ellene folyó eljárást. Kiss védőjének és a bírónak a kérdéseire válaszolva Kocsis tagadta, hogy ő ilyet mondott volna.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Más hatósági dokumentumok hitelessége is megkérdőjeleződött azonban a bíróság előtt. Kocsis a védelmi szolgálattól kapott egy telefonnak álcázott lehallgató berendezést, amivel felvette az egyik Kiss-sel folytatott beszélgetést. Ám ennek a beszélgetésnek a leirata és a felvételen hallható szöveg számos ponton köszönő viszonyban sincs egymással.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.