galéria megtekintése

Alaposan átverték Merkelt

14 komment

D.A.

Thomas de Mai­ziere szövetségi belügyminiszter alaposan átverte Angela Merkel kormányfőt, s kancelláriaminiszterét, Peter Altmaiert. Mint kiderült, a menekültügyben keményebb vonalat képviselő CDU-s politikus a kancellár-pártelnök, illetve a menekültügyi koordinátor tudta nélkül rendelte el, hogy a szíriai menekültekkel szemben is érvényesítsék a dublini mechanizmust, azaz Németországból a szíreket is visszatoloncolhassák abba a tagállamba, ahol először az EU területre léptek.

Mint kiderült, De Maiziere már október 21-én arra szólította fel a nürnbergi székhelyű Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt (német rövidítéssel BAMF), hogy ismét alkalmazzák a szír állampolgárokra is a még augusztus végén felfüggesztett dublini eljárást. Két és fél hónappal ezelőtt azzal indokolták az európai megállapodás hatályon kívül helyezését, hogy ezzel felesleges munkától akarják megkímélni a BAMF ügyintézőit.

A német belügyminiszter szóvivője szerint az október 21-i utasításnak nem voltak gyakorlati következményei, lényegében semmi sem változott. Az amúgy is túlterhelt Görögországba ráadásul továbbra sem toloncolnak ki senkit,

ezt bírósági döntések is kvázi lehetetlenné teszik. A dublini eljárás lefolytatása – annak bizonyítása, hogy a menedékkérőt egy másik EU-tagállam már korábban regisztrálta, így a kérvény elbírálását is ott kell az adott személynek kivárnia – rendkívül hosszadalmas. Idén a német hatóságok pár száz esetben alkalmazták csak – írja a berlini Der Tagesspiegel.

 

Amikor szerdán robbant a hír, a CDU Bundestag-frakciója éppen ülésezett. De Maiziere azonnal szót kért, és magyarázni kezdte döntését. Ismét azzal érvelt, hogy szerinte a szírek esetében is különbséget kell tenni a genfi menekültügyi konvenció hatálya alá esők, illetve a kiegészítő védelemre szorulók között. A múlt héten a belügyminiszter már próbálkozott egy hasonló tartalmú különbségtétellel (javaslata szerint a nem a genfi konvenció hatálya alá eső szíriaiak csak egy évre kapnának tartózkodási engedélyt családegyesítési lehetőség nélkül), de ezt az indítványt Altmaier pár óra alatt lesöpörte az asztalról.

A német sajtó szerint a CDU-frakcióban igen éles és heves hangvételű vita folyt a menekültválság kezeléséről. De Maiziere-t – bár a 61 éves volt védelmi miniszter és ex-kancelláriafőnök nem egy lehengerlő szónok – lelkesen megtapsolták, míg az egységes álláspontot hirdető Alt­maiert kinevették, illetve hangosan tiltakoztak ellene.

Merkel nem bírálta az önjáró De Maiziere-t, és elkerülte a nyilvános vitát. Annyit mondott: ismerik a problémát, dolgoznak a megoldáson – jelentette a dpa.

Bármennyire is megpróbálják most Berlinben a De Maiziere által keltett viharok jelentőségét „csökkenteni”, jól látszik, hogy a német kormány komoly fordulatot hajt végre menekültügyben.

Merkel és De Maiziere. Dolgoznak a megoldáson
Merkel és De Maiziere. Dolgoznak a megoldáson
Hannibal Hanschke / Reuters

A korábban kitárt kapukat igyekeznek minél jobban becsukni, s ez a szíriaiakra is vonatkozik, akiknek Merkel pár hónapja még azt ígérte, hogy közülük senkit sem fognak elutasítani. Az is látszik, hogy a korábban a migrációs ügyekért felelős De Maiziere és a tőle Merkel döntése nyomán e feladatkört jó egy hónapja átvevő Altmaier között hatalmi harc dúl – ebben idővel a kancellár-pártelnöknek rendet kell vágnia.

Szijjártó eltemette a dublini rendszert

A dublini rendszer „halott”, mivel – kevés kivételtől eltekintve – senki sem tartja be a belépésre vonatkozó rendelkezéseit, emiatt a visszaküldésre vonatkozó szabályokat sem indokolt alkalmazni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó kiemelte, ha valaki elindul Szíriából Európába, akkor fizikailag kizárt, hogy először Magyarországon lépne be az Európai Unióba. Ezért Magyarországra egyetlen szírt sem indokolt visszaküldeni. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.