Nem biztos, hogy Radek Sikorski akkori lengyel külügyminiszternek igaza volt, amikor 2011-ben Berlinben azt mondta, nincs annál rosszabb, mint ha Németország tétlen.
Nos, Angela Merkel egyáltalán nem volt tétlen, amikor valósággal meghívta német földre a szíriai menekülteket, és ugyanazzal a mozdulattal fölfüggesztette azt az uniós szabályt, amely előírta, hogy a menedéket keresőknek ilyen irányú kérelmüket abban az uniós országban kell benyújtaniuk, ahová elsőnek belépnek. Elfogadom, hogy a kancellár az erkölcs parancsának engedelmeskedett.
Elfogadom tőle, hogy „az már nem az én országom, amelyik elkezd szabadkozni, hogy baráti jobbot nyújtott a veszélyben levőknek". Viszont azt is el kell fogadnom, hogy Merkel nem mérte fel, mekkora terhet rak országa nyakába. Ma már felfogja. A német közhangulat nyár és november között drámai változáson ment keresztül. A Willkommenkulturt, a Münchentől Hamburgig nyúló össznémet büszkeséget és örvendezést szkepszis, majd olykor nyílt ellenségesség váltotta fel, és politikai válságot robbantott ki. Nyilvánvalóvá lett, hogy Németország a menekültek hároméves ott-tartózkodását, a nagyon is elvárható „családegyesítést" (a férfi migránsok után jönnek a feleségek és a gyerekek), a menedéket keresők pénzbeli ellátását, elszállásolását etc. nem bírja el. Kivált úgy nem, hogy az unió keleti fele szinte semmilyen részt nem óhajt vállalni a terhekből.
A politikusok mentek a közhangulat után. Elsőnek Seehofer bajor miniszterelnök és testvérpárti (CSU) vezér szólalkozott össze Merkellel, mondván, állítsa le a migránsok beözönlését. Arra nézve nem volt ötlete, hogyan. Seehofer a fél évszázados CDU–CSU ikerpolitizálást látta a szakítás felé közeledni, amiről nekem csak annyi jutott eszembe, hogy a bajor erős ember akkor fogja leváltani Merkelt, amikor minálunk Semjén Zsolt Orbánt.
