A rendszerkritikus ellenzék legnagyobb erejévé vált a harmincas évekre Szálasi Ferenc nyilaskeresztes pártja. Csupa olyan ígérettel lépett fel, amelyet az emberek hallani akartak, és nem sajnálta az erőt a helyi mozgósításra sem. A pártvezér pályáját Karsai László rajzolta meg a Balassi Kiadónál nemrég megjelent könyvében.

Nincs nála elutasítottabb alakja a magyar történelemnek. Karsai László történész jóvoltából most már egy rendkívül alapos könyvünk is van róla.

Az Atv.hu egy olvasója szúrt ki a tatabányai megemlékezésen egy Szálasi Ferenc egykori pártjáéra nagyon hasonlító zászlót. A Jobbik az Index.hu-nak azt nyilatkozta, hogy ünnepségeik nyitottak mindenki számára.

A rendőrség információink szerint betiltotta Budapesten a szélsőjobboldal ünnepét, az úgynevezett kitörés – más néven a becsület – napját. Neonáci, hungarista és hasonló szervezetek végül magánterületen tartották meg rendezvényt.

Amikor beköszöntött 1945, két – folyton változó körvonalú – Magyarország létezett. Az ideiglenes kormánynak a harcoktól már alaposan feldúlt keleti országrésze és a Szálasi Ferenc uralma alatt álló, a harcokat épp akkor megszenvedő nyugati országfél. Mindkettőnek megvolt a maga politikától, vezérkaroktól erősen befolyásolt sajtója. Az újságírók egy része őszinte hitből írta, amit írt, a másik része félelemből, parancsra vagy megélhetést, karriert remélve – amint ez megtörtént már azelőtt is, azóta is sokszor.