A Kovács Dániel rendezte történet egy gyerekszobában játszódik, amelyet valamikor a múlt század hetvenes éveiben rendezhettek be. Akkorról ismerős a – darabban napnak képzelendő – félgömb alakú, narancssárga műanyag csillárbúra, akkorról való az ormótlan kazettásmagnó (amelyet majd az „udvari zenét” fogja szolgáltatni), és nagyjából akkoriban élte virágkorát a körtáras diavetítő (amellyel Astolfo idézi múltját). A szoba szegényes berendezését két műanyag szék képezi, amelyek játék közben az egyszerű ülőalkalmatosságtól a trónusig sokféleképpen használhatók; legfontosabb szerepük azonban az, hogy alátámasztást nyújtsanak a hegyeket és völgyeket megmintázó fakózöld filcpalástoknak, amelyek – változatos helyszínrajzú terepasztalokként, pici fákkal és pici hadseregekkel – a külső helyszínek megjelenítői.

Magyar thrillert meglehetősen elvétve láthatunk a hazai mozik műsorán. Dacára az elmúlt években történt, változó minőségű próbálkozásoknak (Gigor Attila A nyomozó, Daniel Young Szobafogság, Novák Erik Zuhanórepülés), a zsáner honi megteremtésének kísérlete mindeddig kudarcba fulladt. Köves Károly Krisztián Halálkeringője pedig mit sem változtat ezen a tényen.

Mostanra már el is felejtettük, hogy 1989–91 táján fontos [vagy akkor fontosnak tűnő] teoretikusok a történelem végéről értekeztek. Hiszen azóta a történelem mozgásán kívül szinte semmi mást sem érzékelünk. De a kritikai társadalomkutatás akkortól először új módon érzékelt válsága azért velünk maradt. Mindeközben viszonyunk a „kapitalizmushoz” megváltozott. Ha 1991-ben a magyar közvélemény 80% elfogadta azokat a változásokat, amelyek a gazdaságban a „kapitalizmus” irányába mutatnak, addig 2009-ben csak 46% állította ugyanezt PEW Survey, 1989).

Tódor János a Kritika 2010. januári számában megjelent írásában sajátos stílusban (értsd megalapozott érvek nélkül) kritizálja a Political Capital által a Magyar Antirasszista Alapítvány megbízásából készített Látlelet 2008 című tanulmányunk egyes, a hazai etnikai feszültségek erősödésének és a szélsőjobboldal erősödésének okait firtató megállapításait. 1 A szerző írásának meghatározó részében tanulmányunkból hosszan, annak egyes részeit nem is kommentálva idéz. Sőt, a Tódor János cikkéből kiemelt mondat is a Political Capital állítása („Az utóbbi egy évben a hazai nyilvános közbeszéd sok vonatkozásban a szélsőjobboldali értelmezés foglyává vált”). Ezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy a szerző egyetért a tanulmányban foglaltakkal. Pár bekezdéssel odébb ugyanakkor éles bírálat alá veszi egyes állításainkat.

A rangos hazai színházi fesztiválok sorában még meglehetősen fiatalnak számít az idén márciusban negyedik alkalommal megrendezett debreceni DESZKA Fesztivál. Zsenge kora ellenére szakmai berkekben is ugyanúgy növekszik a népszerűsége, mint a nézők köreiben. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a meghívott társulatok hajlandóak a piaci árnál alacsonyabban kínálni produkciójukat, a jegyek pedig jóval a fesztivál megkezdése előtt elkelnek. A szinte kivétel nélkül telt házzal játszott előadások mutatják, nem kellett sok idő ahhoz, hogy a DESZKA a maga közönségét is megtalálja.

Négy évvel ezelőtt, a választási kampány részeként, akciókutatást indítottam a blogtérben. Szombat és vasárnap kivételével feljegyzéseket tettem közre naponta, melyeket pár százan olvashattak naponta, s közülük tucatnyian kommentáltak. A politikai harc természetéből adódóan a kommentárok néha útszéli hangon szóltak, néha megértőek voltak. Két évig gyűjtöttem az anyagot, elemeztem a kommentárokat, majd az egészet elmondtam egy 2008 őszén tartott nemzetközi konferencián, melyet Nyiri Kristóf szervezett. Az előadás szövegét magyarul éppen a Kritika közölte 2009. júniusi számában, angolul ugyanabban az évben a konferencia előadásait bemutató kötetben jelent meg.