galéria megtekintése

Orbán veje kiszállt, vége is lett a sikerszériának

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 27. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Elnyerte a megbízást, de a szerződéskötés előtt visszalépett Mezőkövesd közvilágosítási hálózatának korszerűsítésétől az Elios. A nemrég még Orbán Viktor vejéhez kötődő cég szerint a korábbi pályázataik ügyében vizsgálódó OLAF és a Nemzeti Nyomozó Iroda eddig nem kereste meg.

A mezőkövesdi önkormányzat aláírta a kivitelezői szerződést a város közvilágítási hálózatát 250 millió forintból megújító Gomvill Kft.-vel. A társaság a tervek szerint októberre végez a munkával, amelynek eredményeként csaknem felére csökkennek a közvilágítás üzemeltetésének költségei – közölte az elmúlt héten a mezőkövesdi önkormányzat. Az azonban már csak a pénteki Közbeszerzési Értesítőben megjelent beszámolóból derült ki, hogy a pályázatot eredetileg nem az említett Gomvill nyerte, hanem az az Elios Zrt., amelynek nemrég még Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István volt az egyik tulajdonosa.

Mezőkövesd és az ő régi lámpái
Mezőkövesd és az ő régi lámpái
Bócsi Krisztián / Népszabadság/archív

Az Elios az utóbbi években sikert sikerre halmozott, sorra nyerte a települések közvilágításának korszerűsítésére kiírt pályázatokat. Tiborcz azonban április végén kiszállt a vállalkozásából, és azóta mintha a társaság addigi sikerszériája is akadozna. Eleinte úgy tűnt, a mezőkövesdi megbízást is simán hozza az Elios: a március végén kiírt közbeszerzést a cég nyerte, ám július 20-án visszalépett a szerződéskötéstől, így Mezőkövesd végül a második helyre rangsorolt Gomvillel írta alá a megállapodást egy nappal később.

 

A pályázaton amúgy több vállalkozás is indult, az ajánlatok 232,8 millió és 262,9 millió forint között voltak. Hogy az Elios ajánlata pontosan mennyiről szólt, az nem egyértelmű, a tájékoztatóból annyi derül ki, hogy az önkormányzat a 2569 LED-es világítótest telepítésével kapcsolatban eredetileg 259 millió forintos szerződéses értékkel számolt.

Hogy a pályázaton nyertes Elios miért lépett vissza és engedte át a megbízást másnak, az nem világos, a Közbeszerzési Értesítőben közzétett tájékoztatóban nincs indoklás,

és a társaságtól kapott tájékoztatás sem oszlatta el a homályt. Lapunk megkeresésére ugyanis az Eliostól azt a választ kaptuk, hogy: „Mivel a kérdésében érintett mezőkövesdi közvilágítás korszerűsítési pályázat még folyamatban van, így annak részleteiről a hatályos jogszabályok értelmében sajnos sem az Elios Innovatív Zrt., sem az eljárás más szereplője nem közölhet információkat.” Csakhogy a pályázat már lezárult, sőt a szerződést is aláírták az említett Gomvillel. Visszakérdeztünk a cégnél, hogy közlésüket miként kell értelmezni, ám választ eddig még nem kaptunk – ha megérkezik, arról is beszámolunk.

Az elmúlt héten az Elios többször is szerepelt a hírekben. Először hétfőn a DK-s Molnár Csaba számolt be arról, hogy hivatalos tájékoztatást kapott az Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF): feljelentése nyomán a szervezet vizsgálatot indított az Elios által elnyert közbeszerzésekkel kapcsolatban. A társaság a tavaly kiírt tizenöt közvilágítási pályázatból tizenkettőt hozott el. Az Elios így

összesen 3,9 milliárd forint értékű megbízáshoz jutott, amelyből 1,2 milliárd forint volt az unió által biztosított forrás –ezért vizsgálódik most az OLAF.

Egy másik ellenzéki párt, a PM viszont a hazai nyomozó hatóságokhoz fordult, melynek eredményeként csütörtökön arról számolhatott be: a Nemzeti Nyomozó Iroda a kifogásolt pályázatokkal kapcsolatban „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanúja miatt” indított nyomozást. A PM azután tett feljelentést, hogy a Direkt36 cikkéből kiderült, a közvilágítások korszerűsítésére kiírt önkormányzati tendereken úgy nyert az Elios, hogy 217 ezer forintot számlázott ugyanazért a lámpatestért, amely másnál csak 139 ezerbe kerül.

A vizsgálatokkal kapcsolatban is kérdeztük az Eliost, amelytől azt a választ kaptuk, hogy nincs tudomása arról, hogy az OLAF vagy más uniós szerv vizsgálná bármely közvilágítási projektjét.

Közlésük szerint semmiféle vizsgálatról nem kaptak hivatalos tájékoztatást, megkeresés, adatkérés nem érkezett hozzájuk.

Az Elios hosszan magyarázta: munkája magas színvonalú, s egyébként is csak akkor fizetik ki a megrendelők a céget, ha mindennel elégedettek. A céggel szemben megfogalmazott kritikák azonban egyáltalán nem a munka minőségéről szólnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.