galéria megtekintése

Világok közötti hidat épít a magyar sikercégek egyesülete

2 komment

Szabó György

A vállalkozói szemlélet, a pozitív vállalkozói attitűd erősítését tűzte ki szerteágazó programjai céljául a Bridge Budapest. Az egyesület alapítói, így a Prezi, a(z) Ustream, a LogMeIn és az NNG saját példáikon keresztül is szeretnék a fiatalokban tudatosítani, hogy Magyarországról indulva is lehet világsikereket elérni, illetve átlátható, becsületes módon is lehet és érdemes vállalkozni.

A két és fél éve létrejött egyesület vezetőjét, illetve a Bridge Budapestet alapító és működését finanszírozó cégek vezetőit, munkatársait a fővárosban, illetve az egyesület újságírói ösztöndíjprogramja jóvoltából San Franciscóban, Új-Delhiben és Tokióban kérdeztük motivációról, eredményekről és jövőképről.

Magyar startupok nyomában a világ körül

Nyolcrészes videosorozatunkban világsikert elért magyar startupokat, figyelemre méltó eredményeik hátterét, s a multikulturális környezetben végzett munka hatékonyságát igyekszünk bemutatni az alapítók és a cégek magyar dolgozói segítségével. Munkatársunk ezért a világot nyakába véve, San Franciscótól Új-Delhin át Tokióig személyesen látogatta meg a Ustream, a Prezi és az iGO-ról ismert NNG távoli irodáit. Cikkeink és videóink az általuk létrehozott Bridge Budapest Alapítvány jóvoltából készültek el.

–  Csomó frusztráció volt a gépezetben: nem értettük, miért van az, hogy vannak olyan világsikert elért, Magyarországról indult cégek, melyekben bizonyos értékek nagyon másként jelennek meg, mint a hétköznapi életben. Szeretnek az emberek náluk dolgozni, értelmes munkát végeznek, van értéke a teljesítménynek és a tudásnak. Eközben pedig nagyon sokan panaszkodnak körülöttünk, viszont nem mernek belevágni új dolgokba. Nagyon nagy a kontraszt e két világ között. A Bridge Budapest azért jött létre, hogy ezt a kontrasztot megpróbáljuk minimalizálni, és próbáljunk hidat építeni a két világ között, hogy legyen átjárás, s hogy ez a fajta teljesítmény- és tudáscentrikus világ minél több ember sajátja legyen – fogalmazott az alapítók indíttatásával kapcsolatban Pistyur Veronika, az egyesület vezetője.

 

– Az előbbiek miatt döntött úgy a Prezi, a(z) Ustream, a LogMeIn és az NNG, hogy ebbe energiát, időt és pénzt fektet. Ennek egyik eleme az az ösztöndíjprogram, amivel fiataloknak próbáljuk megmutatni a világ különböző pontjain, hogyan lehet globális sikert elérni, hiszen a globális piac maga is megmutatja, hogy a tudásnak és a teljesítménynek is van értéke, nem csak a kapcsolatoknak.

A Bridge Budapest ösztöndíjprogramjában eddig tizennégy fiatal ismerhette meg a magyar startupok nemzetközi helytállását testközelből, és idén még négy fiatal kap lehetőséget arra, hogy a Szilícium-völgybe, illetve San Franciscóba, egy ösztöndíjas pedig Dubaiba, Indiába és Japánba is eljusson.

– Négy területen tudunk tapasztalatokat, tudást mutatni és átadni. Ez a marketing, a sales, a fejlesztés és a dizájn. Az idei ösztöndíjprogramra huszonötszörös volt a túljelentkezés, ez egyébként nagyjából minden évben így volt eddig – mondta el Pistyur Veronika. – Ez a harmadik évünk, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy akik bejutnak az ösztöndíjprogramba, belőlük egy alumni épül, és azon túl, hogy ezt a lehetőséget megkapták, nagyon fontos számukra, hogy visszaadjanak másoknak is a megszerzett tapasztalataikból.

A Bridge Budapestnek az ösztöndíjon túl van egy másik fontos programja: Az első millióm története kifejezetten vállalkozókat szeretne megszólítani, és vállalkozókból szeretne egy értékalapú közösséget létrehozni.

– Van az a városi legenda, hogy soha nem szabad kérdezni az első millió történetét, mert az valahogy furán keletkezett. Mi azonban hiszünk abban, hogy ma már igenis vannak olyan vállalkozók, akiktől meg lehet kérdezni az első milliójuk történetét, hiszen büszkén vállalhatják azt. Azért vágtunk bele ebbe a programba, mert szerintünk nagyon számít, hogy az ország versenyképessége szempontjából milyen az az üzleti környezet, amiben élünk. 4,2 millió ember dolgozik ma a munkaerőpiacon, és ebből 3,8 millió, tehát majdnem a 90 százaléka üzleti vállalkozásokban. Egyszerűen mindannyian érintettek vagyunk, vagy azért, mert vállalkozóknak dolgozunk, vagy azért, mert magunk is vállalkozók vagyunk, vagy mert a hétköznapokban vállalkozókkal dolgoztatunk – mondta az egyesület vezetője.

Árvai Péter alapító, a Prezi CEO-ja szerint a példaképek a legjobb és legfontosabb eszközei annak, hogy az embereket rávegyék arra, hogy merjenek vállalkozni.

– Szeretnénk, hogy minél többen álljanak ki, mutassanak példát a saját történetükkel. Emellett az is fontos, hogy a tehetséges emberek számára fontossá tegyük Magyarországot, vagyis akik megvannak, ne menjenek el, illetve akár jöjjenek is ilyenek – hangsúlyozta a magyar sikercég vezetője. – A Bridge Budapest révén tévéműsorok, rendezvények, könyvek, ösztöndíjak jönnek létre azért, hogy inspiráljuk az embereket abban, hogy megértsék, igenis lehet Magyarországról világsikert építeni.

Dr. Fehér Gyula, a(z) Ustream alapítója kiemelte, céljuk az egyesülettel, hogy bátorítsák az itthoni potenciális vállalkozókat arra, hogy vállalkozzanak, illetve hogy személyes példáikon és mások példáin keresztül megmutassák, miért érdemes Magyarországon vállalkozni, illetve hogy igenis léteznek vállalható vállalkozások.

– Nagyon pozitívak a visszajelzések, és különböző felmérések is azt mutatják, hogy egyre többen ismerkednek meg magával a Bridge Budapesttel, a résztvevő cégekkel és főként az üzenettel, amit igyekszünk eljuttatni minél szélesebb körbe – tette hozzá Fehér Gyula.

A Bridge Budapest három éve, magyar startupok összefogásával kezdte meg munkáját.

– A fő üzenet, hogy igenis merj belevágni, bízz magadban, bízz a képességeidben, tudd azt, hogy azok a képességek, azok az ötletek, amik a fejedben vannak, igenis pénzt érhetnek – véli Bolesza Péter, az NNG korábbi fejlődő piacokért felelős alelnöke, aki Ázsiában segítette évről évre az ösztöndíjasokat.

Kollégája, Nagy Tibor key account manager is mentorként vesz részt a programban.

– Azt hiszem, hogy a Bridge Budapest tud abban segíteni, hogy talán egy kicsit kinyissuk azokat a kapukat, tágítsuk azt a szemléletet, amely most Magyarországon tapasztalható – fogalmazott kérdésünkre, hozzátéve: – Olyan lehetőségeket tudunk mutatni a jelentkező és résztvevő fiataloknak, amire máshol nincs esélyük.

Programokkal, ösztöndíjakkal, videókkal és kiadványokkal célozzák meg a fiatalokat.

– Az ösztöndíjprogramon és Az első millióm történetén kívül van még egy nagyon lényeges programunk, ami fiatal vezetőket szólít meg. Ez a Bridge Builders, melyet azért hoztunk létre, mert úgy gondoljuk, fontos, hogy párbeszéd jöjjön létre azon fiatal vezetők között, akik az országért dolgoznak és már sokszorosan bizonyították, hogy nagyon komoly teljesítményt és tudást tettek le az asztalra – osztotta meg lapunkkal Pistyur Veronika, az egyesület vezetője. Hozzátette, úgy tapasztalták, hogy ez a párbeszéd eddig valamiért nem jött létre. Szerettek volna nekik segíteni abban, hogy elinduljon valamiféle együttműködés, közös gondolkodás az ország jövőjével kapcsolatban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.