galéria megtekintése

Nemzeti öngól

3 komment

Tibor Tamás

Miért éppen az öngólra ne használhatnánk ezt a napjainkra már teljesen elkoptatott, lejáratott jelzőt? Kifejezőbb, elegánsabb, mint például a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, a Nemzeti Éléskamra Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Nemzeti Alkalmazkodási Központ, a Nemzeti Ménes Kft., a Nemzeti Fajtajegyzékről nem is szólva. Tudomásul veendő, hogy az állami, magyar, országos, központi szavak nem kívánatosak. Nemzetietlenek.

Aki a cím alapján azt reméli vagy attól tart, hogy a fociról lesz itt szó, ne reméljen, ne tartson. Javaslom is, hagyjuk békén a magyar labdarúgást néhány hónapig. Örüljünk, ábrándozzunk, biztassunk, szurkoljunk, hogy sikeresen, de legalább elfogadható módon szerepeljen – természetesen nemzeti – tizenegyünk az Európa-bajnokságon.

A Nemzeti (mi más lehetne!) Egységes Tanulói Fittségi Teszttel felmért, több mint félmillió felső tagozatos és középiskolás teljesítményéről essék itt szó. A szakembereknek rendkívül sokatmondó, kilenc részmutatóra kiterjedő – a Magyar (miért nem nemzeti?) Diáksport Szövetség elemzéséből származó – megállapítások alapján csak a lehangoló összegzésre szorítkozom. A 10-18 évesek a kor előrehaladtával fokozatosan, megállíthatatlanul pottyannak ki az ún. egészségzónából (a benne lévő fiúk aránya 73,1 százalékról 46,6 százalékra, a lányoké 67,5 százalékról 26,4 százalékra süllyed). Ezzel arányosan nő a fejlesztésre vagy fokozott fejlesztésre szoruló diákok száma. Elkeserítő az elhízott, állóképességi problémákkal, izomgyengeséggel, a kellő hajlékonyság hiányával küszködők tömege. Ezen csak az iskolai testnevelés, a diáksport fejlesztésével, hatékonyságának növelésével lehet változtatni.

 

Sajnos a hálószaggató nemzeti öngól ezen a pályán esett. Paradoxonként is értelmezhető, hogy a voluntarista módon, a kellő fokozatosság mellőzésével és feltételek nélkül elrendelt mindennapos testnevelés bevezetésével követték el ezt. A több osztállyal zsúfolt tornatermekben és az iskolafolyosókon zajló foglalkozások, az utált iskola körüli futások enyhén szólva nem növelték a testedzés népszerűségét a diákok körében. Az óraszám növelése kontraproduktív módon a korábban a testnevelési órákat kedvelőkben is számos esetben ellenérzéseket váltott ki. Hozzátehetjük, a tantestületek többségében is.

Az elhibázott, előkészítetlen, a körülményeket jól ismerő szakemberek észrevételeit, javaslatait semmibe vevő „frontális támadás” odavezetett, hogy a napjainkban már elkerülhetetlen tananyag- és óraszám-csökkentés egyik társadalmilag kipécézett területe az iskolai testnevelés. A melléfogásainak beismerésére képtelen hatalom persze hallani sem akar erről. Testnevelő tanár létemre a rugalmas visszavonulást ajánlom. Gomboljuk újra a mellényt! Első intrádára az alsó tagozatban, felmenőrendszerben, lépésről lépésre teremtsük meg a vonzó, élménygazdag mindennapos testnevelés személyi-tárgyi-létesítményi feltételeit. Ahol ezek már most is adottak, ott, de csak ott legyen heti öt testnevelésóra. A többi helyen központi anyagi támogatással és egyéb ösztönzőkkel célszerű elérni a megfelelő körülmények, a sportos légkör mielőbbi kialakítását. Az idősebbek számára maradjon a három testnevelésóra, de emellett lehessen önkéntes alapon fakultatív és diáksport-foglalkozásokon részt venni. Akár a hétvégeken is. Tiszta, karbantartott iskolai sportlétesítményekre, sporteszközökre és mindenekelőtt tisztes díjazással foglalkoztatott – akár nyugdíjas – tanárok, edzők, sportszervezők közreműködésére lenne szükség. Úgy is mondhatnám, több pénzre. Ez az összeg előteremthető a sport költségvetéséből, amennyiben a hivatalos kinyilatkozásoknak megfelelően történik a sportra fordítható állami támogatások felosztása, felhasználása. A valóságban azonban üresen kongó stadionokra, megalomán projektekre, irreális juttatásokra folynak el az adóforintok. Például szinte senki, még az Európai Bizottság sem kifogásolná, ha az ún. taopénzeket kizárólagosan az iskolai sportra fordítanánk.

Befejezésül egy beszédes példa. Miközben, mint kés a vajban – ha szükséges, kivételes eljárások bevetésével, többletmilliárdok biztosításával – halad a központi uszodamonstrum kivitelezése, a stadionok felhúzása és rekonstrukciója, mostohagyerekként kezelik az annak idején nagy garral bezengett tanuszoda-beruházást. A 22-23 tanuszoda összesen 6-7 milliárd forintba kerül, megvalósításuk mégis többéves csúszásban van. Ezzel szemben a 2017-es vizes világbajnokságra beígért Dagály uszoda rohamtempóban készül, bekerülési költsége pedig már átlépte a félszáz milliárdot. Rémlátomásom, hogy a parlament előtt sorra kerülő óriásműugrás világszenzációt ígérő, zavartalan lebonyolítása érdekében a Dunát is elterelik majd. Még nem tudjuk, mennyiért. A kivitelezőre ugyanakkor lenne fix tippem. Azt viszont éppen a Magyar (még nem nemzeti?) Úszó Szövetség felméréséből tudjuk, hogy tízéves gyerekeink mintegy harmada, a magyar felnőttek ötöde képes csak vízbiztosan úszni.

Tudom, demagóg vagyok.

A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke, testnevelő tanár

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.