galéria megtekintése

Őket ütötte ki legjobban a KDNP mániája

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 21. számában
jelent meg.

9 komment


Batka Zoltán
Népszabadság

Legsúlyosabban a plázákat érintette a vasárnapi zárva tartás. Vagy be kellett zárniuk, vagy csak a mozi miatt tartanak nyitva – félházzal, mintha nemzeti ünnep lenne. Aki nyitva tart, az a mozi mellett csak a vendéglátósok miatt teszi, a vasárnapi vásárlók átlagosan harmada pedig eltűnt a házakból – derül ki a Népszabadság körkérdéséből.

A vasárnap is nyitva tartó plázák voltaképpen már jóval a március közepén életbe lépő tilalmat megelőzően felkészültek. A mostani vasárnapok olyanok, mint egy átlagos nemzeti ünnep forgalma – mondták el több bevásárlóközpontnál is –, nemzeti ünnepből meg eddig is volt elég, hogy begyakoroljuk, hogy kell ilyenkor csökkentett üzemmódban működni.

Hét közben akciókkal, vasárnap ingyenes parkolással, családi programokkal csábítják az embereket azok a plázák, amelyek a KDNP ötlete nyomán fél éve bevezetett vasárnapi zárva tartást követően sem zárták be kapuikat vasárnap. Jó okuk van rá: a korábbi vasárnapi látogatottságuk 30-40 százalékát bukták – derült ki a plázaüzemeltetőknek feltett körkérdésünkre kapott válaszokból.

Folyosó a Lurdy Házban. Szomorúbb vasárnap
Folyosó a Lurdy Házban. Szomorúbb vasárnap
Kurucz Árpád/ Népszabadság

 

A Mammut Bevásárlóközpontnál elmondták: a kedd és csütörtök közötti időszakban az akcióknak köszönhetően kicsit erősödött a forgalmuk, ám ez csak részben ellensúlyozta a vasárnapi kiesést. Igaz, esetükben a forgalomcsökkenéshez hozzájárulhat a Széll Kálmán tér elhúzódó felújításával együtt járó közlekedési káosz is.

A jelek szerint a fővárosban volt nagyobb a visszaesés.

A Duna Plazát és a Debrecen Plazát is üzemeltető Klepierre-nél elmondták: legfrissebb adataik szerint a Duna Plazánál 64 százalékkal, míg a debreceni háznál csak 34 százalékkal csökkent a vasárnap is betérők száma március közepéhez képest. A kormány intézkedése csak a 200 négyzetméternél nagyobb eladóterű kiskereskedelmi üzleteknek tiltotta meg a vasárnapi üzemet, s ez vonatkozott a plázákra is.

A házakban kialakult az az abszurd helyzet, hogy a nagyobb üzleteknek le kellett húzniuk a rolót, ám a kisebbek, a vendéglátósok és a mozik nyitva maradhattak. A törvény megszavazása után a bevásárlóközpontok számára nyitott kérdés volt, hogy ez utóbbiak miatt megéri-e kinyitni. Hiszen a rezsi attól függetlenül fizetendő, hogy hány üzlet nyit ki.

– A március tizenötödikét követő első két-három vasárnap nyitva tartottunk kísérletképpen – mondta el Gyalay-Korpos Gyula, az öt bevásárlóközpontot, köztük a fővárosi és a szegedi Árkádokat és a Debrecen Fórumot üzemeltető ECE Projektmanagement Kft. ügyvezető igazgatója –, de tekintettel arra, hogy a mi egységeinkben nem működik mozi, és alig vannak 200 négyzetméternél kisebb, családi üzemeltetésű boltok, úgy döntöttünk, hogy nincs értelme nyitva tartani az épületeket.

A legtöbb házban az üzemeltetők és a bérlők közösen döntöttek. Ahol mozi és nagyobb vendéglátóegység is üzemel, ott jellemzően az a döntés született, hogy nyitva tartanak. Balogh Attila, a Lurdy Ház kereskedelmi igazgatója szerint igazából fel sem merült, hogy a nonstop fitnesztermet, mozit, éttermet, játszóházat kínáló házat bezárják. Ám még a sok szolgáltató ellenére is

a korábbi 45-60 százalékára esett a vasárnapi látogatottságuk.

Érdekes mód a legtöbb helyen a bérlők tudomásul vették, hogy az üzemeltetők feje felett a politikusok döntöttek a vasárnapi bezárásról és így a bevételeikről is. Igaz, az intézkedést követően okozott konfliktusokat, hogy az üzemeltetők a kevés számú kis – javarészt vendéglátós – üzletre próbálták terhelni a vasárnapi rezsit, ezért ők végül az ily módon megnövekedett költségeik miatt támogatták a bezárást. Sok helyütt ma is tárgyalnak arról – nem sok eséllyel –, hogy a bérleti díjat arányosan csökkentsék.

A kis üzletek a területet ismerők szerint ezt nem mindig forszírozzák, hiszen az utóbbi fél évben más okok miatt növekedett a forgalmuk, s végső soron a munkabérköltségek is csökkentek valamelyest. A bérleti díjak terén azért sem igazán érte meg csatázni, mert a házak és a bérlők az utóbbi időben sok ilyen meccset vívtak már. Ezek eredménye többnyire az volt, hogy azonos árért némi extra szolgáltatást adtak a bérlőknek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.