galéria megtekintése

Rendhagyó hanuka: Hóman szobra ellen tiltakoznak

22 komment


Czene Gábor

A hanuka utolsó napján a székesfehérvári Bartók Béla téren, Hóman Bálint készülő szobránál tart rendezvényt a Székesfehérvári Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

A hanuka a szabadság, a fény és egy kétezer-kétszáz esztendeje a zsidó néppel történt csoda ünnepe – mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke. A „vallási kisebbség szabadságának reményében” abban bízik, hogy a fény legyőzi a sötétséget, teljesülni fog a csoda: sikerül elérni, hogy a Horthy-korszak emblematikus antiszemita politikusának ne legyen köztéri emlékműve.

A rendezvényhez Az Élet Menete Alapítvány és több más civil szervezet csatlakozott. Az ünnepség várhatóan vasárnap délután négy órakor kezdődik. Ebből az is következik, hogy ugyanaznap kora este a Mazsihisz elnöke nem lesz jelen az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) budapesti összejövetelén.

A Köves Slomó rabbi vezetésével működő EMIH és a Chábád Lubavics mozgalom a Nyugati téren ünnepli a hanukát. A zsidó hagyományoknak megfelelően nyolc napon át gyújtanak gyertyát, minden nap eggyel többet. A meghívó szerint vasárnap Heisler András lesz (lenne) az egyik díszvendég.

 
Heisler András
Heisler András
Veres Viktor / Népszabadság/archív

A Mazsihisz elnökeként Heisler minden évben ott volt a Nyugati téri eseményen. Idén vallási, gazdasági és személyi konfliktusok miatt különösen feszült a viszony a Mazsihisz és az EMIH között. Heisler András a Népszabadságnak azt mondta: bár ő is látta saját nevét a programban, nem emlékszik rá, hogy visszaigazolta volna részvételi szándékát. Annyi biztos, hogy a székesfehérvári hanuka miatt, amely a neológ zsidó közösség ünnepi rendezvénye, egyúttal a tervezett Hóman-szobor elleni tiltakozás helye, a Nyugati térre semmiképpen nem tud elmenni.

A fehérvári szoborterv ellen pár hete nyilatkozatot adott ki a Szépírók Társasága, ehhez a kezdeményezéshez mintegy húsz civil szerveződés csatlakozott. A Szépírók Társasága és a Beszélő a fővárosban, az Eleven Emlékmű pedig a minap Székesfehérváron szervezett beszélgetést a Hóman-ügyről.

Komoróczy Géza professzor az Élet és Irodalomban jelentékeny történésznek nevezte Hóman Bálintot, de hangsúlyozta: miniszterként személyesen is részt vett a zsidótörvények kidolgozásában, helyeselte ezeknek a törvényeknek az elveit, erkölcsi felelősség terheli az aljas megkülönböztetésekért, a gyilkos politikáért. Annak az embernek – írta –, aki még 1944 végén is kitartott a nyilas kormány mellett, sehol és soha ne legyen szobra az országban.

Ugyancsak tiltakozott Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, valamint négy demokrata és négy republikánus amerikai képviselő is. Lauder és a képviselők Orbán Viktor miniszterelnök fellépését sürgették, külön kifogásolva, hogy a tervezett szoborállítás minisztériumi és önkormányzati támogatással valósulna meg.

A Fideszhez köthető újabb közéleti vihar ellenére Frölich Róbert országos főrabbi lapunknak adott interjújában jónak minősítette a kormány és a Mazsihisz kapcsolatát. Heisler András múlt héten Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára társaságában látogatott meg több zsidó szervezetet Kanadában: a hírekből az jött le, hogy a vendéglátók pozitív módon beszéltek a magyar kormányról.

Heisler András kérdésünkre közölte, hogy számos területen valóban jó a kapcsolat a kormánnyal, de az emlékezetpolitika továbbra is a kivételek közé tartozik. Kanadai útjuk során – mondta – a kormány és a Mazsihisz között kialakult kooperációk bemutatása mellett minden fórumon szóba hozta az emlékezetpolitikai nézetkülönbségeket is. A Hóman-szobor ötletét Heisler korábban több magyarországi nyilatkozatában is elfogadhatatlannak nevezte, a kormány képviselőjével folytatott közös tárgyalásain sem rejtette véka alá véleményét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.