galéria megtekintése

Brüsszel nem hagyja a mondvacsinált adóztatást

8 komment


Batka Zoltán

Több ponton problematikusnak látja az unió a kormány „fogyasztómegtévesztő” cigaretták gyártóit sújtó adótervezetét. Ez a teher ismét a dohánypiacra rátenyerelő kabinethez közel álló cég pia­ci ellenfeleit sújtaná elsősorban.

Komoly aggályokat támasztott az unió a konzultációra kiküldött cigaretta-különadó jogszabálytervezetével szemben – tudtuk meg brüsszeli forrásokból. Lázár János még októberben jelentette be, hogy a „fogyasztómegtévesztő”, azaz rászokást segítő és leszokást nehezítő cigarettákra szálanként négy forint különadót vezetnek be. A nyár közepén felfüggesztett egészségügyi különadó pótlására. Az unió akkor úgy látta, a különadó súlyosan diszkriminatív, az adósávok miatt a Philip Morrisra milliárdos teher hárult volna, a Fidesszel és a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Continental Zrt.-t alig érintette volna.

Úgy hírlik, hogy a felfüggesztés után Lázárék már nyár végén előrukkoltak egy újabb cigarettasarccal, amiben már szerepelt volna az „egészségre ártalmasabb”, illetve „fogyasztómegtévesztő” termékek szálanként kétforintos különadója, amit kombináltak volna a nyáron felfüggesztett adószabály alacsonyabb adósávokkal rendelkező verziójával, de az unió ezt is tárgyalás nélkül visszadobta. A sávos adót diszkriminatívnak látta, tiltott állami támogatásnak minősítette.

Nem akar gurulni ez a cigiadó
Nem akar gurulni ez a cigiadó
Veres Viktor / Népszabadság

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
Zacc
Vélemény
Rágalom, hadjárat
Vélemény
Plusz egy számla

Forrásaink szerint ekkor került előtérbe, hogy rámenjenek a „fogyasztómegtévesztő” cigarettafajtákra. Ebből lett a Lázár János által októberben bejelentett, szálanként négy forint különadó. Úgy hírlik, hogy a kormány a kérdéses termékfajták felsorolásában is finomított. Míg korábban kizárólag a multik gyártmányai estek volna ebbe a kategóriába, most a multik által gyártott „slim” és a cigarettafilterben szétpattintható, aromát tartalmazó kapszulás cigaretták mellé bekerült a cigarettánként 0,5 milligrammnál kevesebb nikotint tartalmazó cigaretta is, ami viszont már a Continental Zrt. gyártmányait is érintené.

A különadó logikája, hogy az ilyen termékek félrevezetik a fogyasztót, mivel azt a látszatot keltik, hogy azok kevésbé károsak az egészségre. A kormánypárti Magyar Idők – melynek egyik tulajdonosa mellesleg az ügyben érintett Continental Zrt. vezetője – minapi írása szerint az unió „nem emelt érdemi kifogást” a tervezettel szemben, így az „utolsó körös” egyeztetések után jövő év elejétől jöhet az új adó.

Ezzel szemben lapunk úgy tudja, az unió több ponton problémásnak látta a javaslatot.

Így Brüsszel szerint a „slim”, a kapszulás és a fél milligramm nikotintartalmú cigaretták egyáltalán nem tévesztik meg a fogyasztókat, mivel az ilyen termékek megjelenése semmiféle olyan feliratot, jelzést nem tartalmaz, amiből a fogyasztó arra következtethet, az kevésbé ártalmas. Sőt, az uniós jog 2014 óta kifejezetten tiltja a dohánygyártóknak, hogy a dobozukon feltüntessék a termék nikotintartalmát is.

Még inkább kilóg a lóláb, hogy megadóztatná a kapszulás, ízesített cigarettát. A tavaly elfogadott dohánydirektíva alapján a gyártóknak 2016 májusáig ezeket már amúgy is ki kell vezetniük a piacról. Kivétel a mentolos, arra Magyarország derogációt kért 2020-ig. Az sem tetszik Brüsszelnek, hogy a kormány ezt az adóformát is visszamenőleges hatállyal vezetné be, az érintett cégek 2014-es forgalma alapján. A gyártók a közelgő kivezetés miatt csökkentik az ízesített termékek arányát, illetve a trafikrendszer miatt a legális dohánypiac is folyamatosan csökken. Arányaiban a nagy nemzetközi gyártók szenvedték el a legnagyobb vérveszteséget, így a visszamenőleges adóztatás súlyosan diszkriminatív lehet egyes vállalkozásoknak.

Brüsszel arra is figyelmeztetett, hogy egy ilyen, egészségügyi, illetve fogyasztóvédelmi indokokkal beszedett adót szigorúan csak a büdzsétől elkülönítve, az érintett fogyasztóvédelmi célra lehet csak felhasználni. Forrásaink szerint nem adott felmentést a kormánynak, sőt: további konzultációt javasolt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.